A műemlékvédelmi szakember szerint a sajátos víztározó barokk mérnöki csoda.

Több mint negyedszázada véletlenül, egy addig ismeretlen teremre leltek az 1767-ben épült, a három tornya miatt is különlegesnek számító szanyi katolikus templom alatt. Az akkori plébános, Erdősi Mihály feljegyzése szerint a hangosító berendezés vezetékeinek lefektetésekor az egyik villanyszerelő csavarhúzója lecsúszott a felszedett kőlapok alatt. A mesterek megbontották a padozatot, és az úgynevezett vakablakon leereszkedve egy közel negyven négyzetméteres helyiségbe jutottak. Felmérték, körülnéztek, majd elhatározták, hogy később megnyitják a lejáratot. Ez azonban csak két évvel ezelőtt történt meg, de a „titokra" csak most derült fény.

A helyiség funkciójával kapcsolatban ugyanis több ötlet is született. Felvetődött, hogy esetleg azt egykor altemplomnak, kriptának vagy óvóhelynek használták.

A szanyi katolikus templom három tornyával országos építészeti ritkaságnak számít. Fotók: Bertleff András

– A feltárásnál némi ásás után felfedeztük, hogy a teremnek nincs kőből vagy téglából rakott padozata és jól látszott, hogy a megerősített téglafalak között gyakran százhetven-száznyolcvan centiméter magasan is állt a víz. Mindez kizárta, hogy ott hosszabb-rövidebb ideig tartózkodni akart volna valaki – említette a Kisalföld érdeklődésére Magyar Gusztáv, aki Kottmayer Tibor néprajzkutató, Székely Zoltán művészettörténész, Losonczi Máté régész és Eszes Tibor építész szakmai segítségével végezte a feltárást. – Ismét felmerült a kérdés: mi lehetett az a hely, ahol áll a víz, nincs padlója és két nagy, egymással szemben elhelyezett ablaka van? A válasz: szellőztetőpince. Annál is inkább, mivel a barokk templomok alá gyakran építettek ilyet, hogy a talajvizet összegyűjtsék, majd a padozaton keresztül elszikkasszák, illetve az ablakon át elpárologtassák. Így nem vizesedtek az épület falai.

Ezt igazolják Eszes Tibor építész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal területi műemlék-felügyelőjének feltételezései és két éve lelkesen végzett mérései is.

Eszes Tibor és Magyar Gusztáv a szanyi templom feltárt vízgyűjtőjében a beömlőablakot mutatja.

– Ez egy barokk mérnöki csoda. A hajdani szakemberek számoltak azzal, amit magam is felfedeztem, hogy a templomban és a környékén erős vízerek ˝rejteznek˝, futnak. A helyiségben megvizsgáltam a víz betörésének irányát, illetve kiderült: olyan erővel tört be, hogy téglákat fordított ki a falból és csontokat mosott be a templom környékén lévő egykori temetőből – mesélte Eszes Tibor. – Erős vízjelenségeket mértem a templomon kívül is, a Szentháromság- és a Nepomuki-szobor, valamint a templomi szószék vonalában. A hajdani mérnökök kimódolták, kimérték: a szószék pontosan a vízerek keresztjébe, találkozásuk fölé került. Erősebben, szebben, messzebbre hangzik ott a prédikáció. Nem akármilyen lelemény ez a ˝hangerősítő˝, amely elődeink technikai és szakrális tudását tükrözi. Megjegyzem: a szószéknél megszűnik a vízér. Ennek okát most vizsgáljuk és még egy mérést szeretnék elvégeztetni, ami megerősít(het)né a feltételezésemet.


Zalka püspök idejében temették be

Amikor a feltárt terem annak idején elkészült, többet már nem kellett hozzányúlni, így a levezető, ideiglenes fa lépcsőfokokat kiemelték, a lejáratot lefedték. Száz évvel később – 1867-ben –, mikor Zalka János püspök oldalhajókkal bővíttette a templomot, az ablakokat betemették, így a pince funkcióját vesztette, és mivel nem volt ˝érdekes˝ helyiség, a szanyiak szép lassan elfeledték.

Kisalfold.hu