Beküldte:

B.Kiss- Tóth László

   Említettük már, hogy a nagyszerb propaganda milyen jó talajra talált a világszabadkőművességnél. A Francia Nagy Oriens nemcsak megértést tanúsított iránta, de még pártfogásába is vette, vezetőségét újabb és újabb lépések megtételére ösztökélte, s ugyanazt a szerepet töltötte be ezek munkájánál, mint a portugál és ifjú török mozgalomban. Tudott dolog, s történelmi tény ma már, hogy Szerbiát nem annyira Oroszország, mint a francia Nagy Oriens és a világszabadkőművesség bátorítása tette merésszé és mindig merészebbé, s ugyanez volt védelmezője és irányítója az olasz és román aspirációknak is.

Nikolajevics Szvetomir tudta, mikor az annexió után a külföldi páholyok ajtaján kopogtatott, hogy a "szentélyekben" barátokra fog találni, megértő lelkekre fog akadni, ő biztosra ment és nem is csalódott, mert a világszabadkőművesség ekkor már elérkezettnek látta az időt arra, hogy rég ápolt tervét, - a monarchia és abban Magyarország megsemmisítését - diadalra vigye.

Az annexiótól kezdve már rohamlépésben közeledett az ördögi terv megvalósulása, s a Princip bombájának robbanása után a világszabadkőművesség elmondhatta, hogy annyi év szívós munkája a befejezéshez közeledik.

Hogy ezt a borzalmas világégést a szabadkőművesség produkálta, az ma már történeti tény, s későbben mi is bizonyítani fogjuk. Hogy ezzel a monarchiára és hazánkra akart halálos csapást mérni, azt nemcsak mi mondjuk, hanem a bizonyítékok ezrei is tanúsítják.
Mikor a hadvezetőség a háború alatt a szarajevói gyilkosság tetteseit bíróság elé állíttatta, ezek vallomásairól s az egész perről hiteles feljegyzések alapján Berlinben egy könyvet adtak ki "Der Prozess gegen die Attentäter von Sarajevo" címen, melyhez az előszót Josef Kohler, a berlini egyetem híres büntetőjogtanára írta. Kohler az egész esetet a legfigyelmesebben átvizsgálva, annak hátterét kutatva, az alábbi meggyőződésre jut: "Tudjuk, hogy nemzetközi befolyások érvényesültek, befolyások, melyek egyébként is ebben a háborúban a legáldatlanabb szerepet játszották és egyrészt Franciaországban az Elzász-Lotharingiai heccet a forrpontig izzították, másrészt a svájci francia kantonokban átkot és szitkot szórtak Németországra, s végül Itáliát a legszörnyűbb hitszegésre csábították, ami a nemzetet maradandó szégyenfolttal bélyegezte meg. A Nagy Oriens, a francia szabadkőműves páholy volt az, amely mindenüvé kinyújtotta csápjait, ahol arról volt szó, hogy az egyházat kell megsemmisíteni, a monarchikus érzületet aláásni... ez a páholy volt az, mely az átkos szerb agitációt szorgalmazta. Tudjuk, hogy a fő-egyesület, melyben a destruktív erők gyülekeztek, a "Narodna Obrana" nemcsak hogy tartalmazott szabadkőműveseket, hanem vezetői szabadkőművesek voltak és az egész bűnténynek értelmi szerzője, Tankosics mint szabadkőműves áll előttünk. Melléje sorakozik Kazimirovics, aki többször megfordult a párisi páholyban, ugyancsak szabadkőműves volt Ciganovics, aki a gonosztevőknek pénzt bombát és revolvert juttatott, nemkülönben szabadkőműves volt a fiatal gonosztevők néhánya, habár azt először letagadták."

Mikor aztán a szabadkőművesség vetése megérett, mikor a háború lángja iszonyatos fényét az egekre vetítette, mikor a világ tűzbe és füstbe borult, s embermilliók vére öntözte a harctereket, akkor a világszabadkőművesség levette álarcát, sutba dobta az óvatosságot és titkosságot, s vad gyönyörrel, undorító kéjjel vetette magát a monarchiára s így hazánkra is. Ekkor már nem kellett balkáni és olasz társaságok mögé bújnia, nem volt szükség arra, hogy csak a páholyok homályában fonja a hurkot országunk nyakára, ki lehetett állani a placcra teljes mellel, egész nyíltsággal. S a szabadkőművesség egy pillanatnyi habozás nélkül meg is tette ezt.

Ki ne emlékezne még arra az aljas és komisz munkára, amellyel felőlünk a hazugságok tengerét hömpölygették az egész világra. Nem volt állam, melynek sajtóját a borzalmak állandóan ne foglalkoztatták volna, s ezek a borzalmak mind rólunk feltálalt hazugságok voltak, melynek egyetlen célja volt a művelt emberiség megvetését ránk záporozni.
Hamis jegyzőkönyvek, hamis vallomások, ostoba rémmesék, hátborzongató kegyetlenségek, lelketlen és embertelen tettek, szóban, versben, sőt még fényképekben is bejárták az egész földet, s a szabadkőművesség ügynökei fáradhatatlanul dolgoztak az emberiség fellazításán ellenünk. Hipokrita szemforgatással mutogattak reá az általuk kitalált esetekre, mint olyanokra, melyek minden emberi érzés kigúnyolásai, vakmerő koholmányok özönét csempészték be minden család asztalára napi olvasmányul, hogy így ellenségünkké tegyék a világot, hogy ez aztán részvétlenül' nézze eltiprásunkat, mikor a szabadkőművességtől áhított ezen pillanat elérkezik.

Hogy a háborúban álló antanthatalmak mit csináltak, milyen képet rajzoltak rólunk, mily gyűlöletet csepegtettek ellenünk még a gyermekek lelkébe is, mit tanítottak, miket hirdettek rólunk, arról nem is beszélünk.

De, hogy a semleges államokban mily lelkiismeretlenül és mily pokoli tervszerűséggel rágalmaztak agyon, az már túlment a normális emberi határon, az csak a szabadkőművességtől telhetett ki.

Ezeket az államokat nemcsak ellenünk izgatták, nemcsak gyűlöletre nevelték, hanem azon mesterkedtek, hogy belesodorják őket is a háborúba az antant oldalán. Emlékezhetünk reá, hogy mily ördögi munkát végeztek Svájcban. Olaszországban, a Skandináv államokban, Amerikában és pedig úgy északon, mint délen, s mint akarták kényszeríteni a kormányokat arra, hogy a szövetséges hatalmak ellen fegyvert fogjanak. így vitték bele a háborúba Romániát, Görögországot, Portugáliát, így tették szerződésszegővé Olaszországot, s így bírták reá Amerikát, hogy eltaposásunk-hoz ő szolgáltassa a jól felszerelt emberanyagot és a tankokat. A Kölnische Zeitung 1917 tavaszán egy cikkben leközli, hogy mily hallatlan erőfeszítéseket tett a szabadkőművesség Spanyolország háborúba lépése mellett is. "Alfonso Costa portugál miniszter - így szól a cikk - a portugál szabadkőművesek egyik vezéralakja, nemrégiben Madridon át Parisba utazott a nemzetközi szabadkőműves kongresszusra. Tiszteletére Madridban lakoma volt, amelyen Romanonez miniszterelnök és a pénzügyminiszter is jelen volt. "A legfontosabb kérdés, mellyel most a szabadkőműves világ foglalkozik, az a terv, hogy Németországban mozgalmat szítsanak a monarchikus államforma ellen. Azt remélik, hogy az orosz és a német munkások között létesítendő összeköttetés útján Németországban forradalmi mozgalmat idéznek fel."

