Volk und Birodalom Verlag jelkép.

Németek: kínzott kisebbség!

I. Több mint 58,000 halott és eltűnt.
II. Az információ forrásai és magyarázatok.
III. Nyilatkozat.
a. A német-lengyel helyzet a háború kitöréséig.
b. A lengyel atrocitási irányvonal.
IV. Dokumentumok.
a. Tipikus atrocitási esetek
b. A különféle koncentrációs menetek túlélőinek személyes beszámolói.
V. A jogi-orvosi vizsgálatokról szóló jelentés
VI. Illusztrációk
a. Dokumentumok
b. Sebesülések, csonkítások, tömegsírok
c. Gyújtogatás, fosztogatás és pusztítás
d. A halottak és eltűntek jegyzékei
e. Jegyzetek és más bizonyítékok
VII. Orvosi szakértők illusztrált jelentései
VIII A gyilkosságok helyeinek áttekintő térképe

Furcsa elv, lehet hogy soha nem hallott róla. De megtörtént. Az atrocitásról készült fényképeket soha nem fogja bemutatni a történelmi TV csatorna (történelem Channel).

"Lengyelország háborút akar Németországgal, és Németország akkor sem tudja azt elkerülni, ha akarja (A lengyel marsall, Rydz-Smigly a Daily Mailból, 1939 augusztus 6-án. ) Hitler álláspontját lásd a lap alján levő utalásban.

A történelmi följegyzés, ahogy a német kormány annak idején bemutatta, a Brombergi "véres Vasárnap" és azzal kapcsolatos esetek- 58 ezer ember halt meg vagy tűnt el 1940 februárjában. A német invázió 1939 szeptember elsején volt, de fontos megérteni, hogy sok kihágás megelőzte a német inváziót. Ezt a halottak oszlásának előrehaladási vizsgálata igazolja. Így ezeket az atrocitásokat nem lehet egyszerűen azzal igazolni, hogy ezek a német invázió következményei, ami semmiképpen sem lenne igaz. Az atrocitások 19 éves lányok arcának szétverését, amputációkat, kibelezéseket, lövéseket a szemen keresztül, szüléseket a haláltusában, és más dolgokat foglalnak magukban. Lengyelek kedélyesen mindent és mindenkit lemészároltak, aki és ami német volt már 1939 áprilisától kezdve, kisebb esetek az I. világháború vége óta előfordultak, melyeket a tömegmédiák nem hoztak nyilvánosságra, és azt a tényt sem, hogy ezek az atrocitások voltak a fő oka a lengyelországi német inváziónak, olyan dolog, mely a németek szerint helyi megoldást jelent egy helyi problémára. Németország, helyesen esetek tucatjaiban írt és tiltakozott a népszövetségnél. A népszövetség semmit nem tett, de a problémát meg kellett oldani.

[ Fénykép: balra Rydz-Smigly, lengyel marsall, kitüntetésekkel. ahogy hadserege veszíteni kezdett, a kérkedő lengyel "hadfi" Romániába menekült, csapatait cserbenhagyva. Érdekes módon a média nem közli útjának gyalázatát. Miért nem?]

A német inváziót követően Nagybritannia háborút üzent Németországnak, de pár héttel ezután a Szovjetunió megszállta a Kelet-lengyel területeket, és Nagybritannia nem üzent háborút a Szovjetuniónak. Miért nem, ha Lengyelország területi épsége annyira fontos neki? Érdeklődő elmék szeretnék ezt megérteni. Ezeket az eseteket használva ürügyként (A valódi ok Németország elleni pusztítás vágya, mint gazdasági versenytárs és ősi Új-világrend ellenző), Nagybritannia bombázni kezdte a Ruhr-vidéket egy nappal azután, hogy Churchill hivatalba lépett (1940 május 10-én), civil területeket célozva ipari és katonai célok mellett. A maradék történelem - szégyenletes és kificamodott.

A Brombergi véres vasárnapon németek ezreit mészárolták le disznóként egy úton, mert a "lengyelek" többsége (A szláv, nem germán típusok, valójában török-ugor, hun, tatár és mongol maradványok a régi hódítások "sötét korából") (fordító: ezt a megjegyzést nem támasztja alá semmi igazából) tudták, hogy teljesen büntetlenül megtehetik ezt. Pilsudski marsall meghalt (fordító: 1935-ben egy máig sem tisztázott repülőbaleset áldozata lett), és Nagybritannia vezetői feltétel nélküli garanciákat adtak Lengyelországnak, hogy Kelet-Európában maximális feszültséget hozzanak így létre, hogy így szolgálják Szovjetoroszország érdekeit. Lengyelek hivatalos pozíciókban nyilvánosan igényt jelentettek be ősi német területekre, a legdurvább agyatlan fegyvercsörtetést mutatták be, határsértéseket provokáltak és azzal hencegtek, hogy három héten belül Berlinbe vonulnak (vagy napok alatt, a sercegő agy fantáziái szerint). Lengyelország még egy darab "csehszlovák" területet is ellopott 1939 elején.

Mi van a számokkal? Túlzottak ezek? Lehet, de nem nagyon, biztosan messze vannak attól ahogy lengyelek és zsidók eltúlozzák halottaik számát. Ezeket a történelmi tényeket a keletnémet történész, Theodor Bierschenk 1954-ben jóváhagyta, a szociáldemokrata újságíró, Otto Heike 1955-ben a lengyel dokumentumok alapján. 12,857 azonosított halott volt a brombergi területen, és sokkal több halott máshol, sok nem azonosított halottat jelentve ott, és sokkal több halottat másutt. Mind Hoggan (az erőltetett háború) mind de Zayas (Wehrmacht háborús bűnök irodája) alapvetően egyetértenek ezekkel a következtetésekkel.

* * * * *

Ma kevesen siratják ezeket az ártatlan embereket. Tom Brokaw nem nézi a képeket olyan arckifejezéssel, mintha éppen egy halom citromot evett volna meg. Charles Kurrault nem mesél népieskedő anekdotákat róluk, melyek "nem kedveseim, nem fogunk benneteket elfelejteni"-vel végződnek. Richard D. Haffner, Ph.D. nem emeli föl professzionális szemöldökét, mikor PBS programjában beszél róluk. Nem, nem fogunk ezekről az elfelejtett áldozatokról hallani irányított, talpnyaló médiáinkban.

Ezek a fájlok segítenek abban, hogy ellensúlyt adjanak a "hivatalos" ábrázolásokhoz. Ha a "hivatalos" változat érdekli, kapcsolja be TV készülékét vagy menjen be egy nagy könyvesboltba. Mindent megtalál ott.

