Válasz az szdsz.hu oldalán megjelent piszkosságra!
"A Szabad Demokraták Szövetsége megdöbbenéssel értesült az egy édesanya
halálával és egy gyermek súlyos sérülésével végződő kislétai fegyveres
támadásról. Lassan egy éve zajlanak hasonló merényletek romák ellen, a
rendőrség mindeddig egyetlen elkövetőnek sem jutott a nyomára. Lehet,
hogy a mostani eset nem része a merényletsorozatnak, de a kormánynak és
a demokratikus pártoknak azonnal cselekedniük kell Magyarország
érdekében.
Magyarország az elmúlt időszakban a rasszista uszításról, a faji alapú
erőszakról és a szélsőjobboldal térnyeréséről híresült el világszerte.
A nyilas szellemiségű Jobbik cigányellenes retorikával ért el sikert az
európai parlamenti választáson, a hozzájuk köthető hírportál pedig
naponta szólít fel fizikai erőszakra a cigányok ellen, sikerként
állítva be az eddigi merényleteket. Az uszító portál annak ellenére
üzemel, hogy szerkesztőinek kiléte ismert a hatóságok előtt.
A társadalom egy része közönnyel nézi ezt a tragikus folyamatot, amihez
az is hozzájárul, hogy maga a rendészeti miniszter hitelteleníti el a
fizikai erőszaktól sem megriadó szélsőségesek elleni fellépést. A
szociális feszültségeket olykor kormányzati szinten is a cigányellenes
indulatok szításával próbálják levezetni. A legnagyobb jobboldali párt
pedig a sokadik halálos merénylet után is kétségbe vonja a szervezett
erőszak és terror létét.
Ha a parlament pártjai és a kormány nem képesek közös fellépésre,
folytatódik a szélsőjobboldal térnyerése, és jóvátehetetlen folyamatok
indulnak el hazai és nemzetközi szinten egyaránt. (szdsz.hu")
Nyílt levél a „Szabad demokratáknak”!
Levelem oka a központi honlapjukon megjelent írás, melyben
megszokottan, sokadszorra, viszont egyre pofátlanabb és gátlástalanabb
módon próbálják a Jobbikot bemocskolni.
Rendkívül „intelligens” megnyilvánulásuk apropója ezúttal a kislétai
támadás. Mindennemű rendőri bizonyítás nélkül ismét rasszista
indíttatást kiabálnak Európa éterébe, igyekezve haláltusájukban is a
lehető legtöbbet ártani Hazánknak. Ismét százmilliós nyomravezetői díj,
elkövető sehol… A válasz roppant egyszerű. Tisztelt, jelenleg még
szabad demokraták, nézzenek végre utána a cigányok közt közkedvelt
uzsora leszámolásoknak, s ne ott keressék a bűnöst, ahol úgy sem
találják. Továbbá kérném, a média valódi szerepének helyreállítása
miatt, hogy ne csak az áldozat, hanem az elkövető etnikai
hovatartozását is közöljék, világos képet adva a magyarországi
helyzetről. Ha kiderül, ami a jelenlegi hatalom aljasságait ismerve
könnyen elképzelhető, hogy politikai megrendelésre követték el a
cigányok elleni támadásokat, a Jóisten fog lesújtani önökre!
A Jobbik Magyarországért Mozgalom reményt adott az önökhöz hasonló
politikai keselyűk között a magyar embereknek, sikerének titka ez, az
őszinteség, s kiállása az egyszerű magyar emberekért. Nézzenek magukba,
Hazánk nem a rasszizmusról híres. Ellenben hírhedt, hogy
megnégyszereződött államadósága, eltűnt nemzeti vagyonának 90%-a,
2011-től kiárusítható termőföldje, romokban hever egészségügye és
oktatása, multik tartják rabszolgasorban népét, gazdái a csőd szélén
állnak, erkölcsileg a szakadék szélén áll, lakossága pedig
kiszolgáltatott a társadalom perifériáján helyet foglaló embereknek,
nap mint nap veszélyben forog életük és tulajdonuk. Ez pedig mind
önöknek és „vörös hitvesüknek”, illetve az ellenzéki szerepben
„narancsot majszoló” politikai pártnak köszönhető. Ez tükröződött az
Ep-választásokon, ezt honorálta a Magyar Ember. Világos az üzenet: Elég
volt az idegen érdekeket kiszolgáló, magyargyűlölő politikából! Hát
tessék szépen csendben elsüllyedni a történelem szemétdombján, mások
bemocskolása és hajtépő rikácsolás nélkül. Amilyen büszkén
„micisapkázták” le Szent Koronánkat, viseljék végóráikat is
hasonlóképpen.
A magyar ember nem rasszista, még kevésbé idegen gyűlölő. Mindenkit
örömmel fogadott a történelem során. Voltak, akik segítettek és
sikeressé vált együttélésünk. Voltak, akik hátba szúrták és
gátlástalanul kihasználták jóhiszeműségünket. A magyar nép dolgos és
szorgalmas, és egy ilyen nép nem tűrheti a vérén és verejtékén
nevelkedőket. Önök szerint az igazságos, hogy évi felfoghatatlanul sok
milliárdot fizetünk ki segélyezésre, és cserébe kirabolnak és
meggyilkolnak bennünket aprópénzért? Az elfogadható, hogy amíg a mi
fizetésünk nagy részét az állam lefölözi adó néven, addig egyes rétegek
vígan éldegélnek és megélhetési bűnözés néven garázdálkodnak? Képzeljék
el kedves „liberális” urak, eljött az a pillanat, hogy meguntuk, és nem
tűrjük tovább a kettősmércét, a megaláztatást és népünk kirekesztését
saját Hazájában. A Jobbik ésszerű programot nyújt az ilyen embereknek,
egy csapásra oldaná meg azt a problémát, amit önök szándékosan a
háttérbe söpörtek, hiszen akkor nem lehetne szavazó bázist vásárolni
500 Ft-os ételutalványért. Szégyelljék mélységesen magukat, ennyit
Magyarországnak, mint önök még soha, senki sem ártott.
A hírportálok pedig működni fognak, talán az önök „csápjai” sem olyan
hosszúak, hogy az alapvető szabadságjogokat sárba tiporhassák. Ha jól
gondolom, az önök valóban uszító honlapja szerkesztői is ismertek,
foglakozzanak azokkal.
A folyamat, melyet ma úgy fogalmazhatunk meg legegyszerűbben, hogy
„ébred már az oroszlán”, valóban rendkívül kellemetlen lesz a
magukfajtáknak, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Hiszen elvesztik
politikai befolyásukat, melyet sosem igyekeztek nemzetünk érdekében
kamatoztatni, ellenben mindegyszálig milliomosok és milliárdosok lettek
az elmúlt 20 évben, olyan pénzből, melyhez önöknek semmi közük.
Véssék mélyen az eszükbe, a magyar ember többé nem bégető birkahad,
ahogy önök kívánták. Öntudatára ébredt ismét, és számon fog kérni
minden eltékozolt fillért.
Galambos István
Jobbik Városlőd
Választókerületi szervező
Beküldte:
Csécs Zoltán
Jobbik Veszprém megye
Kárpáti Harsona
Kommentáld!