Természetes, hogy a német lap csak a Német birodalom szempontjából tárgyalta ezt a kérdést, amiből nem szabad azt következtetnünk, hogy ez a terv csak Germánia ellen volt szőve. Szó sincs róla! A Világszabadkőművesség a monarchiát még jobban gyűlölte, mint Németországot, a forradalmasítás terve tehát vonatkozott hazánkra is legalább olyan mértékben, mint Németországra. Az események bizonyítják, hogy sikert is ért el mindkét birodalomban, mert hiszen lassan megingatta mindkét állam alapját, s mikor a fertőzött és aláaknázott rendszer összeomlott, a romjain diadalmasan átszáguldó forradalom legelső teendője volt az uralkodó detronizálása és a köztársaság kikiáltása.
Nagyon helyesen tenné tehát a magyar kormány és a magyar nemzet, ha egyszer kinyomozná teljesen azon okokat, amelyek az ú. n. őszirózsás forradalmat előidézték, s utána nézne annak, hogy a világszabadkőművesség forradalmasító munkája miként és kik által fogant meg a magyar talajban is.

A világszabadkőművesség, mely a nagy háború folyamán a legpontosabban volt értesülve a központi hatalmak, tehát országunk viszonyáról is, 1917 elején már biztosra vette, hogy a nagy mészárlás eredménye reánk csak lesújtó lehet, ő az első perctől kezdve biztosra ment, s ha nemvárt ellenállást és szívósságot, odaadást és vitézséget tapasztalt is hazánk és a monarchia részéről, tudatában volt annak, hogy ezzel az általa várt eredmény csak elodáztatik, de megsemmisülni nem fog.

1917 elején tehát a világszabadkőművesség elérkezettnek látta az időt arra, hogy a jövő világ térképét megrajzolja az általa kidolgozott tervek szerint, már pedig ebben a tervben Magyarországra nem várhatott semmi jó.

Az említett év tavaszán tehát Parisban szabadkőműves kongresszust hívott össze a Nagy Oriens vezetősége, melyen az egyes államok fő szabadkőművesei vettek részt. Ez a kongresszus a legaprólékosabban kidolgozta a békeszerződéseket, az egyes államok határait, a győzteseknek juttatott koncokat, s a népszövetség tervezetét. A párisi világlap, a Temps, mely egyben a francia külügyminisztérium sugalmazott lapja is, leközölte ennek a szabadkőműves kongresszusnak a lefolyását és határozatait, melynek reánk vonatkozó része csaknem betűről-betűre eszerint került be a trianoni békeszerződésbe.

A Temps közlése szerint a világszabadkőművesség ezen a kongresszuson a háború utáni Európa térképét rajzolta meg, s Magyarországra vonatkozólag az alábbiakban intézkedett :

a) Megállapította azokat az elveket, melyeket a nemzetek szövetsége címen létrehozandó szervezetnek tartalmaznia kell. Ez a rész a trianoni békeszerződés első részét alkotja;

b) Megállapította a háború utáni Magyarország határait, éspedig - a román határt kivéve - egészen úgy, amint az a trianoni palotában reánk kényszeríttetett. A Romániával szomszédos határ az ő határozatuk szerint többet hagyott meg nekünk, mint azt a békeszerződés tartalmazza, s a Csúcsa-Nagybánya mentén elterülő vonal képezte volna Magyarország határát, tehát körülbelül az a vidék, ahol a székely önkéntesek a Károlyi-kormány idején sokáig védekező állásban voltak.

Ugyanezen időtájban egy másik francia lap, az Illustración közölte is ennek a háború utáni Magyarországnak pontosan megrajzolt térképét, mely az említett különbségtől eltekintve, ugyanaz, mint a trianoni térkép.

Végül eldöntötték a monarchia megsemmisítését, az uralkodóház detronizálását, megteremtendőnek mondották nálunk és Ausztriában a köztársaságot, s kijelentették, hogy a volt monarchia területén - a wilsoni és szabadkőművesi elvek nagyobb dicsőségére - nem fognak népszavazást engedélyezni. A határozat idevonatkozó része eképpen szólott: »A Habsburg birodalom közigazgatási és politikai orgánumai által elnyomott nemzetiségek felszabadítása és egyesítése."

A kongresszuson Corneau György, a Francia Nagy Oriens nagymestere egyébként a francia törvényhozás szenátusának tagja, elnökölt Peigné tábornok, a francia nagypáholy nagymesterével felváltva, s az ügy előadója Lebey András, a Seine-Oise kerület országgyűlési képviselője volt.

Ismételjük, hogy mindezen szabadkőműves határozatok egyben határozatai voltak a békekonferenciának is, melynek vezetősége oly merevséggel és szigorúsággal ragaszkodott ezek keresztülviteléhez, hogy még csak disputát sem engedett meg felettük, hanem a mi delegációnkat az aláírás pillanatáig - a vendégszeretet és úri modor örök szégyenére - valósággal foglyokként kezelte, s csak akkor engedte be őket - kíséret mellett - a bizottság termébe, mikor a békeszerződést alá kellett írni.

Trianon tehát a szabadkőművesség munkája! A megcsonkított Magyarország a világszabadkőművesség bűne! Ez a Világszabadkőművesség már 1917-ben elhatározta a történelmi Magyarország felosztását, szétdarabolását, s a béketárgyaláson résztvevő ügynökeinek nem volt szabad ezeken változtatniok.

Az erőskezűnek, sőt kíméletlennek ismert Clemenceau, aki valóban megérdemli a "Franciaország megmentője'' címet, ennek a szabadkőműves parancsnak engedelmeskedett akkor, mikor a lázadó francia katonák holttestéből hekatombákat emelt, ennek a parancsnak volt végrehajtója Sallandra és Sonninó, mikor az olasz hadakat szövetségeseik ellen megindították, ez kötelezte Magelhaes Lima portugál miniszterelnököt, hogy háborúba vigye meg nem támadott hazáját, ennek a pokoli szabadkőműves tervnek az érdekében kellett szabadkőműves parancsra Károly román királynak - igen gyanús körülmények közt - meghalnia, s Venizelosznak népét még tovább is megritkítania a csatatereken. S végül ez az ellentmondást nem tűrő parancs kényszerítette Wilsont, hogy megüzenje a háborút nekünk, s egy álnok és farizeus, talmi erkölcsöt mutató eszme letéteményesének játssza ki magát, akinek nem volt más célja, mint a szabadkőműves érdekek diadalra juttatása.

Micsoda förtelmes látvány volt az, amikor a világszabadkőművesség ezt a holdkóros professzort leghívebb és legodaadóbb rabszolgáinak egyikét minden nimbusától megfosztotta, s cinikusan belekergette a megőrülésbe, mihelyt az kötelességét megtett, s a szabadkőműves parancsnak alázatosan engedelmeskedett, vagyis amikor a Nagy oriensnek tálcán szállította a megcsonkított Magyarországot s az uralkodó család fejét.

Mikor volt tehát Magyarországnak barátja a világszabadkőművesség? Akkor talán, midőn már a XIX. század nyolcvanas éveiben forradalmakba akarta belehajszolni a csak épen hogy megpihent és királyával kibékült országot? Akkor talán, mikor Rudolf trónörökös halála után a nemzetiségi aspirációk támogatásával ezek étvágyának felkeltésével és örökös felcsigázásával aláaknázta az ezeréves Magyarország szilárd épületét?