"A (NATO) bombázó háború szintén megsérti és semmibe veszi az ENSZ leiratát és más szerződéseket és szabályokat; Jugoszlávia megtámadása a legpimaszabb agresszió a nácik Lengyelországi támadása óta, mert a nácik azért támadtak, hogy megelőzzék a 'lengyel atrocitásokat' (a szerző macskakörmei) a németek ellen" - mondja Walter J. Rockler, aki a Nürnbergi perek ügyésze volt, egy levélben a Chicago Tribunehoz, 1999 május 10-én. Walternek mélyebben be kellene hatolnia az anyagba ügyészi rosszindulat vagy előítélet nélkül. Rockler csodálatos éleslátása Jugoszlávia illegális bombázását illetően nem terjedt túl az esetleg birtokolt Németországot illető hasonló leleplezésekre. Walt-ot egy életrajza "Oroszországi bevándorlók" gyermekének nevezte, e mögött általában zsidó áll.

Most nézzük hát meg az anyagot, amit a helyi könyvtárban találunk a tárgyról, vagy másutt a témáról.

Minden teljes szöveggel, és teljes grafikákkal. Abszolút semmit sem hagytunk ki. JR, 2001 június 9-én.

I, II és III. rész. Címkép 1-32 oldal.

I. Több mint 58,000 halott és eltűnt.

II. Az információ forrásai és magyarázatok.

III. Nyilatkozat.

a. A német-lengyel helyzet a háború kitöréséig.

b. A lengyel atrocitási irányvonal.

A IV és V részek 172 oldalnyi dokumentációt tartalmaznak -- összefoglalók és kivonatok vallomásokból (majdnem mind szöveg)

IV. Dokumentumok.

a) Tipikus atrocitási esetek (33 oldal fejléc/34 oldal üres)
> 35-54 oldal, 1 - 15 eset
> 54-69 oldal, 16 - 30 eset
> 69-88 oldal, 31 - 45 eset
> 88-108 oldal, 46 - 60 eset
> 108-126 oldal, 61 - 76 eset
b) Túlélők személyes beszámolói a különféle kényszermenetelésekről
> 127-149 oldal, 77 - 88 eset
> 149-171 oldal, 89 - 101 eset
> 171-191 oldal, 102 - 110 eset
V. törvényszéki orvosi szakértők jelentései (192 oldal üres, /193 oldal fejléc, 194. oldal üres )
> 195-207 oldal,

A VI és VII rész 100 oldalnyi törvényszéki dokumentáció -- fényképek, boncolási jegyzőkönyvek fényképekkel, bűnügyi jelenetek fényképei, cikkek helyi újságokban, melyek elveszett családtagokról kérnek információt.

Minden fénykép leírással szó szerint a könyvből van. A VI (b) és (c) részek grafikusak, és jó idegek kellenek olvasásukhoz.

A VII részben halottkémek fényképei vannak, megdöbbentőek, ezért csak jó idegzetűeknek ajánljuk megtekintésüket. Figyelem, ez nem vasárnapi iskola, hanem valóságos élet.

VI. Illusztrációk (208 o. üres/209 o. fejléc/210 o. üres )
a) Dokumentumok (211-214 o.)
b) sebesülések, csonkítások, tömegsírok (215-246 o.) és
c) Gyújtogatás, fosztogatás és rombolás (247-249 o.)
> 215-218 o.
> 219-223 o.
> 224-229 o.
> 230-236 o.
> 237-243 o.
> 244-249 o.
d) Hirdetések halottakról és eltűntekről
> 250-254 o.
> 255-259 o.
> 260-265 o.
e) Jegyzetek és más bizonyítékok
> 266-274 o.
VII. törvényszéki orvosi szakértők illusztrált jelentései (275 o. fejléc, /276 o. üres )
> 277-283 o.
> 284-289 o.
> 290-296 o.
> 297-303 o.
> 304-309 o.

VIII. Áttekintés térkép a legfontosabb gyilkossági helyekről ( 310 o. üres)
> 311 o. (térkép)

"Egy németnek sem volt fegyvere, mert a körülmények ezt lehetetlenné tették. Elegendő volt egy gyutacsos gyerekpisztolyt találni egy gyilkosság igazolására. (22. oldal)

1917-1919-ig a világháborúban harcoltam. Sok mindent láttam és sokat szenvedtem. Soha azelőtt nem láttam olyan torz arcokat gyűlöletet és bestialitást sugározva, mint védtelen családom elleni támadásnál. Ezek biztosan megszűntek emberek lenni (Paul Zembol tanúvallomása, 123. oldal)

"A fegyverviselést tiltó törvények csak azokat fegyverzik le, akik nem hajlanak bűncselekményekre. Az ilyen törvények rosszabbá teszik a dolgokat a megtámadottnak, és javítják a támadók esélyeit. Inkább bátorítanak, mint megelőzik a gyilkosságokat, mert egy fegyvertelen embert könnyebb üldözni, mint egy fegyverest."
-- Jefferson "Általánosságok könyve," 1774-1776,

Cesare Beccaria, bűnügyi szakértő idézi művében 1764-ben "Bűnözésről és büntetésről".

Tanulság a történetből:
Tartsd kezedet a fegyvereden fehér ember! Ha nincs fegyvered teljesen büntetlenül tudnak félrekormányozni. "törvények", mondod? Ezek csak olyan dolgok, melyekről néhány bíró állítja, hogy ezek törvények. (magyarán: Úgy tekerik őket, ahogy kedvük tartja).

Meg van híva, hogy megtekintse a fényképeket "Igazolják a fényképek a zsidók megsemmisítését?" és hasonlítsa azokat össze az itt bemutatott képekkel. Valamint tekintse meg a teljes könyvet egy szinttel följebb "A holokauszt boncolása" címen.

Jó lenne olvasni és újra olvasni a németek képét a lengyel irodalomban. Az a tanulmány jól összeköti a II. részben bemutatott elveket, melyek a lengyel atrocitásokat kiváltották.

Hitler képét ennek a kornak a történéseiről jól adja vissza beszéde a danzigi Langer Markt-on 1939 szeptember 19-én.
A sikeres tett előfeltétele a bátorság és az akarat, hogy őszinték legyünk, - Hitler Adolf.

Jegyzet a "propagandáról".

"Nem hátrálok meg olyan vallomás tevése elől sem, mely nem tesz engem népszerűvé Németországban. Ha a németek Európát újra destabilizálják, így vagy úgy, akkor nem felosztásukat kell fenntartani, de azt az országot le kell törölni a térképről, tisztán és egyszerűen. Keletnek és nyugatnak elég fegyvere van ennek kivitelezésére. -- Lech Walesa, lengyel miniszterelnök és 1983-as Nobel díj nyertes, egy 1990 április 7-i interjúban a holland Elsevier hetilapnak, 45. oldal. Walesat sokszor úgy írják le, mint az "emberi jogok ügyvédjét".