Akkor talán, midőn nagypáholyaiban elhatározta az ellenünk indítandó háborút, s a Princip kezébe nyomott bombával megindítója volt embermilliók mészárlásának, egy világ felfordulásának, ezernyi ezer ember nyomorának, züllésének, pusztulásának?
Akkor talán, midőn 1917-ben elhatározta országunk szétdarabolását, s az általa hirdetett civilizáció és erkölcsi tökéletesedés nagyobb dicsőségére kitágított Európa térképén egészen Danzigig, az ököljogot ismerő, taliót gyakorló, vérbosszút kodifikáló és az orgyilkosságot, a bombát és revolvert a nemzeti célok közé beállított erkölcsöt és lelkiséget ennek az öreg világrésznek a szívében?

Vagy talán akkor volt barátunk, midőn a trianoni Magyarországot megteremtette, s milliónyi magyar testvérünket prédául dobta műveletlen és vérengző fajoknak, s azóta is részvétlenül nézi ezeknek a világtörténelemben példátlanul álló erőszakoskodását és lelkeket és testeket gyilkoló uralmát? Mikor volt hát ez a világszabadkőművesség - oh, nem jóbarátunk - csak a legcsekélyebb mértékig megértő ennek az ezeréves országnak múltjával, eszméivel, lelkével és nemzeti aspirációival?

Mikor? Mikor?

Hozzanak csak egy példát, egyetlen egy esetet, amelyből azt lehetne következtetni, azt lehetne megállapítani, hogy a világnak ez a földalatti titkos hatalmassága, a népek sorsának ez a lelkiismeretlen és bűnös - nagyon bűnös - intézője, csak egyszer is Magyarország mellett állott, annak érdekeiben rakta le a kakukktojásait a kormányok programjában, s lendítője volt bármily irányban az örök magyar nemzeti eszménynek és törekvésnek?

Nem volt ilyen alkalom soha!

De - mondhatná bárki is - talán a trianoni békediktátummal elérte célját ez a sötét és gyáva hatalom, talán maradék nélkül kihörpintette haragja és bosszúja kelyhének tartalmát. Hiszen maradék nélkül győzött! A Szentistváni birodalom darabokra hullottan hever Európa földjén, vérző csonkjai ugyan égre kiáltanak, de hát ez volt a szabadkőművesség vágyva vágyott, álmodva álmodott céljának eredménye. A dinasztia is megfosztva a hatalomtól, a koronás király egy mocskos ágyúnaszádon töltött kvártély után a végtelen tenger egy kis szigetén igen csöndes lett mindörökre, fia - a magyar legitimizmus reménysége - messze idegenben nézi, hogy mint dúlnak személye körül a harcok egy testében megtört, lelkében meghasonlott ivadék kebelében.
Nincs a világnak az a lélek nélküli, kőszívű hóhéra, aki azt mondaná ezekre az állapotokra, hogy jóllakott már kegyetlensége, nem kíván már több megalázást.
Ámde a szabadkőművesség nem ilyen érzékeny s nem abból a fából van faragva, amely valaha is megnyugodna.

Ő a nevezetes trianoni kényszerbéke aláírása óta is résen van, s mint a rossz lelkiismeret Krisztus Urunk koporsóját, úgy őrzi ma is Csonkamagyarországot, hogy valahogy fel ne tudjon támadni.

Ismeretes, hogy a XX. század legrosszabb vicce, annak az álszenteskedő gondolkodásnak, mely a szabadkőművesség tulajdonsága, legsajátosabb alkotása, a hova-tovább állandó derültséget keltő koravén intézmény, az ú. n. Nemzetek Szövetsége, a szabadkőművesség édes gyermeke.

Ez a szövetség megalakulása óta egyebet nem tesz, minthogy híven őrködik Magyarország felett, s olyan porkolábnak mutatta magát mindezideig, akit nem hat meg semmi fájdalom, akire nincs hatással semmi érv és egyetlen tény bizonyító ereje sem.

Nem kell az olvasóknak bővebben bemutatnunk azt az érzéketlenséget, azt a ridegséget, amellyel a nemzetek szövetsége minden magyar kérdést fogadott és fogad napjainkban is.
Legfőbb börtönőrünk és jövőnk legnagyobb ellensége az a hivatalos Franciaország, melyről bebizonyították már. hogy nem egyéb, mint a Nagy Oriens határozatainak gerinctelen, szolgalelkű végrehajtója. Ez a hivatalos Franciaország - készakarva ejtjük ki, hogy csak a hivatalos államról van szó - ma is ugyanazon antipátiával, ma is ugyanazon kegyetlenséggel és vaksággal utasít el magától minden magyar kérést, vágyat, mint tette azt a békekötés idején. A francia népnek nem érdeke, a francia jövőnek nem feltétele, a gloire megmaradásának nem alapja, ellenkezőleg akadálya egy csonka és béna, egy minden isteni és emberi törvény ellenére kicirkalmazott Magyarország a nagy germán eszmék és évszázados szláv vágyak találkozási pontján. De hát itt nem a nemzeti érdek a domináló szempont, hanem a világszabadkőművesség parancsa, ennek pedig ma is célja, ma is törekvése, egy gyenge, egy satnya, egy erőtlen Magyarország.

Ennek az erőtlenségnek, ennek a csonkaságnak a petrifikálását célozza a világszabadkőművesség azon törekvése, hogy az u. n. utódállamokban, egy ellenünk ellenséges, szűkkeblű és a sovinizmus köpenyében megjelenő erős szabadkőművességet fejlesszen ki.

Folyik is a munka serényen! A páholyok alapítása egymást éri, a szabadkőműves felfogás és előretörés folyton erősödik az összes szomszédos államokban. Ezek a páholyok és vezetőségük a legmelegebb támogatásra találnak a Nagy Oriensnél, mely érdekükben minden hatalmát latba veti. A világháború vége óta az utódállamok minden nagyobb kérdése a francia nagypáholyban is megvitatás alá kerül, s ha ott approbáltatik, úgy sikere biztosítva is van. Egy nagy szabadkőműves páholynak tekinthetők ezek az utódállamok, melyek kormányai nem egyebek, mint a Nagy Oriens végrehajtó közegei és kezes szolgái.
Ezt egyébként természetesnek vehetjük. Végre is ezek az államok a Nagyoriens kreatúrái, s csak a naiv lelkek hiszik azt, hogy a nemzetiségi, a nyelvi és faji törekvések iránt fogékony, önzetlen gondolkodás szülöttei. Egyik napilapunk (A Magyarság) 1927. június 2-iki számában egy párisi levélben megdöbbentő nyíltsággal és jól értesültséggel fenti állításunkat a következőképpen igazolja: A (francia) szabadkőművesség Jelentős befolyást gyakorol a külpolitika irányítására is a kezében tartott parlament és kormányok révén. A világháború történetének legizgatóbb fejezeteit az a történetíró fogja megírni, aki előtt feltárulnak a páholyok és konventek titkos jegyzőkönyvei. Micsoda sötét munka folyhatott ezekben a páholyokban! A katolikus Habsburg monarchia már rég halálra volt ítélve a francia és skót rítusú kalapácsok által, még mielőtt a békeszerződés asztalán feldarabolták volna. Itt készítették elő az "elnyomott" népek felszabadítását, a párisi cseh nemzeti tanács megalakítását és különösen a szerb és cseh törekvések hadi céljait."

A cseh kormány kapcsolata a Nagy Orienssel már oly nyilvánvaló és oly ismeretes a világ előtt, hogy ezt nem is igen igyekeznek tagadni. A cseh állam megalapítóinak minden lépése a szabadkőműves páholyok felé irányult és irányul ma is, s külpolitikai sikerüknek csak a páholyok támogatása, de nem elveik abszolút igazsága az egyedüli titka. A cseh úgynevezett demokrácia, parlamentarizmus, törvények, közigazgatás mind-mind páholymunkák eredménye, mind annak a szemforgató mentalitásnak a szüleményei, amit a szabadkőművesség oly sikerrel űz immár kétszáz év óta.

A régi Ausztriában - mint ismeretes - császári rendelet tiltotta a szabadkőműves páholyok megalapítását. A testvérek tehát úgy segítettek magukon, hogy legnagyobb részben Magyarországon, részben más államokban állítottak fel osztrák páholyokat. A csehek - akikre a rendelet szintén vonatkozott, mint ausztriai állampolgárokra - ugyanígy cselekedtek. Mikor aztán a monarchia összeomlott, Csehországban is felvirradt a szabadkőművességnek. Gombamódra szaporodtak el a páholyok, amelyek mihamar - természetesen a Nagyoriens védnöksége alatt - mint valami hatalmas kobra, ölelték körül az ifjú államot. Ezek a páholyok egyesítik magukban a politikai, tudományos, művészeti élet hangadó elemeit, nem csoda tehát, ha a szabadkőműves utasítások értelmében rendezik be az államéletet is. Természetesen a legbensőbb kontaktusban vannak az anyapáhollyal, a Nagyorienssel, amelyben legfőbb protektorukat bírják, s minden törekvésükhöz biztosíthatják a francia állam, valamint mindazon államok hatalmát, és tekintélyét, ahol a szabadkőművesség a domináló elem.

A fent említett cikkben olvassuk az elmondottak igazolására a következőket: "Egyik kisantant állam párisi követe, aktív diplomata létére már tavaly ismertette a (francia) páholyokban, (tehát 1926-ban. Szerző.) államának egyik fontos diplomáciai tervét, a balkáni Locarnót."

Tudjuk, hogy ez az állam Csehország volt, egyben megtudjuk azt" is, hogy akad állam a XX-ik században, mely nem a külügyminisztériumot, vagy a törvényhozást, hanem a szabadkőműves páholyokat tekinti azon hatalomnak és fórumnak, ahol törekvéseinek diadalát remélheti. De tudjuk azt is, hogy ez a cseh szabadkőművesség még a trianoni Magyarországnak is halálos ellensége s nem szűnik meg ma sem annak teljes elpusztításán munkálkodni.

A nagy román állam szabadkőműves kapcsolatainak jelei szintén láthatók, ha nem oly élénken is, mint a cseheknél. A páholyélet a háború után ott is mindig elevenebb, azok száma folyton szaporodik. A román diplomácia is a maga balkáni szellemének legfőbb istápolóját a Francia Nagy Oriensben látja és nem hiába látja. Ismeretesek ennek a szabadkőművességnek a jóindulatú támogatásai ezen állam mellett is. Egyébként pedig a Magyarország ellen irányuló szövetség, ú. n. kisantant szintén szabadkőműves alakulat, s fennmaradásának és tevékenységének bázisát nem saját elveinek át-ütőképességében, hanem a Nagyoriens atyai gondoskodásában és pártfogásában bírja. Már pedig ennek a kisantantnak Románia is tagja.

De talán a legédesebb és legkedvencebb gyermeke a világszabadkőművességnek az összes utódállamok közül Szerbia, vagy ahogy a háború után elkeresztelték, Jugoszlávia. Ez az állam nem mai csirke a világszabadkőművesség testvéri láncában, ez már letette a vizsgát a szabadkőműves erkölcsiségből és pedig eminenter tette le.

Itt már teljes fényében ragyog a szabadkőműves mógen-dóved s a hatalom és pártok vezérei igen kipróbált és tehetséges testvérek. Egyik, a szerb viszonyokat igen jól ismerő publicistánk a Pasics kormány bukása után imígyen rajzolja meg ezek portréját: "A Narodna Obrana nemzeti jelentősége megszűnt, a Fehér Kéz az udvart politika szolgálatába állott, a. francia-cseh orientációt kiépítő szabadkőművesség nagy befolyásra tett szert és szoros összeköttetésben a Fehér Kézzel (ez a tisztek egy titkos társasága, mely a szarajevói merényletben sem ártatlan. Szerző.) külpolitikailag is alátámasztotta az udvari klikk törekvéseit." (Magyarság, 1927 augusztus 13.)

Ugyancsak a cikkíró említi fel, hogy a mindent elnyomó, kíméletlen és a magyarság kiirtására, a horvátság elpusztítására, a Csonkamagyarország elleni tervekre mindig kész társaságok és politikai pártok teljesen szabadkőműves kezekben vannak, hogy a leghatalmasabb vezérek és miniszterek, Marinkovics, Kumanudi, Sumenkovics mind szabadkőművesek s az engesztelhetetlenség és balkáni erkölcs alkalmazása terén elől járó szerbek hűséges, végrehajtó közegei a szabadkőművességnek s végső következtetésképpen ezt jegyzi meg: "Az ország (t. i. Jugoszlávia,) vezetése előreláthatólag át fog csúszni a zsidószármazású szabadkőműves Marinkovics kezébe és Belgrád a párisi Nagy Oriens fiókja lesz."

Kérdünk ezek után a kétségbevonhatatlan tények után minden gondolkodó embert, legyen az akár Lukács György is, hogy mikor volt ez a világszabadkőművesség Magyarország barátja?

És kérdjük továbbá, hogy a magyarországi szabadkőművesség garázdálkodásának újbóli engedélyezése esetén ugyan mi vinné reá az ellenünk évtizedek óta áskálódó, elpusztításunkon munkálkodó világszabadkőművességet, hogy egyszerre mellénk álljon, a mi barátunkká legyen, a mi segítségünkre siessen, mikor ez egyet jelentene azzal, hogy eldobja az általa elért nagy eredményeket, hogy megfojtsa kedvenc szülötteit, az utódállamokat, s ellene forduljon azoknak, akiket ő hívott a revolvergolyók és bombák, lázadások és felségsértési perek, gyilkosságok és egy véres háború áldozatai után életre?
Ha van ember a kerek világon, aki elhiszi azt a bárgyúságot, hogyha nálunk a szabadkőművesség vérebeit egy kormányzati intézkedés ismét elereszti láncairól, az ellenünk ólálkodó, minket marcangoló dúvadak egyszerre elhúzódnak közelünkből, ha van, aki elhiszi, hogy az emberöltők óta országunk gyűlöletében dolgozó világszabadkőművesség máról holnapra a mi protektorunk és a mi jóakarónk lesz, úgy lehet, hogy ez az ember sok minden szép jelzőre számot tarthat, de a "józan" jelzőre - soha.

VII A Világszabadkőművesség, mint a nagy háború okozója

Ki akar bújni a felelősség alól. - A világ ámítása. - A katolikus Egyház és a trónok ellen. - A Habsburg-ház ellen. - Mi történt Rómában az 1912. évi szabadkőműves kongresszuson. - A világháború elhatározása. - Madame Thebes jóslata. - Az a belga semlegesség. - A Nagy Oriens a világháborúban. - Háborúra izgat. - A német szabadkőművesek leleplezése. - Az olasz szabadkőművesség háborús uszítása. - Miért tartott a világháború négy évig? - Amerika belépése a háborúba, szabadkőműves munka volt. - Nem a népek felszabadításáért indította meg a szabadkőművesség a háborút. - Wilson világcsalása és a szabadkőművesség. - Margaine francia képviselő nyilatkozata a világháború okozóiról. - Kivonat a szarajevói gyilkosság tettesei felett tartott hadbírósági tárgyalás jegyzőkönyvéből. - A szabadkőművesség megengedi a gyilkosságot, - mondja Csabrinovics.
Az egész világ publicistáit, történészeit, államférfiait, tudósait állandóan foglalkoztatja annak a kérdésnek a megfejtése, hogy ki, vagy kik, esetleg mi, vagy mik okozták az 1914. év nyarán kitört világháborút? Könyvtárakat töltene már meg azoknak a munkáknak a tömege, melyek a legkülönbözőbb nézőpontokból vizsgálva ezt a kérdést, a legkülönbözőbb eredményeket produkálják, amelyekkel megfejteni vélik a nagy talányt.

Hát még a diplomaták és államférfiak memoárjai? Ezek jelentenek csak nagy számot! Ahány vezéregyénisége volt az egyes államoknak a háború kitörésekor, vagy ahányat később a nagy világégés felszínre vetett, mindannyian ezt a nehéz csomót bogozgatják, s mindannyian azt is hiszik, hogy sikerült kinek-kinek megoldania.

Még az u. n. hivatalos diplomácia is érezte, hogy ez a homály a háború után többé nem maradhat meg a históriában, a háború okozóját vagy bűnösét fel kell deríteni, az egész világ előtt pellengére kell állítani, mint egy szörnyeteget, mely ennek a soha nem látott borzalomnak lelketlen okozója volt.

A győztes államok diktátorai, akik Brennust megszégyenítő ridegséggel és szívtelenséggel ítélkeztek a legyőzöttek fölött, ezt a homályt úgy igyekeztek eloszlatni, hogy egyszerűen ráfogták Németországra s a volt központi hatalmakra a háború felidézésének bűnét, s hogy az később letagadható ne legyen, bele is foglalták ezt a békeszerződésekbe.
Ámde a világ - miként már említettük - ezt a kényszer beismerést nem fogadta el feltétlen igazságnak. A békét a győzők kardjai és tankjai a szétesett és forradalmaktól legyöngített központi hatalmakra rákényszerítették ugyan, Európa térképét is megváltoztathatták hatalmuk súlyával, de arra már nem voltak képesek, hogy az emberiség meggyőződését is ők diktálják. A világ nem fogadta el a németek és a legyőzött államok bűnösségét, s hova tovább nem fogadják el ezt ma már a győztes államok gondolkodói és igazságot kereső, kutató elméi sem. Az okok ezreit sorolják fel, mindmegannyi gyújtóanyagot, mely az egekig hatoló robbanást előidézte, de a gyújtogató, az még mindig rejtekben lapul, az még ma is ismeretlen.

Pedig ezt egyszer meg kell találni, még pedig az igazi tettest kell leleplezni, nehogy a történelembe éppúgy hamis adatok kerüljenek be a világháború okozóját illetőleg, mint ahogy a nagy francia forradalom igazi alapját hamisan mutatják be ismeretlen kezek.

Márpedig letagadhatatlan tény, hogy az eltussolási művelet, az igazi tettes elrejtésére irányuló munka nagyban folyik az egész világon. A szabadkőműves páholyok, a szabadkőműves korifeusok és a velük egy követ fújó újságok hetet-havat összehordanak, a bizonyítékok egész arzenálját vonultatják fel, s mindezt csak azért, hogy eltereljék a figyelmet azon tényezőről, mely ennek a nagy égszakadásnak előidézője volt.
A manőver azonban nem teljesen sikerült! Vannak ma már, akik nyitott szemmel nézik az eseményeket, minden államban akadnak a saját fejük után induló férfiak, akik nem hajlandók a sok mesét, amit a szabadkőművesség a háború okáról elregél, csak úgy kritika nélkül elfogadni, hanem gondolkozni és kutatni kezdenek, hogy az igazi okot megtalálják. S itt a gondolkodó embernek legelőször az tűnik föl, hogy miért a szabadkőművesség a legserényebb és legszorgalmasabb az okok kitalálásában? Mi célja van ezzel, és mily körülmények hatása alatt teszi ezt? Hiszen teljesen úgy fest a dolog, mint annál a bizonyos tolvajnál, aki maga kiabált a legserényebben rendőr után, abban a hitben, hogy így róla
elterelődjék a figyelem.

Csak nem így állunk talán a szabadkőművességgel, veti fel a kérdést az elfogulatlanul gondolkodó elme? Hiszen a szabadkőművesség mindig a pacifizmust, a békét hirdeti, a profánoknak szánt közleményeiben, a testvériség egyetlen patentírozott képviselőjének tünteti fel magát, emelkedettebb erkölcsileg, tisztább lelkiség után kiáltoz folytonosan a fórumokon, ugyan miként lehetne hát az az elvetemült, az a szörnyeteg, aki a világháború rémségeit rászakította az emberiségre.
Ha aztán az így elmélkedő férfiú kutatásait tovább folytatja, ha a szabadkőművesek tetteit, beszédeit, terveit szépen összegyűjti, s belőlük kiformálja annak egységes képét, hát megdöbbenve fog rájönni, hogy ez a sötétben dolgozó, világosságot rejtegető éjjeli denevér-intézmény, nem is olyan ártatlan ebben a borzasztó bűnben, kezén mindig több és több vérnyomokat fedez fel, s mikor már adatait elrendezte, akkor látja csak, hogy tulajdonképpen fülöncsípte a valódi tettest, kezében tartja a világháborút felidéző szörnyeteg nyakát, s hogy ez nem más, mint a világszabadkőművesség.
Ezt a megállapítást nem mi tesszük először. Híres, neves férfiak évek szorgalmas és hihetetlen energiával véghezvitt munkái szögezik le ezt a tényt. Egész könyvtárra menő anyag gyűlt már így össze beszédekben, cikkekben, könyvekben, a megcáfolhatatlan bizonyítékok ezrei tanúskodnak arról, hogy a világháború felidézése, a szabadkőművesség munkája.

Mi az idevonatkozó anyaghalmazt e munkában nem közöljük le, mert az ennek a könyvnek a kereteit messze meghaladná - hiszen, amint említettük, könyvtárakra rúgnak ma már azok - inkább az elfelejtett és szétszórt, kevésbé ismert adatok összegyűjtését fogjuk ezen fejezetben adni. Sok van ezek között olyan, mely még a nyilvánosság elé nem került, s még több, amely nyíltan fog tanúskodni azon állításunk mellett, hogy a nagy háború felidézésének bűnöse és tettese a szabadkőművesség. Aki az egész masszát ismerni óhajtja, az megtalálhatja Wichtl, Brauweiler, F. Gruber műveiben és sok más kitűnő munkában.

Bizonyítékaink felsorakoztatásánál itt is az eddigi metódus szerint fogunk eljárni. A szabadkőműveseket fogjuk kényszeríteni, hogy leplezzék le magukat, ők ismerjék be, ők vallják ki, ők mondják meg maguk, hogy nem gazdasági, nem jogi, nem kereskedelmi kérdések, hanem a szabadkőművesség tervszerűen előkészített és évtizedeken keresztül következetesen keresztülvitt munkája zúdította az emberiségre a világháború rémét.
Hogy a szabadkőművesség - bármint akarja is ezt a tájékozatlan közvéleménnyel elhitetni - nem idegenkedik a háborúktól, azt már az eddigi fejezetekben is feltártuk. A francia háborúkon, a XIX. század forradalmain, a Törökország elleni lazításokon stb. mindenütt meglátszik a szabadkőművesség ujjlenyomata, mely - ha a páholyok munkáján nyilatkozik meg - épen nem békés és pacifista terveket hajszol és nem ilyen célokat követ. Idéztünk sok szabadkőműves nyilatkozatot, hivatalos programot, melyekben csak úgy lángol a gyűlölet a mai világrend ellen, s a vágy arra, hogy egy rémséges vér és tűzözön útján ezt eltörölje a föld színéről. Az 1746-ban megjelent és Rómában nyilvánosan elégetett "Les Franc-Macons écrasés" című szabadkőműves irat ezt a szabadkőműves programot így rajzolja meg: "A szabadkőművesség feladata, hogy mint egy második Mózes felszabadítsa a sóhajtozó népet, kioltsa a világot emésztő viszály fáklyáit és az összes különböző népcsaládokat egy testté egyesítse. Miután pedig az emberektől nemcsak az erőszak ragadta el a szabadságot és egyenlőséget, hanem a hamis kegyesség és tudatlanság is; a szabadkőművesség kötelessége a babona birodalmát is szétrombolni, a tudatlanságot és tévelygést leküzdeni és a természet világosságát, vagyis az észt követni. A szabadkőművesség feladata ennélfogva a babona, a zsarnokság és az önkény három szörnyetegét, a vallás, a természet és az erő eszközeivel leküzdeni és ezzel az aranykort újra visszahozni."

Boos tanár, aki maga is szabadkőműves "Geschichte der Freimaurerei" című munkájában beismeri, hogy már XVIII. század ötvenes éveiben a világszabadkőművesség programjában mindaz benne volt, ami a nagy francia forradalom alatt és után történt. Ugyancsak ő mondja, hogy az angol Cromwell, a szabadkőművesség tulajdonképpeni megalapítója, aki ezt az intézményt azon célból hozta létre, hogy általa az egész föld összes trónjait le lehessen dönteni.

Amely intézményt ilyen mentalitás teremt meg, amely bölcsőjében nem párnán, hanem forradalmi terveken, trónok összedöntésére és a vallás elleni küzdelemre alkalmas eszközökön nyugszik, az nem lesz pacifista soha.

Amint, hogy ezt már bizonyítottuk is. Nem lehet tehát csodálkozni azon, ha a XX. század elején azon dolgozott ez a világszabadkőművesség, amiért alakult, a trónok összedöntésén.
Gyűlöletének tárgya a katolikus Egyház és a pápán kívül, a katolikus Habsburg ház és Monarchia, s a Hohenzollern uralkodóház volt legfőképpen. A pápánál elérte célját - legalább ő úgy gondolta, hogy igen - mikor a pápai államot bekebelezte az Unita Itália testébe és a pápát fogollyá tette a Vatikánban. A katolikus egyházzal szemben is sikeresen harcolt, hiszen a műveltnek nevezett nyugaton mindenütt keresztülvitte a szekularizációt, a szerzetes rendek kiűzését, a vallásoktatás kiküszöbölését az iskolából, megteremtette a laikus morált és a felekezeteken kívül álló államhatalmat. Szövetségese és testvére a szociáldemokrácia, a liberalizmus, a vallástanítás terén mindig nagyobb és nagyobb területet mondhatott a magáénak, itt tehát szintén meg lehetett elégedve az eredménnyel. A trónok döntögetése is mindig nagyobb arányokat öltött, ma Portugália, holnap Törökország teljesítette be a szabadkőművesi programot ezen a téren, s a többi államok is igen jó úton voltak, hogy ezeket utánuk csinálják.

Két vár azonban még sértetlenül meredt ki a nagy pusztaságban. A német Hohenzollern dinasztia, mely valamikor hűséges szabadkőműves volt, de egyre inkább távolodott el ennek bűvköréből. Ez az uralkodóház nem csinált abból titkot, hogy egy új Németországot akar megteremteni, mely a gazdagságon és a fegyelmezett hadseregen nyugszik, már pedig ezek mindegyike akadálya volt a szabadkőműves eszmék haladásának. Aztán megvolt még a katolikus monarchia is, a katolikus Habsburg házzal, mely oly sok borsot tört egyszer-másszor a szabadkőművesség orra alá, s nem volt hajlandó a maga uralmát annak elgondolása szerint berendezni.

Mindkettőnek pusztulnia kellett tehát, mindkettő halálra volt ítélve már akkor, mikor a szabadkőművesség az antant létrehozásával körülöttük teljessé tette a blokádot, s őket abroncsok közé szorította.

A többi már csak idő kérdése volt. A "Cél" című folyóirat 1924. évi novemberi számában be is bizonyítja, hogy az 1912-ben Rómában tartott szabadkőműves kongresszus már elhatározta a világháború megrendezését. Az is el volt határozva, hogy ennek megindulását a Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolása fogja bevezetni.

Madame Thebes, egy híres francia jósnő ugyanezen időtájban az alábbi kijelentést tette: "Az, akinek Ausztriában uralkodni kellene, nem fog uralkodni. Uralkodni egy Halai-ember fog, aki nincs még erre kiszemelve (IV. Károly király és császár). A jósnő ezt az eseményt 1913-ra tette, s midőn ekkor nem következett be, egy cseppet sem jött zavarba, hanem újból nyilatkozott: "A megjósolt tragédia ugyan még nem következett be - mondja Mme Thebes - azonban egész bizonyosan meg fog történni a következő év első felében (1914)." Ez a jóslat aztán amint tudjuk, pontosan be is következett.

Természetesen nincs komoly ember, aki ennek a francia jósnőnek valami titkos hatalmat tulajdonítana, s azt hinné, hogy Mme Thebes tényleg a jövőbe látott, midőn fenti nyilatkozatát megtette. Nem történt egyéb, mint az, hogy ez a francia hölgy szoros érintkezésben volt azon francia szabadkőművességgel, mely a trónörökös meggyilkolását már 1912-ben elhatározta. Nem először történik a szabadkőművesség porondralépése óta ilyen jóslás. A híres bűvész, a Balsamó József nevű kalandor zsidó, kinek művészi neve gr. Cagliostro volt, a francia forradalom előtt évekkel már, egy előadásán Mária Antoinette királynénak eléje varázsolta saját levágott fejét. Természetes, hogy ő sem volt földöntúli hatalom birtok kában, hanem mint főszabadkőműves tudta már ekkor, hogy a forradalmár páholyok és a frankfurti páholy elhatározta az uralkodópár kivégzését, hogy a forradalom sikerét ne veszélyeztethessék.

Wichtl említi munkájában, hogy egy svájci szabadkőműves már 1912. év végén azt mondotta: Ferenc Ferdinánd rendkívül kiváló egyéniség. Kár, hogy el van ítélve s még mielőtt trónra léphetne, meg fog halni."

Wandelvelde belga miniszter és szociáldemokrata vezér, egyben főszabadkőműves 1913 július 5-én Parisban a Nagy Oriens-termében egy előadást tartott, melyben a többek között az alábbi nyilatkozatot tette: "A belga határ fenyegetve van. A német vasútvonalak egész sora úgy van fektetve, hogy összeütközés esetén nem lehet kétség azok rendeltetése felől. Ha ez a lehetőség valamikor tragikus valósággá lesz, a belga haderő hatalmas állást fog elfoglalni a betörő ellen Antwerpen, Namur és Lüttich között. Az angolok kijelentették, hogy Franciaország és a Német birodalom összetűzése esetén a német betöréssel szembeszállanak és a fenyegetett Belgiumot megvédik, mely egész biztosan csatatér lesz." (Brauweiler.)

Mindez szószerint így teljesedett be. A belga és francia szabadkőművesség tehát a világháború előtt egy évvel már teljesen kidolgozott tervet vitatott meg a páholyokban, s a semlegesnek kikiáltott Belgiumot is belekombinálta a terveibe. És mégis volt merészségük a világot telelármázni a németek ellen annak a semlegességnek megsértésével, amelyet ők nemcsak, hogy nem akceptáltak, de amely megsértésére építették fel háborús terveiket.

Az "Itália" című milánói újság 1915 szeptember 26-iki száma közli a belga szabadkőműves nagymester gr. Goblet d'Alvielanak, Fera florenzi nagymesterhez intézett levelét, melyben a következő részlet foglaltatik: "összeköttetéseink Belgium megszállott részével igen nehézkesek és korlátoltak. A páholyélet szünetel. Az okmányokat, a levéltárt, szóval mindazt, ami legfőbb tanácsunkra nézve fontos, biztonságba helyeztük,. . .! A fronton lévő katonai páholyokon kívül csak három ideiglenes páholy volt alakítható, Londonban, Parisban és Hágában. El vagyunk telve azzal az öntudattal, hogy a jog és szabadság szabadkőműves alapelvekért harcolunk".

Ugyan mi szüksége volt arra egy humanitárius és jótékonykodó intézménynek - ahogy a szabadkőművesség magát reklámozza, - hogy sietve pakolja össze okmányait, s jó, biztos helyre dugja el azokat az ellenség elől? Hiszen egy humanitárius intézménynek csupa finom és szép elvei, s csak ártatlan okmányai lehetnek, nem pedig olyanok, amelyeket sietve el kell cipelni az idegenek szeme elől.

A belga szabadkőműves nagymester azonban tudta, hogy miért menti ezt az irattárt. Bizony abban nem sok öröme lehetett volna a világszabadkőművességnek, ha a német hadvezetőség rájuk akadt. Mert ekkor ezek az okmányok napvilágra kerültek volna, s az emberiség beláthatott volna a szabadkőművesség boszorkánykonyhájába, ahol a világháborút előkészítették.

A párisi Nagypáholy 1914 nov. 20-án a szövetség összes páholyaihoz és szabadkőműveseihez egy határozatot juttatott el, melyet mindnyájan kötelesek voltak végrehajtani. Ennek a határozatnak egyik része így hangzik: "A fegyvereket addig le nem tesszük, míg a német militarizmus végkép legyőzve nem lesz."

Németország, látván a világszabadkőművességnek vele szemben elfoglalt ellenséges magatartását, már a háború elején a szeg fejére ütött, mikor német szabadkőművesekkel bizonyította rá a szabadkőművesség latin irányára, hogy az a világháború okozója.
Hát ez telibe talált! Az egész Nagy Oriens hatalmasat jajdult, s egészen oda volt az ijedségtől és félelemtől. Mikor aztán magához tért, a legkevésbé sem francia szellemességgel, hanem valódi kocsis stílusban, egy tiltakozást szerkesztett meg a különböző páholyokhoz, melynek egyes fejezetei a következőképpen szólnak: ,Miután a francia Nagy Oriens tanácsa a közleményekből tudomást szerzett arról, hogy egyes német szabadkőműves hatalmak és egyes német szabadkőművesek azt igyekeznek kimutatni, hogy a világháborúért a hármas antant felelős, bár feleslegesnek látszik ilyen szemtelen felfogásokra válaszolni, a francia Nagy Oriens még sem tarthatja magát vissza attól, hogy bosszús tiltakozását közzé ne tegye:
"Figyelemmel arra, hogy az ilyen szabadkőművesek megszégyenítik azt az egész intézményt, melynek összes tagjai az emberiség és igazságosság legtisztább érzelmeitől kell, hogy áthatva legyenek; figyelemmel arra, hogy őket kultúrájuk, mely speciálisan a porosz militarizmus alapján épült ki, melyet egyszer s mindenkorra le kell verni, kívül helyezi az egész szabadkőművesség egyetemén . . . stb."

Ámde ez a nagyon hangoztatott emberiesség és i igazságosság egy szemernyit sem akadályozta meg a legszebb eszmékkel kóklerkedő ezen farizeusokat, hogy ugyanekkor a
Bukarestben fennálló Zur Arbeit című és teljesen németekből álló páholyt egy leiratban rá ne igyekezzék venni arra, hogy a központi hatalmak és saját fajtájuk ellen áruló szerepet vállaljanak. A páholy aztán alaposan odamondogat a legfőbb protektorának az alábbi válaszban:
"Igazoljuk az önök legutóbbi két körlevelének vételét, és rendkívül meg vagyunk lépetve, hogy a francia Nagy Oriens minden kőműves alapelvvel ellentétben ebben a máris annyira szerencsétlen időben politikai és nacionalista céloknak szenteli tevékenységét. Csupán gyöngédség lett volna önöktől, ha egyik leány páholyuknak, mely az önök legjobb tudomása szerint majdnem kizárólag németekből áll, meg nem küldik ezeket az abszolúte nem szabadkőműves irányú köriratokat, melyek legdurvább ellentétben vannak a nekünk megelőzőleg megküldött, a német-francia megértésre vonatkozó tételekkel. Azzal a kívánságukkal, hogy a fent jelzett köriratokat a sajtó kezébe juttassuk és ezáltal itt Németországgal szemben ellenséges hangulatot keltsünk, megsértettek önök bennünket, mert mi híven kötelességünkhöz, melyre megesküdtünk, ily kőművesellenes eljárást sohasem helyeselhetünk. (A levél kelte 1915 március 5. és 18.)

Frappáns bizonyíték ez a levél egyben annak a hazugságnak a megdöntésére is, hogy a szabadkőművesség a háború idején a humanitás elvének a betartásáért, a háború borzalmainak a csökkentéséért és a hadviselésben az emberies érzés felülkerekedéséért hadakozott. Ellenkezőleg! Amint ez a levél is mutatja, azon dolgozott, hogy minél nagyobb területet tudjon lángba borítani és minél nagyobbra hizlalja az öldöklés molochját és az emberek közt amúgy is tobzódó gyűlölet rémét.

Elképzelhetjük, hogyha a német páholyok sem feszélyezték ezt a vérszomjazó Nagy Orienst attól, hogy ezek tagjait is a németek elleni háború ágenseivé igyekezzék tenni, mennyivel szemérmetlenebbül és terrorisztikusan kellett azoknál a szabadkőműves páholyoknál fellépnie, amelyekben ezeket a szempontokat agitációjánál nem kellett figyelembe vennie. Miket csinálhatott, miket írhatott és mily propagandát fejthetett ki azon államokban, melynek szabadkőművessége az ő alkotmányuk szerint a Nagy Oriensben nemcsak protektorát, hanem legfőbb hatóságát is látta.
Ki is fejtett ilyen lelketlen propagandát! Ma már nagyrészben összegyűjtötten láthatjuk azt a hatalmas anyagot, amely ennek egyes fázisait feltünteti, s az eredményt bizonyítja Portugália, Görögország háborúba rántása, mely teljesen szabadkőműves hatás alatt jött létre. Az is tudjuk, hogy Spanyolországban sem kímélte a Nagy Oriens a fáradságot, éveken keresztül minden telhető eszközt igénybe vett, hogy azt az országot is frontba állítsa, s az csak természetes, hogy az eszköz megválogatásában abszolúte nem volt kényes. Ha az ígérgetések, a morális fenyegetéseik nem használtak, ha ezek alkalmazása mellett eredményre nem volt kilátás, hát akkor jöttek a szabadkőművesség arzenáljából a nehéz ütegek, az agitátorok megszerzése, az emberek lekenyerezése, a sajtó megvásárlása, s jött, mint nagy ágyú az utca felvonultatása, a lázongások felkeltése, a belső rend megbontása. Valóban szinte csodálatosnak mondhatjuk, hogy Spanyolország mindezek ellenére is kidobta nyalkából azt a pányvát, amelyet a Nagy Oriens neki vetett, hogy ezzel azt is a háborús nemzetek sorába vonszolja be.

Két nagyhatalom azonban akadt, mely engedte magát megfogni és a háborúba belesodorni. Az egyik volt Olaszország, a másik Amerika.

Hogy az olasz szabadkőművesség mindig forradalmár volt, s mindig háborús célokat hajszolt, hogy lelkiismeretlenül idézte fel a konfliktusokat a szövetséges monarchiával, melynek engesztelhetetlen gyűlölője volt, azt egy előző cikkben már igazoltuk. Arra is rámutattunk már, hogy ezt nem hazafiságból tette, hanem a Nagy Oriensnek a terveit óhajtotta ez által megvalósítani, amelytől alkotmányát kapta, melynek a legengedelmesebb vazallusai közé tartozott mindenkor.

Hogy az olasz szabadkőművesség nem hazafias szempontokból óhajtott leszámolni a monarchiával, az akkor került nyilvánosságra, mikor Mussolini a hatalmat megszerezte, s r mikor az Itáliában grasszáló két szabadkőműves irány a duce kegyének megnyeréséért versengve, jobban mondva a saját bőrét védve, egymás ellen a leleplezések egész özönét zúdította. Ezen leleplezések folyamán aztán kitűnt, hogy a világháborúba Olaszországot a szabadkőművesség nem olasz érdekekből rántotta bele, hanem tisztán francia szabadkőműves érdekekből, s hogy az olasz szabadkőművesség ekkor Itália adriai reviszdikációit nem támogatta. Ugyancsak a szabadkőművesek sütötték egymásra, az olasz érdekek szempontjából azon megbocsáthatatlan bűnt, hogy az 1917. évi párisi szabadkőműves kongresszuson, ahol a monarchiát a későbbi ú. n. utódállamok között felosztották, az olasz szabadkőművesek nyugodtan hozzájárultak ahhoz, hogy Trieszt, Fiume, Isztria, Dalmácia - az olasz aspirációk régi vágya és álma, az olasz nacionalizmus legfőbb törekvése - Jugoszláviának jusson.

Midőn ez Olaszországban kitudódott, a szabadkőművesség csak nagy üggyel-bajjal tudta az elemi erővel kitörő népharagot magáról elhárítani. így is áldozata lett ennek az el-alkudásnak, Ballori, a nagymester az egyik legfőbb háborús uszító, akit meggyilkoltak, míg a másik főszabadkőműves, Rudini márki, öngyilkosságot követett el.

Tény azonban az, hogy Olaszország a szövetségeseit hátbatámadva, adott szavát megszegve, a háború kitörése után nem is egy esztendőre, az antant oldalára állott.

Hogy mily munkával sikerült ezt az olasz szabadkőművességnek elérni, arról már kötetek szólnak. Ludwig Müffelman, Leopold Wolfgang, mindketten szabadkőművesek, az adatok egész tömegét szedték össze ennek bizonyítására, P. Gruber Hermán jézus-társasági atya pedig a szabadkőművesség háborús szerepét tárgyaló értekezésében ezen adatokat még újakkal egészítette ki. (Stimmen der Zeit, 1915 szept.) Ettore Ferrari, az olasz Nagy Oriens főmestere mindjárt a háború kitörése után két körlevelet intézett az összes olasz páholyokhoz, melyekben azokat arra hívja fel, hogy készítsék elő a közvéleményt arra, hogy a központi hatalmak ellen a háborúba beleavatkozzon. A nagymester körlevele többek között az alábbiakat tartalmazza: "Itália eddig csak szemlélője az összeütközésnek; ez a magatartás azonban nem jelenti azt, hogy az ő érdekeit, hogy az ő aspirációit, az 6 hagyományait és polgári és politikai életének legfényesebb alapelveit figyelmen kívül hagyja . . . A jelen pillanatban első gondolatunk hazánkra irányul. És miután bizonyos időszakok soha többé vissza nem térnek a történelemben és mert épp olyan őrült, mint kárhozatos dolog lenne azokat elszalasztani és az alkalmat meg nem ragadni, azt hisszük, hogy Itália rosszul gondolkodik magáról, ha a tragikus háborús játékból távol maradna, amely sok nemzedékre kihatólag fogja Európa sorsát eldönteni."

... "A haza vitális érdekei vannak fenyegetve; a nemzeti egységnek oly régen sóvárgott kiegészítését, ha most nem érjük el, az bizonytalan időre lesz eltolva s talán örökre veszélyeztetve; a jog védelme az erőszak ellen követeli tőlünk, ha hívek akarunk maradni legfényesebb tradíciónkhoz, hogy rettenhetetlenül és gyorsan avatkozzunk a háborúba.

.....A szabadkőművesség kötelessége, hagyományához híven a leghatározottabban folytatni a nemzeti lelkiismeret nevelésének nagy munkáját. A páholyokon belül és kívül . . . minden testvérnek terjesztenie kell azt a meggyőződést, hogy Itália számára ütött a legnehezebb felelősség és a legkeményebb áldozatok órája . . .

A szabadkőművességnek .... ebben az órában meg kell mutatnia, hogy múltjára méltó."
Ez a háborús vágytól csepegő körlevél, mely telve van a Németország, a Monarchia elleni gyalázkodásokkal és rágalmakkal, természetesen a francia páholyokat igen megnyugtatta s a francia hadvezetőségnek is nagy követ vett le a szívéről. Ebből ugyanis nyilvánvalóvá lett, hogy az antant hatalmaknak Olaszországtól tartaniok nem kell. az szövetségesei oldalán a háborúba soha beleavatkozni nem fog. így aztán az olasz határon levő francia haderőket onnan el lehet vonni és más helyeken felhasználni. Éppen idejében! A nagy német roham már a francia főváros alá préselte az egész haderőt, s minden arra mutatott, hogy rövidesen megismétlődik az 1871-iki francia katasztrófa. Az olasz határról elvont haderőket tehát gyorsan a németekre dobta a hadvezetőség, amivel megakadályozta hadseregének a katasztrófáját . . .

Katonai szakértők szerint, ha az olasz határról a francia haderők el nem vonatnak, ha Franciaország nem biztos abban, hogy a harmadik szövetséges nem fogja kötelességét teljesíteni, s nem fog az antant ellen háborút viselni, a világháború pár hónap alatt befejeződik, minthogy a döntés nem az orosz, hanem a francia harctéren történhetett csak meg.

A szabadkőművesség volt tehát nemcsak a háború felidézésének az okozója, hanem a tettese annak a szörnyűségnek, hogy a világ több mint négy éven keresztül lángokban állott, s hogy millió és millió ember vére öntözte a földet.
Ferrari nagymester körlevele nem is maradt aztán hatás nélkül a testvérekre. Hozzáfogtak a háborús uszításhoz, s hogy azt minél szélesebb körben gyakorolhassák, Olaszország liberális és szabadkőműves sajtójában 1914 októberében a nagymester mindkét körlevelét le is közölték. Ezek között a leghangosabb uszítók a "Messaggero" és a "Secolo" című lapok voltak, melyekről mindenki tudta, hogy a francia szabadkőművességtől szubvenciót húznak.

Tudjuk, hogy Németország és a Monarchia mennyit fáradozott azon, hogy Itáliát a háborútól visszatartsa. Tudjuk, hogy ez utóbbi területi engedményeket is hajlandó volt tenni, s nagyon sok olyan előnyt biztosítani Olaszországnak, melynél többet, mint győzelmes állam is alig kapott.

Mindez nem használt. Nem azért, mintha az olasz irányadó tényezők ezekkel be nem érték volna, nem azért, mintha az olasz igényeket ezekkel ki nem lehetett volna elégíteni, hanem, mert a szabadkőművességnek kellett a háború, s szüksége volt arra, hogy Olaszország is belépjen a hadviselő államok sorába az antant oldalán.
Az olasz szabadkőművesség agitációja tehát nem csökkent, hanem - ellenkezőleg - napról-napra erősbödött. Az ország hangulata a folytonos izgatás következményeképpen, mindig jobban szorította a kormányt a háború felé, s tekintve, hogy ennek a kormánynak tagjai között szabadkőművesek is voltak, ez nagyon könnyen hajlott ezen megoldás felé.