Más példák nemes Nobel-díjasokra:
Menachem Wolfovich Begin, az izraeli törzs kiváló és egyenes tagja 1978-ban nyerte el a Nobel-díjat. Felrobbantotta a King David szállodát, emberek százait megölve. Más helyek bombázásakor sokkal több embert ölt meg. A britek 45 ezer dollárt tűztek ki fejére. Az olcsó britek!

Nelson Rolihlahla Mandela, a tempu törzs kiváló és egyenes tagja 1993-ban nyerte el a Nobel-díjat. Specialitása zsúfolt vasútállomások felrobbantása volt, mely százakat ölt meg, nőket és gyerekeket. Ő volt a "nyaklánc" technológia kitalálója Firestone kerékgumi használatával (égő kerékgumit tenni az áldozat nyaka köré- fordító).

Forrás: F.A.E.M., 2001 június 13. Nyilvánvaló, hogy ennek a díjnak az elnyerésénél nem hátrány, ha valaki az erőszak barátja, és csal, szemforgató és hazudozó. Ezek az emberek nem magukat tüntették ki a díjjal: a Nobel bizottság tüntette ki őket, melyé az elsőrendű felelősség. Csak érdekes, hogy a fenti kritériumok nem vezetnek a díj elnyerésénél automatikus kizáráshoz.

Menachem Beginről:

(Oroszországban született (1913-1992), Izrael miniszterelnöke volt 1977 - 1983)

Palesztina felosztása törvényellenes, soha nem fogjuk elismerni. Jeruzsálem örökké a mi (a zsidók) fővárosa lesz. Izrael földje Izrael népéé lesz. Teljesen és örökre. - miután az ENSZ megszavazta Palesztina felosztását.

A palesztinokat szöcskeként morzsoljuk fel: a fejüket sziklákon és falakon zúzzuk szét.
(Egy beszédben izraeli telepesekhez 1988 április 1, New York Times)

"A palesztinok két lábon járó bestiák"- Menachem Begin beszéde a Kneszetben, idézet Amnon Kapeliouk-tól "Begin és a bestiák", a New Statesman újságban 1982 június 25-én. Hát igen, akkor már biztonságban volt a díj kezei között!

Begin volt az első a listán felül, balra.

Gépre vitte: http://www.JRBooksOnline.com 2001 áprilisában.

Lengyelországi atrocitások a lengyelországi német kisebbség ellen.

A külügyminisztérium rendeletére kiadva, dokumentált tényeken alapul.

Második, javított kiadás.

Berlin, 1940.

Összeállította Hans Schadewaldt. Nép és birodalom (Volk und Birodalom) kiadó, Berlin.

Minthogy a józan ész kívánja, hogy az erkölcstelenséget, mely minden népben természetesen előfordul, kemény törvényekkel kell féken tartani, mint Lengyelországban a barbár kegyetlenséget és csalárdságot, ahol ezek szokásban vannak."

Író: Sir George Carew, Lengyelország viszonya a korona egyesült területeihez, 1598-ban.

Essen el ellenségünk, a német!
Papjaid ígérik neked
Foszd ki, rabold ki, és égesd fel!
égi gyönyörűség és öröm...

Haljon meg az ellenség fájdalmak között
átok fog reá szállni
aki fölakasztja a német kutyákat
aki a német ügyre hivatkozik,
jutalmat kap a mennybéli Istentől

Lengyel gyűlölethimnusz az 1848-as forradalom idejéből.

".. Ők (a lengyel hatóságok) megkínozzák azokat, akik nem vallanak, olyan módon, hogy a középkori inkvizíció semmiségnek tűnik azok mellett a szenvedések mellett, melyeknek a lengyelek kiteszik foglyaikat Vilnában és annak közelében.

Pierre Valmigčre: "És holnap? Franciaország, Németország és Lengyelország. "

Minél mélyebben mész be Lengyelországba, annál több fosztogatást és gyilkosságot látsz.

Orosz közmondás.

"Egy szláv nép, a lengyelek sajnálatos kivétel. Történetükben végighúzódik az erőszak és intolerancia."

Danilewsky: Oroszország és Európa.

"Az ukrán kisebbség elnyomása Lengyelországban minden nap rosszabb lesz. Lehet, hogy unalmas az elnyomó akciók fölsorolása, ... az ilyen följegyzések igencsak hosszúak lennének. De vannak olyan dolgok, amelyeket föl kell jegyezni, amelyeket a kulturált világnak meg kell ismernie- a szörnyű és embertelen barbárságot, mellyel az ukrán politikai foglyokkal szemben alkalmaznak lengyel börtönökben, és amelyek a háború része, melyet a lengyel diktatúra az ukrán kisebbség ellen folytat. "

A "Manchester Guardian" -ból 1931 december 12-én: "Ukránok elnyomása. A középkori módszerek tovább élnek Lengyelországban." Lembergi (Keletgalícia) jelentés.

"Ameddig a lengyelekben van valamennyi belátás és számuk nem túl nagy, kormányozhatók és alkalmazkodóak. De ha megtaláltak egy gyönge pontot és uralomra tettek szert, önfejűek, arrogánsak és kegyetlenek lesznek. Az engedékeny környezet, melyben élnek és törvényeik, melyek szinte minden bűnt megengednek, kivéve párat, melyeket pénzzel meg lehet váltani, a valódi oka annak a ténynek, hogy a gyilkosság nagyon gyakori Lengyelországban."

A fríz nemesember, Ulrich von Werdum naplójából 1671-72-ből.

Honfitársaim és fivéreim, akik, mint magam szerencsétlenségetekre megismerkedtetek a lengyelekkel, egyesüljetek velem azért, hogy egyszer és mindenkorra megszüntessük ennek a népnek a rosszindulatát és hamisságát. Tudja meg minden fivérünk, minden visszhangozza, hogy a lengyel nem ismer törvényt és igazságot, és hogy a tatár szó százszor jobb, mint minden Lengyelországban aláírt szerződés."

Methée: Az állítólagos lengyelországi forradalom története, Párizs, 1792, 184. oldal (Histoire de la Prétendue Révolution de Pologne).

"Ez a paraszti nép hajlik az ivászatra, a veszekedésre, a rossz bánásmódra és a gyilkosságokra; Nehéz lenne ennyi gyilkost találni más népben. "

Richard Roepell: Lengyelország története, I. kötet, Hamburg, 1840.
"
"Lengyelország szarmata keverék, majdnem bennszülött kegyetlenség és francia szuper-arrogancia. Tudatlan nép minden ízlés nélkül, de kedveli a luxust, a szerencsejátékot és a divatozást."

Georg Forster: Forster levelei, I. kötet, 467 oldal.

Lengyel röpirat, mely a csőcseléket gyilkosságra buzdítja:

"Miért nem tudunk úgy cselekedni, mint a spanyolok? Mindenki, aki csak tud, fogjon fegyvert, és vonuljon az ellenség ellen. A nők, fiúk és öreg férfiak gyilkolják meg a beszállásolt ellenséges katonákat. Ha csapataik a városon vonulnak keresztül, öntsenek rájuk forró vizet és dobjanak rájuk köveket! Rejtsünk el minden élelmiszert előlük. A mezőn dicsőséges lengyel hadseregünk fog velük harcolni. Meg fogjuk látni, hogy ellenségeink, mind a hárman képesek-e a harcra néhány hónapig ellenünk szent lengyel földünkön. Nem, nem fogják olyan hosszan állni a csatát. Akik megmenekülnek fegyvereinktől, menekülnek a határ felé. "

A lengyel röpiratból: "Igaz szavak a lengyel nép számára." Nyomták Nagyasszonyunk, Lengyelország védőszentjének támogatásával 1848-ban.

"De Lengyelország közvetlen szomszédai ismerték ezeket a csodálatos ígéreteket régóta, és nem hittek bennük. "

Tapasztalatból gyanították, hogy a lengyelek új függetlenségük keretein belül a rendet nagymértékben nem fogják fönntartani és mint megbízhatatlan és felelőtlen anarchisták fognak viselkedni.

Mivel szomszédaik a lengyeleket bosszúvágyó, haragos és veszekedős népnek ismerik, attól tartanak, hogy kormányuk erőszakos, ügyetlen, intoleráns és zsarnoki lesz. "

D'Etchegoyen, Olivier: Lengyelország, Lengyelország c művéből, 1925, Párizs.

"A lengyelországi kisebbségeknek el kell tűnniük, és a lengyelek irányvonala az, hogy nemcsak papíron tűnjenek el. Ezt az irányvonalat kegyetlenül és a külföld véleményének teljes mértékű figyelmen kívül hagyásával követik, a nemzetközi szerződéseket és a nemzetek ligáját beleértve. A lengyel uralom alatt álló Ukrajna pokol, és Fehéroroszország méginkább pokol. A lengyel irányvonal célja a nemzeti kisebbségek eltűnése, mind papíron, mind a valóságban. "

A "Manchester Guardian"-ból 1931 december 14-én (különjelentés Varsóból).

Francia tiltakozás a lengyel rendőrség terrorja ellen.

"Terrorhullám söpör át Lengyelországon e pillanatban. A sajtó nem tud egy szót sem szólni, mert elnémították. Rendőrkormány minden szörnyűségével és vad intézkedéseivel fojtogatja az országot. Ma a köztársaság börtöneiben több mint 3000 politikai fogoly van, akikkel fogvatartóik kegyetlenkednek, megalázzák őket, övekkel és botokkal ütlegelik őket. Életük olyan nyomorúságos, hogy sok börtönben a rabok inkább a halált kívánják, mint a mindennapos lassú kínzásokat."

Paul Painlevé, Edouard Herriot, Léon Blum, Paul Boncour, Séverine, Romain Rolland, Victor Basch, Georges Pioch, Pierre Caron, Charles Richet, Aulard, Hadamard, Bouglé, F. Herold, Mathias Mornardt, Jean-Richard Bloch, Pierre Hamp, Charles Vildrac, Lucien Descaves, Henri Béraud, Michel Corday, Léon Bazalgette, Paul Colin, Albert Crémieux, Henri Marx, Paul Reboux, Noel Garnier.

Tiltakozás a kisebbségek terrorizálása miatt, francia politikusok és levelezők tollából, 1924.

Több mint 58 ezer halott és eltűnt.

A német kisebbség ennyi embert vesztett Lengyelországban azokban a napokban, mikor felszabadulása folyamatban volt a lengyel bilincsből, mai szemmel ez a szám bizonyos. A lengyel nép minden időben felelős marad ezért a szörnyű tömeggyilkosságért, mely a lengyel terrorkormány ideje alatt történt. 1939 november 17-ig, ezen a dokumentum első kiadása írásának lezárásáig 5,437 gyilkosságot követtek el lengyel katonák és lengyel civilek a német kisebbséghez tartozó férfiakon, nőkön és gyerekeken, ez kétséget kizáróan bebizonyított tény.

Már akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy a tényleges gyilkosságok száma ezt magasan meghaladta, és 1940 február 1.-én a német kisebbség azonosított holttesteinek száma 12,857-re nőtt. Hivatalos vizsgálatok a német-lengyel háború kitörése után kimutatták, hogy a 12,857 halotthoz 45 ezer eltűnt személyt kell hozzáadni, akiket szintén halottnak kell tekinteni, mivel eltűnésük óta semmi nyomukat nem lehetett föllelni. Így ma a német kisebbség áldozatainak száma Lengyelországban 50 ezer fölött van. Még ez a megdöbbentő szám sem fejezi ki megközelítőleg sem a német kisebbség veszteségeinek számát. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a most folyó vizsgálatok sok ezer halott és megsebesített áldozatra fognak bukkanni. A lengyel atrocitások következőkbeni leírása nem csak a gyilkosságokat és csonkításokat írja le, de más erőszakos cselekményeket is, mint kínzás, nemi erőszak, rablás, gyújtogatás csak kis részei a szörnyű eseményeknek, melyeknek cáfolhatatlan hivatalos bizonyítékait gyűjtöttük össze.

Információforrások és magyarázatok

A német kisebbség ellen Lengyelországban elkövetett atrocitások leírásának alapja a Brombergi és Pózeni (Poznan) különleges bíróságok büntetőeljárásainak aktái, a katonai parancsnokság egészségügyi osztálya szakértőinek vallomásai és a katonai bizottság nemzetközi jogi albizottságának vizsgálatai. Az egyes esetekre vonatkozó leírt tényanyag az említett forrásokból származik.

A Brombergi és pózeni különleges bíróságok olyan bíróságok, melyek eljárásai és igazságszolgáltatása a német birodalmi jogon alapul, és melyek a birodalom legfelsőbb bírósága jogi eljárásainak vannak alávetve, és melyek minden esetben a német büntetőjog elvei alapján dolgoznak. Az ítéletek indoklását és a német és lengyel tanúk vallomásait használja ez a mű. Ezeket 1939 november 15-ig terjedően használtuk föl. A nyomozóhatóságok jelentéseit dokumentumait és fényképeit a mellékelt eredeti aktákból vettük. A vallomások, fényképek és tárgyi bizonyítékok másolatai, valamint a közös visszaemlékezés bizonyítékai, melyek az áldozatok boncolásának eredményeképpen jöttek létre, az orvosszakértők vallomásaiból származnak. A szemtanúk esküvel bizonyított vallomásai, melyeket a katonai hatóságok előtt tettek le, főleg a hadsereg nyomozóhatóságaitól származnak. Ezek alapja a parancsnokság jogi osztályának könyvei a tárgyban, az első kötet címe: "Lengyel atrocitások kisebbségi németek és hadifoglyok ellen Brombergben, Plessben, Stopanicán", a másodiké: "Lengyel atrocitások kisebbségi németek és hadifoglyok ellen Pózenben", melyekből vallomásokat vettünk ki.

Az iratok a német kisebbséghez tartozó egyének személyes tapasztalatát írják le, akiket börtönbe zártak, kínoztak és elraboltak, valamint a kisebbségi németek elleni számos atrocitást, melyek a lengyel hadsereg katonái és lengyel civilek követtek el (pl. gyilkosságok, csonkítások és gyújtogatás). A fényképek az áldozatok fényképeinek másolatai, akiket agyonvertek vagy megcsonkítottak, és a helyszínek képei, ahol a bűnöket elkövették és megtalálták az áldozatokat. Az olyan képeket, melyek eredetiségét nem tudtuk megállapítani, nem vettük föl a gyűjteménybe. Mellékeltük a "halott és eltűnt" jelentések fényképreprodukcióját. Ezek hetekig naponta jelentek meg a brombergi és pózeni újságokban.

10. oldal. A szövegben a katonai vizsgálóbizottság megállapításait idézzük W.R. I. és W.R. II szám alatt, és a különbíróságokét Sd. K. Ls vagy Sd. Is név alatt, aktaszámmal. A különleges rendőrségi bizottság, a birodalmi rendőrség osztályának jelentései RKPA jellel vannak megjelölve, és a boncolások és halál utáni vizsgálatok eredményei OKW. HS, Br vagy P. jellel.

Az atrocitásokról készült anyag terjedelme olyan nagy volt, hogy nem volt lehetséges minden esetben az esküvel bizonyított vallomások teljes visszaadása. Ezek némelyike az eredeti változatban van kinyomtatva. Mások lényegileg vannak visszaadva, ahogy a szemtanúk elmondták azokat. Ugyanezen okból kihagytuk a kisebbségi németek betegségeinek felsorolását, melyeket a sebesülések okoztak, melyeket a kényszervonulások során kaptak Lengyelország területén. Ezek a tények a pózeni református diakónia kórházában és a német katonai kórházban valamint a brombergi városi kórházban vannak összegyűjtve, és ott elolvashatók további vizsgálatok céljából. Csak a fényképmásolatok egy részét használtuk ebben a könyvben. Az itt visszaadott dokumentumok és bizonyítékok a berlini központi hivatalok irodáiban vannak eltéve.

Ez a könyv kizárólag a kisebbségi németek elleni lengyel erőszakcselekményekkel foglalkozik. A nemzetközi jog lengyelek általi megsértését német hadifoglyok esetén és németek megölését bizonyító iratok máshol vannak biztonságba helyezve, és nem részei ennek a könyvnek, és nem részei a kisebbségi németek ellen elkövetett számos atrocitás sem, melyek a háború előtt történtek.

Nyilatkozat.

A német-lengyel helyzet a háború kitöréséig.

Európa megkönnyebbült, amikor a német-lengyel egyezményt 1934 január 26-án aláírták. A realisztikus békeszándéknak, mely Adolf Hitlert vezette, együtt Pilsudski Marsallal, aki államférfiúi bölcsességről tett tanúbizonyságot, közös alapja a kölcsönös kívánság új állami kapcsolatokra közvetlen kapcsolat révén Németország és Lengyelország között, és az alapgondolat a tartós béke és biztonság megalapozása volt a két ország között.

Mindenki számára, aki látta a folytonos feszültséget Németország és Lengyelország között világos volt, hogy ez Európa békéjét veszélyezteti, és a két politikus ilyen építő együttműködése egész Európa érdeke. Németország és Lengyelország legkomolyabb szándéka volt a 10 éves szerződés pontjainak betartása és biztos és barátságos viszony kifejlesztése. Egy ilyen barátsági szerződésnek nyitva kellett hagynia a lehetőséget a megmaradt vitás kérdések békés és elfogadható rendezésére a két szomszédos ország között. Nem volt kétséges, hogy voltak nyitott kérdések a két ország között. Világos volt, hogy a feltételek és határok, melyeket a Versaillesi szerződés állapított meg Németország számára, lehetetlenek és elfogadhatatlanok voltak. Lengyelország becsületes szándékától függött, hogy mennyire képes egy közelebbi megértés a két ország között Németország és a békét akaró barátok reményeit megvalósítani.

Már akkor bizonyos idegen erők külföldön aktívan próbálták a megegyezés munkáját akadályozni Németország és Lengyelország között. A Harmadik Birodalom ellenségei a legcsekélyebb mértékben sem voltak érdekelve a feszültségek csökkenésén Németország és Lengyelország között; titokban és nyíltan erősítették a németellenes propaganda örökre égő lángját Lengyelországban Németország és minden ami német ellen. A Berlin és Varsó közti egyesség nem illett terveikbe. Emellett Lengyelország közeledése szomszédaihoz nem illett a versaillesi szerződés alkotóinak szándékához, akik azt akarták, hogy Lengyelország Németország örök ellensége maradjon, és így a birodalom bekerítésének aktív eszköze.

Ennek eredményeképpen Németország és Lengyelország barátságos közeledésének ellenségei kezdettől megpróbáltak minden értelmes politikai kapcsolatot, és minden kísérletet Németország és Lengyelország békés egymás mellett élésére megfojtani, felelevenítve a régi viszályokat és gyanakvást. Szélsőséges lengyel szervezetek és a sajtó segítségével, melyet zsidók ellenőriztek, a kibékülés szabotőrei nagyon hamar felülkerekedtek.

Az németellenes propaganda erősödő hadjáratának nőtt befolyása a közvéleményre és heccelt Németország és a Lengyelországban élő német kisebbség ellen. Lengyel tisztek és katonai körök befogadták a németellenes tevékenységet. A birodalom kormányának erőfeszítései arra, hogy meggyőzzék a Varsói közvéleménykialakítás felelőseit arról, hogy az 1934. február 24-i egyezmény szellemében tevékenykedjenek, és erkölcsi lefegyverzést hajtsanak végre, a szerződés szellemének értelmében sikertelenek maradtak.

Versailles óta a Németország és Lengyelország közti barátságtalan politikai helyzet soha nem javult meg lényegesen. Ellenkezőleg, a német elem jogai a volt porosz tartományokban olyan holtsúlyt képeztek a német-lengyel kapcsolatokban, hogy a világ közvéleménye mindig kételkedett a német-lengyel szerződés sikerében. A német vélemény szerint Pilsudski erős személyisége önmagában garantálta, hogy a megértési folyamatban a közvélemény meg fog változni, és a széles társadalom ellenséges viszonya a német kisebbséggel szemben csökkenni fog. A Führer véleménye szerint minden akadály ellenére meg kell kísérelni a német-lengyel együttműködést, és azt addig kell fejleszteni, míg a kívánt eredmény meg nem születik. Véleményét fönntartotta a német kormány csalódása ellenére, mely a gátlástalan lengyel módszerek miatt alakult ki a kisebbségi politika terén, és a folyamatos németellenes sajtókampány miatt, nem engedte, hogy ezek aláássák reményét a jó kapcsolatok elérésére.

Noha már Pilsudski életében világosan látszott, hogy a marsall tekintélye önmagában nem elegendő az alárendelt lengyel hivatalnokok rábírására a német kisebbség igazságos kezelésére. A túlzott lengyel hazafiasság kissé mérséklődött de nem tűnt el. Az elnyomás nem szűnt meg, hanem alattomosabbá vált. A régi jelszókon alapuló rendszer, mely minden német eredetűt ki akart irtani, akadály nélkül tovább élt; ezért teljes mértékben a lengyel kormány volt felelős. Pilsudski marsall halála után teljesen levetették az álarcot. Agresszív tevékenység a bekebelezés szándékával és az ilyen szándék nagyon hamar kifejlődött szóban és írásban.

Németország folyamatos erőfeszítései, hogy elviselhető kapcsolatok jöjjenek létre a német kisebbség és a lengyel nép között nem vezettek eredményre. A lengyel kormány terméketlen viselkedése gátat vetett ezeknek. Lengyelország elutasító magatartása, melyet a német-lengyel szerződés pontjainak folyamatos megsértése fémjelzett és a kisebbségek védelme elvének folyamatos figyelmen kívül hagyása, noha Lengyelország 1935 november 5-én aláírta az erre vonatkozó megállapodást teljesen nyilvánvaló lett, amikor a két ország központi irányító szerveinek képviselői 1939 február 27-én találkoztak Berlinben, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket megvitassák.

Ezek a sikertelen viták mutatták, hogy Lengyelország nem szándékozott betartani Pilsudski marsall világosan körülvonalazott béke és barátsági irányvonalát német szomszédjával. A Führer kívánságát, hogy próbálják megoldani Danzig kérdését, és a folyosó kérdését Keletporoszország és a Birodalom között folyamatosan előhozta a Birodalom a lengyel kormánnyal szemben a legbékésebb módon. Beck ezredes kitérő viselkedése egyre világosabbá tette, hogy a lengyel hatóságok folyamatosan hátat fordítanak a Németországgal való megegyezés minden céljának. (15. oldal) Lengyelország növekvő ellenállása a versaillesi szerződés igazságtalanságainak változtatására vagy akár csak enyhítésére Németország keleti határait illetően, valamint a lengyel irányvonal a német kisebbséget illetően és a lengyelországi sajtó erősödő soviniszta hangja közvetlen kihívás volt a Birodalommal szemben.

Még 1939 tavaszán is egyre világosabbá vált, hogy Lengyelország külpolitikájának változását két erő támogatta és mozgatta. A lengyel közvélemény, melyet a kormány által eltűrt németellenes propaganda befolyásolt, át volt hatva minden német elleni ellenségességgel és gyűlölettel. A német kisebbség mindennapi életével kapcsolatos minden véleménnyilvánítást ellenségesnek nyilvánítottak a lengyel állammal szemben, és ennek következményeképpen a német eredetű dolgok irtása hazafias kötelességként haladt előre.

Nyilvánvaló volt, hogy a német kormány tartózkodását ezzel a degenerációval és gyűlölködéssel szemben a lengyel hatóságok gyengeségként fogták föl. Ez a végzetes hiba volt a Németország elleni erőteljes támadások alapja, mely olyan túlzott kívánságokban fejeződött ki, mint német területek elfoglalása, és csúcsát a megalománia olyan nevetséges kinyilatkoztatásaiban érte el, mint az Elba folyó kijelölése határfolyóként, mint a lengyel nemzeti kívánság kielégítésének feltétele.

A lengyel kormány szabad kezet adott az ilyen háborús hódítási gondolatoknak, és a nyugati területeken a német kisebbség elleni erőszaknak, melyet a helyi hatóságok szítottak és segítettek. Ennek a lázas hangulatnak a létrejötte a lengyel kormány hibája volt. Ennek eredményeképpen erkölcsi zűrzavar uralkodott a városokban és falvakban, és a német kisebbség védtelen és ártatlan tagjainak különbség nélküli irtását eredményezte lengyel katonák és felfegyverzett civilek által.

Fölvetődött a kérdés, hogy hogyan engedhette meg a lengyel kormány, hogy ilyen veszélyes érzelmek kerítsék hatalmukba az országot, és hogyan engedhette meg, hogy német eredetű polgárait a legaljasabb lengyel degeneráltak fogják körül, akiknek ölési vágya olyan erős volt, hogy figyelmen kívül hagyták az alkotmányt, a törvényt, az erkölcsöt és az emberiességet. Továbbá, hogyan tudták a felelős lengyel kormánytagok megengedni, hogy mind mélyebbre és mélyebbre süllyedjenek egy kijavíthatatlan feszültségbe Németországgal, anélkül, hogy felelősségükre gondoltak volna az állammal és a néppel szemben, ha emiatt fegyveres harc tör ki Németországgal?

Erre a válasz egy másik erőre mutat, amely kívülről befolyásolta Lengyelországot és azt hitette el vele, hogy nem kell törődnie a német kisebbséggel és a Birodalommal. Anglia volt ez az erő, a brit kormány garantálta segítségét Lengyelországnak, és az aktív brit befolyás Lengyelországot eszközként használta a brit körülkerítésre, olyan alaposan, hogy a háború lángjait szította föl - egy olyan háborúét, melyet hosszan terveztek előre, mely szándékos volt, és amely Danzig és a folyosó kapcsán tört ki.

Amikor Anglia garantálta ezt az ördögi cselszövényt, Varsó úgy vélte, hogy nem szükséges tartózkodás vagy megfontoltság a következmények elkerülésére, hiszen Anglia garantálta Lengyelország épségét! A brit ígéret Lengyelország megsegítésére az utóbbit a faltörő kos szerepével ruházta föl. Azóta, és ennek tudatában Lengyelország megengedte magának, hogy kihívja a Birodalmat minden lehető módon, és álmaiban "győzelmes csatákról álmodozott Berlin falai alatt". Ha a brit háborús klikk nem támogatta volna folyamatosan Lengyelországot csökönyös ellenállásában a Birodalom ellen, és nem hitt volna az angol hitegetésnek, melyeknek tökéletesen hitt, nagyon kétséges, hogy Lengyelország valaha is megengedte volna, hogy eddig fajuljanak a dolgok, és hogy megadta volna a jelet a lengyel hadseregnek és felfegyverzett polgároknak arra, hogy legyilkolják és bestiálisan lemészárolják a német polgárokat.

A brit kormánynak tudnia kellett, figyelembe véve a nemzeti sajátságokat, és a szélsőségekre és a politikai megalomániára való hajlamot a németellenes propagandáról és a sajtó évek óta tartó propagandájáról, mely hónapokkal a háború előtt működött Németország és a német kisebbség ellen, és amely erőszakos vérszomjasságot eredményezett. Tudnia kellett, hogy aktív érdekeltsége Lengyelország háborúra törő politikájában, támogatva a segítségi szerződéssel szükségszerűen nemzeti gyűlöletet eredményez, mely járványként terjed, és német polgárok hihetetlen mérvű véres irtását eredményezi. Ha a brit kormány nem fogta föl a segítségi szerződés eszeveszett hatását Lengyelországra, mely a szörnyű következményekért felelős, akkor úgy tűnne, hogy a lengyel atrocitások bestialitásának mértéke még bűnösebbé teszi Angliát a vérontás előidézésében. Csak az, aki lengyelek közt volt ezekben a meghatározó hetekben, képes fölmérni Chamberlain garanciájának romboló hatását a lengyel mentalitásra és lélekre.

Nagybritannia Lengyelországnak adott blankócsekkje nélkül az utóbbi nem zárkózott volna olyan könnyelműen a Führer kompromisszumos ajánlatától, melyről az 1939 április 28-i beszédben szólt, és nem indította volna el háborús gépezetét, amellett lehetőséget adva a vidéki kormányzóknak a német kisebbség megsemmisítésére. A lengyelországi német kisebbséget ezek után elhallgattatták és minden jogától megfosztották.

A német veszteségek Lengyelországban lengyel uralom alatt a következő számokkal illusztrálhatók, melyek a kivándorlást, vagyonelkobzást, német iskolák bezárását jelzik: 1939 közepéig 1.4 millió német vándorolt ki lengyel hatóságok nyomása miatt Pózenből, Nyugatporoszországból ás Felsősziléziából. Német telepesek 1,263,288 hold földet vesztettek el, ebből 265,288 holdat egyoldalú agrárreformok miatt, melyek németek ellen irányultak, 998000 holdat elhagyás és elárverezés miatt. 1925-ben 657 német iskolából (1927-ben 498) csak 185 maradt az 1938-39-es iskolaév kezdetére, ebből 150 Pózenben és Nyugatporoszországban, 35 Felsősziléziában.

Német vállalatok és független német üzletek ezreit tették tönkre megrendelések visszamondásával, bojkottal, kemény adóztatással, koncessziók visszavonásával, elkobzással és a földvásárlási engedély megtagadásával. Számtalan német munkás és alkalmazott, nagy részük idősebb, megbízható emberek, voltak tömeges felmondás áldozatai, politikai faji megkülönböztetés áldozatai, és szüntették meg szokott munkalehetőségeiket, a nyomor szintjére süllyesztve őket.

Az agrárreform egyoldalú alkalmazása és a határmenti területek szabályai a német telepeseket emigrációra kényszerítették. Lerombolták a német egyházi intézményeket, elvették egymás után a német újságokat. A német nyelv használata lehetetlenné vált az utcán, az üzletekben és éttermekben. Az országban mindenütt támadták a németeket, otthonukban és földjeiken. 1939 májusától tiltó rendelkezések és büntetések esőjét zúdították rájuk. Iskolák, óvodák, könyvtárak és német klubok bezárása, a szövetkezetek megszüntetése, a kulturális és jótékonysági szervezetek megszűnése, és minden egyénre fenyegetés nehezedett, melynek mértéke elképzelhetetlen mértékűvé nőtt, teljes ellentétben az alkotmány garantálta jogokkal.

A lengyel atrocitási irányvonal.

A lengyel uralom húsz éve alatt a lengyelországi németek hozzászoktak a sérelmekhez és a szükséghez. Megfosztva minden jogtól és védelemtől föl voltak készülve rá, hogy helyzetük fenyegetőbb lesz és még tűrhetetlenebb nyomás fog rájuk nehezedni, ahogy a német-lengyel kapcsolatok elmérgesedtek. A háború kitörése előtti utolsó hetekben olyan nyomás alatt álltak, és magánéletüket olyan folyamatosan figyelték lengyel kémek, hogy már érezték a veszélyt, melyet a titkos és nyilvános lengyel források árasztottak. A legpesszimistább sem látta azonban a kiterjedt fenyegetéseket, támadásokat és erőszakos cselekményeket, melyek folyamatosan nőttek, és végül elérték azt a pontot, hogy a gyilkosságok száma elérte a szörnyű 58 ezres számot. Érezhető volt a lengyelek feneketlen gyűlölete minden ellen, ami német. A gyűlöletet a németellenes sajtó, rádió és szóbeli propaganda szította.

Varsó urai nap mint nap bizonyítékát adták ellenségességüket minden becsületes megértéssel szemben. Ez az alárendelt állásokban is látszott, ahol minden németet kémnek és az állam ellenségének tartottak. Ismert volt, hogy a nyugati egyesületek, lázadók és felfegyverzett csapatok rosszat forralnak, és hogy a lengyel fiatalok szervezeteit, mindenek előtt a cserkészfiúkat rendszeresen tanították katonai felügyelet mellett a lőfegyverek használatára. A faji propaganda kinövéseit lehetett olvasni a lengyel sajtóban. ugyanúgy, ahogy a nyilvános agitátorok provokációit minden héten jobban lehetett érezni, ahogy elindult, és mind mélyebben járta át a lengyel lakosságot. Ennek eredményeképpen az értelmesebb lengyelek is belekerültek az örvénybe, ami minden értelmes gondolatot és erkölcsi érzést kimosott a német kisebbséggel szemben, akiket már kínoztak és gyilkoltak. Politikai pszichózis alakult ki, mely minden lengyelnek azt az érzést adta, hogy bármilyen gazemberséget, a legszörnyűbbet is elkövetheti a német kisebbség tagjaival szemben, és ennek a legkisebb következménye sem lesz.

1939 augusztusának utolsó heteiben a falvakban nyíltan fenyegették a németeket: "Mészároljuk le őket" (1)
(1) A siegi gyilkosok (Sd. Is. Bromberg 819/39).

A városokban a németek áldozatai voltak az ostoba heccnek, melynek eredménye bojkott, terror és közvetlen életveszély volt, amit a varsói kormány támogatott és bátorított. A koncentrált dühöngés és lengyel nemzeti szenvedélynek ez a kitörése, mely minden német ellen irányult és a lengyel hatóságok hívták elő, elkerülhetetlenné tette, hogy véget vessenek a tűrhetetlen feszültségnek Lengyelország és Németország között. Amikor 1939 szeptember 1-én a lengyel provokációk és támadások lavinája elleni védekezésből, melynek során lengyel katonák német területre vonultak át, a német csapatok belépésével Lengyelországba csúcsosodott, az állami fegyelem utolsó oszlopai is összeomlottak a lengyel állami vezetők megfutamodásával. Szörnyű vérontási hullám söpört végig a német férfiak és nőkön. Ezek tisztában voltak védtelenségükkel, (2) de nem voltak gyávák, mert szilárdan hittek közelgő kiszabadulásukban.

(2) Tényleges aggodalom uralkodott, és senki sem bízott életben maradásában... Egész éjjel a ház körül ólálkodtak, és ez a titkos ólálkodás, az tényleges veszély közelsége nagyon nehezen volt elviselhető"-- így ír a rektor felesége, Frau Lassahn Bromberg-Schwedenhöhe-ből, jellemzi a súlyosan terhelt rossz sejtelmek légkörét, a Brombergi "véres vasárnap" előtt. (Frau L. szemtanújelentése). A 32 éves kisebbségi német, Gerhard Grieger hasonlóképpen fejezi ki magát, röviddel mielőtt bestiálisan legyilkolják: "Rettenetes érzésem van, úgy érzem, mintha folyamatosan megfigyelnének, és úgy érzem, valahogy ki kellene jutnom ebből." A nyugállományú bíró, Klabin Brombergből megerősíti, hogy "mindenütt körülöttünk ólálkodtak és figyeltek bennünket." ... (A Nowitzki és mások elleni büntetőeljárás aktáiból, Sd. K. Ls. Pózen 28/39).

(3) Tragikus a Mogilnoi pap, Reder esete, aki internálási parancsa idején szabadságon volt Zoppotban, így jó lehetősége volt a menekülésre. Ennek ellenére eleget tett a parancsnak, hogy hívei között lehessen a bajban. A parancsnok a Glodnoi vasútállomáson pisztollyal lelőtte, majd pár ütés után a puskatussal egy lengyel katonai kísérő adta meg neki a "kegyelemdöfést". (OKW. HS. Ins. Br. 80).

Néhányuknak valóban sikerült időben biztonságba menekülni a határon keresztül a Birodalomba vagy Danzigba. Az ismételt lengyel állítások ellenére, hogy háború esetén minden németet meg kell gyilkolni és minden német gazdaságot föl kell égetni, a legtöbb német ragaszkodott otthonához és tulajdonához, melyet őseiktől örököltek, vagy becsületesen megvettek évszázadokkal azelőtt, mert nem tudták elhinni, hogy a halálos fenyegetéseket ki fogják vitelezni.

Miért vett minden lengyel osztály részt a németek elleni kilengésekben? Miért nem védte meg a németeket a törvénytelenségek ellen a lengyel lakosságnak az a része, mely békében élt a németekkel? Miért támadtak rá lengyelek minden kiváltó ok nélkül - ismert és ismeretlen- németekre, miért voltak hajlandóak résztvenni az atrocitásokban? Minderre az a válasz, hogy minden németellenes akciót előre, gondosan megterveztek, és kifejezetten megparancsoltak. Itt jön a kérdés: A keresztény és vallási elvek egy ilyen mélyen katolikus országban hogy nem voltak elegendőek arra, hogy az erkölcsöt biztosítsák és gátat emeljenek az ilyen felelőtlen kihágások elé? Ellenkezőleg, a protestáns papságot gyilkolták, a protestáns plébániákat lerombolták, felégették és kifosztották a protestáns templomokat (4), és ez nyilvánvalóan mutatja, hogy a régi szólás: - protestáns német, katolikus lengyel- a vallási különbségeket a politikai gyilkosság eszközévé és támogatójává tette. Sok esetben elég volt a letartóztatáshoz az, hogy valaki protestáns és német volt. (1)

(1) Kube tanú, Bromberg 13, Bergkolonie eskü alatt vallotta, hogy egy katona, aki erőszakkal belépett lakásába, megkérdezte unokaöccsét, Karl Braunt, hogy mi a neve és a vallása. (!). Mikor Karl Braun bevallotta, hogy protestáns, elfogták és elhurcolták. Mivel azóta sincs nyoma, úgy látszik, hogy agyonlőtték (Sd. K. Ls. Bromberg 32/39).

Németország tisztelete vagy német kapcsolatok elegendőek voltak. Katolikus németeket is irgalmatlanul üldöztek és megöltek, katolikus papokat is ütlegeltek a németséghez való tartozásuk miatt. Egy német esetében, aki gyerekét német iskolába küldte, és a húsz évnyi lengyel uralom alatt nem tanult meg elég jól lengyelül, ez elég volt ahhoz, hogy megöljék. (2)

(2) Szemtanúk elmondták, hogy a Kala/Keller kardorfi gyilkossági esetben (Sd. Is. Pózen 42/39) Jan Lewandowski ellen (Sd. K. Ls. Bromberg 85/39).

Aki jól tudott lengyelül és képes volt magát lengyelül megértetni, vagy akár azt állította, hogy lengyel, azt nem gyilkolták meg. (3)

(3) Ferdinand Reumann kisebbségi német Schulitzban azzal menekült meg attól, hogy elhurcolják és meggyilkolják, hogy azt állította, ő lengyel, és lengyelül beszélt a katonákkal. Ő volt az egyetlen túlélő 13 német közül (Sd. K. Ls. Bromberg 31/39).

Címkék: