I. KÖTET: A SZABADKŐMŰVESSÉG FELELŐSSÉGE TRIANONÉRT
ELŐSZÓ
I. Mozgás a páholyokban
II. A közvélemény megtévesztése
III. A magyar szabadkőművesség forradalmi egyesülés
IV. A forradalmár Világszabadkőművesség
V. A magyar szabadkőművesség hazafisága
VI. A Világszabadkőművesség, mint Magyarország ellensége
VII A Világszabadkőművesség, mint a nagy háború okozója
VIII. Jótékony volt-e a magyarországi szabadkőművesség?
II. KÖTET. A FÖLDALATTI MAGYARORSZÁG
I. A szabadkőművesség története és fejlődése
2. A SZABADKŐMŰVESSÉG TÖRTÉNETE A VALÓSÁGBAN.
Második rész
A szabadkőmíves Budapest
Keresztény papok a páholyokban
Közigazgatásunk és a szabadkőművesség
A tanítók a szabadkőművességben
A szabadkőmívesek a vezető állásokban.
Szabadkőmíves újságírók
Szabadkőmívesek a szabadpályákon
Igazságszolgáltatásunk és a szabadkőművesség
A zsidóság a szabadkőművességben
Az arisztokrácia és a szabadkőművesség
A szabadkőmíves köztisztviselők
A magyarországi szabadkőművesség rövid története
Somogyi István élete
A kiadó ajánlása

I. KÖTET: A SZABADKŐMŰVESSÉG FELELŐSSÉGE TRIANONÉRT

"önök azt hitték, hogy a forradalom befejeződött Franciaországban. Pedig a francia forradalom a Jakobinusok egy szörnyű és félelmetes szektájának csakis első kísérlete volt. A szekta elhatározása szerint tehát önök annak a nagy általános forradalomnak, amely egykor feldönti majd az összes trónokat, megsemmisíti az oltárokat, eltörli a tulajdont és törvény és társadalom feloszlásával fog végződni, csupán első állomására érkeztek."
(Abbé Barruel: A Jakobinizmus Memoárjai 1796. év.)

"A dolgok sehogy sem mennek jól és azt hiszem, hogy szükségtelennek tartják az elővigyázatot. Én Európa követeit mindennap figyelmeztetem a jövendő veszedelmekre, melyeket a titkos társaságok készítenek elő az alig megállapodott rend ellen és látom, hogy a legnagyobb közönnyel veszik ezt. Azt hiszik, hogy a Szentszék nagyon könnyen megijed; csodálkoznak a véleményeken, melyeket a megfontolás kelt fel bennünk."
(Consalvi bíboros levele Metternich herceghez 1818 január 4.)

ELŐSZÓ

Egy könyvet vesz kezébe az olvasó, melynek tartalmát a címe megadja. Ebből a szempontból tehát az előszó teljesen felesleges, magához a nagyközönséghez tehát nincs is más szavam, mint hogy kérem, olvassák el figyelmesen s ne felejtsék el az abban foglaltakat sohasem, ha magukat és ivadékaikat boldog embereknek óhajtják tudni. Nem az én megállapításaim, nem az én következtetéseim és egyéni véleményeim azok, melyek a műben feltalálhatók, hanem a szabad-kőművességé és a szabadkőműveseké, akik itt olyanoknak mutatkoznak be, amilyenek a páholymunkákon voltak.

Van azonban egy pár szavam a "volt" szabadkőművesek egy részéhez. Vannak köztük jó ismerőseim, vannak köztük jó barátaim, akiknek szívét, lelkét, meggyőződését láttam, látom és tudom. Becsületes emberek, jó magyarok és tiszta lelkűek. Ne érintse őket kellemetlenül az, amit ebben a könyvben látnak, ne tekintsék magukat általuk találva s ne higgyék, hogy abból a társadalmi és nemzetépítő munkából, melyből a maguk posztján derekasan kiveszik részüket, ki szeretném őket szakítani.

Nem vád akar ez a könyv a jobb meggyőződésűek, a becsületes gondolkozásnak ellen lenni, hanem meggyőzés arról, hogy nincs miért búsulniok a szabadkőművesség feloszlatása miatt. Vagy ha úgy tetszik, tükör akar lenni ez a munka, melybe, ha belenéznek, meglátják azt az intézményt, melybe oly szép gondolatokkal telítve léptek be, a maga valóságában meglátják belőle, hogy az ő jellemük, becsületességük, feddhetetlenségük és hiszékenységük, mint vitte őket ördögi kezek irányítása mellett egy szörnyű, meredek szélére, ahonnan csak a nihilbe lehet lezuhanni.

Lehetetlen, hogy meg ne borzadjanak a látottakra, lehetetlen, hogy be ne ismerjék azt, miszerint téves utakon jártak, posvány szélén sétáltak s lehetetlen, hogy ezután egész valójukkal el ne forduljanak attól a sötét intézménytől, mely az ő szép ideáikat, szeplőtlen egyéniségüket egy világ elpusztítására akarta felhasználni.
Én hiszem, hogy így is lesz. Gyöngyös, 1929. év január 20.
Dr. Somogyi István.

I. Mozgás a páholyokban
Három kísérlet 1928-ban a szabadkőművesség engedélyezése iránt. - Egy volt kúriai bíró, mint a nagypáholy h. főmesterének röpirata a szabadkőművesség érdekében. - Hivatalos szabadkőműves kiküldött az amerikai Kossuth-zarándoklat tagjai között. - A Pesti Hírlap cikke. - Lukács György volt darabont miniszter sürgeti a képviselőházban a szabadkőművesség újraengedélyezését. - Hírek arról, hogy a kormány ismét megnyitja a páholyokat. - A könyv tartalma.

A belügyminiszterileg feloszlatott magyarországi szabadkőművesség csontkamráiból az utóbbi időben gyanús mozgolódások zaja hangzik ki. Az eltemetettek feltámadásra készülődnek, az elnémítottak ismét beszélni próbálkoznak, a múmiák megelevenedni készülnek.

A páholyok sötétlelkű lovagjai, a méregkeverés bajnokai, az emberi rosszindulatok keltegetői úgy találták, hogy az a nyolc esztendő, mely a nyilvánosság előtt hallgatásra kényszerítette őket, nem múlt el nyomtalanul a csonka ország felett. Ó, ők jól ismerik a magyar jellemet, kitűnő szakértői gyengeségeinknek és nemzeti sajátságainknak. Tudják, hogy nyolc év sok idő, a magyar népnél meg különösen sok, tudják azt is, hogy milyen készek vagyunk a megbocsátásra, a feledésre, s mennyire szeretjük, ha nemesebb érzelmeinkre hivatkoznak.

Minek hallgatnának még tovább? Hol van már az a nép, mely oly világosan döbbent rá a két forradalom után a magyarországi szabadkőművesség hazafiatlan, sokszor hazaáruló munkájára, hol van már az elszántság és elevenség, amellyel eltökélte a becsapott és lelkiekben éppúgy, mint anyagiakban tönkretett ország, hogy egyszer és mindenkorra le fog számolni belső ellenségeivel, azok között is a legnagyobb és legveszedelmesebbel, a szabadkőművességgel, s hitet tesz azon elhatározása mellett, hogy soha, soha többé nem engedi még egyszer őket a magyar napvilágra.

Hol van már a tavalyi hó, hol van már ez az eltökélt és elszánt nemzet? Ki beszél itt ma már a szabadkőművességről, ki tartja észben azok munkáját, ki emlékszik azokra az adatokra, melyek a páholyok sötétjéből előkerültek, ki figyel ma már csonka hazánkban ezekre?

Senki! A nyolc év nagy idő, s ezt az időt a szabad-kőművesek nem töltötték tétlenül. Az első időben még lapítaniuk kellett, még nem volt szabad és nem is volt tanácsos a régi trükkökkel, a bevált módszerekkel előállani, hiszen sokkal frissebb volt a seb, sokkal elevenebb volt a tudat, sokkal nagyobb az elkeseredés is, így kockázatosabb a szokott hazugságok és tagadások, a vakmerő ferdítések és csavarások hangoztatása. Az agyakba valósággal bepréselődött a sötét páholymunkák minden mozzanata, a lelkekben izzott az évtizedes országrontás, nemzetveszejtés, lélek-mérgezés minden fázisának ismerete, semmi reményük sem volt tehát, hogy sikerüljön rehabilitációjuk s diadalmaskodjék megtévesztésük.

De ha valakinek, hát nekik valóban dolgozott az idő Magyarországon, ők maguk is azon voltak, hogy ez így történjék. A sajtóban, ebben a romlott és nemzeti érdekek iránt idegen és érzéketlen magyar sajtóban, tovább is ott voltak csatlósaik, lekötelezettjeik, velük rokonlelkiségű és erkölcsiségű társaik, akik szívósan, kitartóan és fáradhatatlanul puhították a talajt, törték, zúzták a megkeményedett rossz véleményt s törekedtek egy oly világot megteremteni, amely már nem fog ellenségesen nézni a szabadkőművességre.
Munkájuk nem volt nehéz, hiszen romlott lelkek akadnak mindig, züllött egzisztenciák, forradalmi érzületek vannak mindenütt. Aztán vannak kótyagos fejű emberek is, hiszékeny álmodozók, beugratható hazafiak, holdkóros világpolgárok és prófétai pózban tetszelgő egyének is, akik szívesen hallgatták a mindig sűrűbben megismétlődő mentegetőzést és készpénznek vettek minden ferdítést és hazugságot, amit a szabadkőművesség mellett felvonultattak.

Szóval nagyban folyt a szerecsenmosdatás. Az újságok hozták a cikkeket, melyek a jámbor polgárokat azzal ijesztgették, hogy szörnyű elszigeteltségükben a legostobább politika és eljárás a világszabadkőművesség fumigálása, bizonyítgatták, hogy dőre dolog ezt a nagy hatalmat magunk ellen izgatni, mikor egy megértő gesztussal barátainkká tehetnők a külföldi páholyokat és a világ színpadán sztárszerepeket játszó főmestereket. Ez szólt a hiszékeny hazafiaknak, azoknak a megijedt és kisvonalú egzisztenciáknak, akik oly tipikus karakterisztikonjai a mai korszaknak s akik el sem tudják képzelni azt, hogy a nemzeti erő kifejlesztése a boldogulás igazi útja, nem pedig külföldi képzelt és talmi hatalmak imádása.
De volt mondanivalójuk a "szabadság", a "jogállam" fanatikusaihoz is. Ezeknek azt zúgták folyton a fülükbe, hogy nem lehet magyar feltámadás mindaddig, amíg itt szabad véleménynyilvánítás, egyesülési szabadság nincsen, mert a demokratikus és minden eszme és elv érvényesülésének szabad utat engedő Európa a csonka országban egy, a középkorból itt felejtett feudális és abszolutisztikus állam torzóját látja, amelyet támogatni nem szabad, megérteni nem lehet, ellenkezőleg "esse delendam."

Ez is hatott! Hogyne hatott volna! Végre is a békeidők zsidó, szabadkőműves liberalizmusa és radikalizmusa csaknem félszázad alatt gajdolta az országnak a művelt nyugat imádatát s valósággal beidegzette azt a közvéleménybe. Ez a nemtelen és hazug agitáció mindent kigúnyolt és ócsárolt ami magyar, legszebb, legrégibb és legértékesebb nemzeti kincseinket szóratta szét velünk s nem volt olyan értékünk az ezeréves országlás gyümölcseként, amit ki ne kezdett, le nem csepült s hitelvesztetté ne tett volna. Ez az agitáció aztán a speciális magyar értékek helyére odaplántálta azt az áldemokratizmust, azt a sok zavaros és hazug eszmét, mely már a nyugaton is hitelét vesztette s kialakította az országban azt a gyászmagyar típust, mely itthon nem látott meg semmit, hanem egész valójával odatapadt a nyugathoz s szolgálta annak kimustrált eszméit rendületlenül. Persze, hogy ez a típus nem halt ki a két forradalom alatt sem, amint hogy nem tért meg és nem ébredt fel a keresztény megmozdulás idején sem. A nagy ölelkezésben ő is beállott a sorba, ő is részt kívánt az újraépítés munkájából, de nem szívvel szolgálta azt, hanem érvényesülési lehetőséget látott benne. Mikor aztán az első szirénhangok a sajtóban vagy egy gyűlésen ismét dicsőíteni kezdték a nyugati eszméket, ismét nyekergetni kezdték a régi verklit, ez a típus habozás nélkül recitálta a hallottakat s azonnal megbocsátott a szabadkőművességnek s akárhány esetben beállott azok közé, akik visszaállítását sürgették.

De hátra volt még egy réteg meggyőzése, nevezetesen a gyanakvóké. Ezek már tanultak valamit a múltból, ezek már figyeltek, nem lehetett tehát az elmondott mesékkel őket lábukról levenni.

Ez a réteg látta a bizonyítékokat a szabadkőművesség vétkessége mellett, ismerte, - már ahogy ismerte - munkájukat, nem volt tehát hajlandó csak úgy könnyen elhinni a feketéről, hogy az fehér, ezek még mindig bizalmatlankodtak s ha már nem a régi határozottsággal és erővel is, de készen állottak arra, hogy vétót kiáltsanak a páholyok megnyitásának szándékával szemben.

Erre is meg volt a recept. Sokszor bevált már, ha a szabadkőművesség bajban volt, miért ne vált volna be most is. Kezdetét vette tehát annak bizonyítása, hogy a magyarországi szabadkőművesség ártatlansága nagyobb, mint a ma született bárányé.

Legelőször a velük szimpatizáló sajtót küldték a tűzbe. Feladata az volt, hogy a közvéleményt vegye kezelésbe és elhitesse mindenkivel, hogy a páholyok feloszlatása és a szabadkőművesség megszüntetése egy zavaros korszak erőszakos és alaptalan cselekménye volt, félrevezetett, célzatosan informált kormányközegek műve, amit - az igazság érdekében - reparálni kell.

S a Pester Lloyd már 1921-ben megkezdette a munkát. Egymásután jelentek meg benne cikkek, amelyek cáfolni igyekeztek a magyar szabadkőművesség hazafiatlanságát s beadni próbálták ismét a publikumnak a régi maszlagot, hogy t. i. egy ártatlanul megrágalmazott intézmény lett halálra ítélve, amelynek semmi köze sem volt semmilyen vonatkozásban az erkölcsök lezüllesztéséhez, a hazafias érzés lerombolásához, a radikális, istentagadó társaságokhoz, lapok és folyóiratokhoz, de különösen nem volt köze a háború dicstelen befejezéséhez, a két forradalomhoz és annak erkölcsi és anyagi pusztításához.

A Pester Lloydot követték a többi liberális sajtótermékek, ezek között is főképpen a gyanúsmúltú "Az Est", "Pesti Napló", melyek egy alkalmat sem szalasztottak el, hogy meg ne győzzék arról a közönséget, miszerint az emberi jogokért küzdő, bölcselkedő és jótékonykodó szabadkőművesség nem érdemelte meg a feloszlatást s egyenesen szociális érdek ennek újbóli engedélyezése.

Sajnos, a magyar kormány abban az időben, mikor még módjában lett volna, elmulasztotta ennek a sötét szövetkezetnek nyilvános megvizsgálását s a működés betiltásán kívül nem tartotta szükségesnek, hogy Isten és világ előtt bemutassa szörnyű munkásságát.
Ez is csak a szabadkőművességnek volt jó. Egyszerre csak ők kezdték követelni a vizsgálatot s volt merészségük már akkor azt kívánni, hogy az állam leplezze le őket, ha vannak adatai, mert tovább - úgyis mint megsértett ártatlanság - nem hajlandók gyanú és vád alatt állani.

Könnyen henceghettek, hiszen biztosak voltak abban, hogy a kormány ezt nem fogja megtenni. Sajnos, ez ült fel legelőször és legalaposabban a sok ijesztgetésnek, dehogy is mert volna határozottan nyilatkozni s a világ-szabadkőművességet, amelybe külföldön minduntalan beleütközött, az adatok feltárásával ingerelni.

A szabadkőműves arcátlanság egyik keresztény lapot, a "Szózat"-ot, egyszer aztán kihozta sodrából s az is követelni kezdte a per megindítását.

Na, lett aztán erre méltatlankodás! A Pester Lloydban egymásután jelentek meg a szabadkőművesség védelmére írt cikkek s a páholyok vezetőségei merészen kiállottak a porondra.

Ekkor már 1922-őt írtak.

A főmesterek és egyéb főszabadkőművesek egy nyilatkozatban maguk is kérik a vizsgálatot, ártatlanságukat hangoztatják és bámulatos vakmerőséggel jelentik ki, hogy "a magyar szabadkőművesség sohasem vett részt hazaellenes tendenciával bíró alakulatok alapításában, szervezésében, segélyezésében és fenntartásában. Igen gyakran, szándékosan vagy tudatlanságból a "Galilei páholy" a "Galilei kör"-rel tévesztetik össze, pedig e páholynak annyi köze van a 30 évvel később alapított "Galilei kör"-höz, mint pld. gróf Teleki Pálnak a Teleki-térhez. A legnagyobb határozottsággal kinyilatkoztatjuk, hogy az egész magyar szabadkőművesség és ennek minden egyes páholya hazafias szellemben működött és hogy egyetlenegy páholyban sem hódoltak hazaellenes tendenciáknak. A szabadkőművesség a korlátlan gondolat és lelkiismereti szabadság alapján áll... soha senki sem sértett meg nemzeti vagy vallási felfogásában a páholyokban és a legmélyebb vallási meggyőződéssel bíró emberek is résztvehettek és részt is vettek a magyar szabadkőművesség munkájában."

A "Szózat" ugyan erre a szemérmetlen hazugságmasszára sorozatos cikkekben bizonyította rá a szabad-kőművességre az istentagadó, lelket mérgező, forradalmi, hazafiatlan munkásságot, de hát akkor már messze voltunk 1918- és 1919-től, nem éreztük azon idők gyalázatosságait, akkor már a "jogállam" és "a demokratikus haladás" a "konszolidáció" jegyében haladt a hivatalos és nemhivatalos magyar világ, a "Szózat" cikkei és leközölt bizonyítékai tehát nem vetettek nagyobb hullámokat sem a politikai, sem a társadalmi vizeken.

S amint múltak az esztendők, úgy nőtt a szabadkőművesek bátorsága is, amely az utóbbi időben már egészen a felelősségrevonásig és a követelődzésig magaslik fel. Most már elérkezettnek látják az időt az utolsó rohamra s bizton számítanak reá, hogy rövidesen lekerülnek a hatósági pecsétek a páholyok ajtajairól, ismét kézbe kerül a kalapács s megkezdődhetik a munka, a vakolás, az éjjelek sötétjében, a tápis árnyékában, Boáz és Jákin oszlopa alatt.

Nyílt titokként beszélik szerte az országban, hogy csak rövid idők kérdése már, amikor a kormányzat vissza fogja vonni a feloszlató rendeletet s visszaadja a magyar szabad-kőművességnek régi vadászterületeit.

Ehhez képest gyorsul tehát a páholylovagok munkája is. Ez évben három olyan lépés történt a szabadkőművesség feltámasztására, ami valóban elhiteti az emberrel, hogy tényleg nemsokára újból megkezdhetik munkájukat.

Az első lépést a magyarországi szabadkőművesség feje, Bakonyi Kálmán ny. kúriai bíró tette meg, aki egy röpiratot adott ki "A magyar szabadkőművesek igazsága" címen. Ez a kis füzet csak úgy dagad az öndicsérettől és dicsekvéstől, ami szép, finom és jó van a világon, eszmében, emberi tettben, azt mint vérbeli főkőműves mind a szabadkőművességre
és speciel a magyar szabadkőművességre malterozza rá, végső konklúziója az, hogy a nemzet jövőjének kiépítése a szabadkőművesség újraengedélyezése nélkül el sem képzelhető.

A második lépés az u. n. Kossuth-zarándoklat alkalmával történt, amikor is egy Balassa József nevű főfőpáholy-vezér egyenesen mint a magyarországi szabadkőművesség egyik vezetője vett részt a hivatalos magyar delegáció kebelében az ünnepségeken s ebbeli minőségében számolt be egy fővárosi liberális lap hasábjain arról, hogy szerinte mily nagy előnyt jelentett az ország szempontjából az, hogy ő ott Amerikában mint az itteni szabadkőművesség exponense forgolódhatott a magyar küldöttség soraiban. Érthetetlen ugyan, hogy a feloszlatott szervezet miként képviseltetheti magát a hivatalos körök tudatával és beleegyezésével és a hivatalos küldöttség soraiban, de hogy ez megtörtént, el kell hinnünk, hiszen Balassa mester maga dicsekszik el ezzel, nem megvetendő büszkeséggel.

A harmadik és talán legradikálisabb lépés egy kormánypárti képviselőnek, a volt darabont Lukács Györgynek parlamenti felszólalása volt, aki minden kertelés nélkül követelte a magyar szabadkőművesség működésének újra engedélyezést és hívta fel a kormányt ezen lépés mielőbbi megtételére.

Aki ismeri a szabadkőművességet, az tudja, hogy mit jelent ez a három vehemens attak gyors egymásutánban. Jelenti az utolsó rohamot a biztos győzelem előtt s aki Balassa szabadkőművesi kiküldetéséből következtetni tud, az meg is, lehet győződve arról, hogy a Dömötör-féle rendelet napjai meg vannak számlálva s egy szép reggelen bevonul majd ez is "hatálytalanított" társai közé az irattár mélyébe.
Már pedig csak lassan a testtel, tisztelt hárompontos testvérek! Az a nyolc év tényleg nagy idő, de még sem olyan nagy, hogy annyira betemesse a magyar szabadkőművesség munkáját, mint a homok az egyiptomi királysírokat. A magyarság tényleg feledékeny és mód felett meg-bocsájtó, elbolondítható, jóhiszemű, becsületes fajta ugyan, de arra még most is határozottan emlékszik, hogy a páholyok főztje egyszer már nagyon megégette a száját s ha figyelmeztetik rá, hát tudni fogja az idevágó közmondást is.

Ennek a könyvnek pedig éppen az a célja, hogy figyelmeztesse rá! Figyelmeztessen mindenkit, hatóságot és egyes embert, illetékes faktorokat és ezen kívül álló egyéneket arra a veszélyre, amit ennek az országnak a szabadkőművesség engedélyezése jelentene. Másrészt rá akar mutatni annak a sok híresztelésnek az ostobaságára, amelyet ugyancsak a szabadkőműves berkekből zúdítanak ki a magyar közvéleménybe s amely azt akarja elhitetni, hogy nemzeti érdek ennek a maffiának a garázdálkodás újbóli megengedése.
Végül rá akar mutatni a magyarországi szabadkőművesség feloszlatás előtti munkájára, az ország elé akarja tárni azt a tevékenységet, azokat az ördögi és pokoli terveket és célokat, amiket ez a szabadkőművesség maga elé tűzött és kíméletlen következetességgel és erőszakossággal a megvalósulás felé hajszolt. Be akarta bizonyítani, hogy mi volt ez a szabadkőművesség a nemzetre nézve, hogy miként kulminált munkája a trianoni békeparancsban, hogy a hiszékenyek fel ne ülhessenek ismét a páholylovagok szirénhangjainak, hanem, hogy eszükbe jusson ezek mostani minden fogadkozása mellett is az a régi igazság, hogy kutyából nem lesz szalonna s aki reggel rabló volt, az nem változna át délutánra bíróvá.

Természetes, hogy nem tart - számot a munka eredetiségre, hiszen a szabadkőműves tevékenység igazi ismertetése már könyvtárakat kitevő könyv, füzet és cikkekben látott napvilágot, nem is öleli fel az összes bizonyítékokat, hiszen ahhoz kötetek kellenének, de amit ad, amit mond, azért már csak abból a szempontból is teljesen helyt áll, mert a műben nem a szerző beszél, hanem a szabadkőművesek beszélnek. A páholyok féltve őrzött határozatait, a bizalmas társaságban elmondott tüzes dikciókat tárja az olvasóközönség elé s nem fog egyetlen mondatot leközölni, amelynek eredetét pontosan meg nem határozná, nem tár fel egyetlen tényt, amelynek születési helyét meg ne jelölné.
És még egyet! Citál ez a munka más szerzők műveiből is, természetesen rámutatva az illető könyv pontos helyére és megemlítve a szerző nevét is. Az idézett munkák óriási fáradsággal, hihetetlen szorgalommal összeszedett anyagok gyűjteményei, amiknek megbízhatóságához már csak azért sem férhet kétség, mert ezek annyira igazak, hogy a mai napig sem próbálta őket megcáfolni a szabadkőművesség.

Legelőször azt igyekszünk majd megállapítani, hogy mi is hát valójában a szabadkőművesség és szorosabban véve mi volt a magyarországi szabadkőművesség? Olyan ideális és eszményi célért küzdő jámbor társaság-e, amilyennek főkorifeusai azt a közvéleménnyel elhitetni szeretnék, vagy valami "nem kívánatos elem"-e - hogy egy divatos terminológiával éljünk _ egy állam s különösen a csonka ország életében, amelyet feltámasztani nem lehet és nem szabad.

II. A közvélemény megtévesztése

Hogy mutatják be a szabadkőművesek ezt az intézményt a nagyközönségnek. - Balassa József, Bakonyi Kálmán, Arató Frigyes testvérek ömlengései a szabadkőművességről. - És mit mondanak, mikor maguk között vannak. - A pápák a szabadkőművességről. - őket igazolták az események. - Anglia a mai szabadkőművesség bölcsője. - Wichtl Frigyes nagy feltűnést keltő leleplezései. - A Morning Post cikkei. - A magyar páholyokban talált bizonyítékok hogyan tüntetik fel a szabadkőművességet.

Ha az ember egy szabadkőművest hall beszélni a szabadkőművességről, vagy egy szabadkőművesnek erről szóló tájékoztató munkáját olvassa, egész megzavarodik szegény attól az émelygésig menő dicsérettől, amit egyesületükre a hárompontos testvérek ráraknak. Hogy ez mily nagyszerű intézmény, hogy annak csakis a jótékonyság és az emberi erények kifejlesztése a célja, hogy az emberiség jobb jövőjéért dolgozik, hogy a testvériség, az igazság, a béke, a szeretet uralmának diadaláért küzd... stb... stb., a jó ég tudná elsorolni azokat a hízelgő és magasztaló tirádákat, amikkel ezt a társulást valósággal elborítják.

Így pl. Balassa József a "Szabadkőművesség története" című munkájában a következőképpen jellemzi: "A szabadkőművesség igazi lényege, alapvető gondolata az egész emberi nem testvéri összetartozása. Azt vallja és hirdeti, hogy a nemzeti, faji, nyelvi, vallási különbségek szerint széttagolt emberiséget egy családban kell egyesíteni és testvérnek kell tekinteni mindenkit, akit Isten embernek teremtett.

...A szabadkőművesség minden egyes nemzet körében önállóan a nemzeti sajátságokhoz simulva szervezkedett, tehát lényege nem nemzetközi, hanem egyetemes emberi. Első feladata: törekvés az egyén erkölcsi tökéletesedése felé. További feladata egy magasabb, önzetlenebb s embertársaink javát tekintő erkölcsi érzésre nevelni az emberiséget. Azért tekintette a szabadkőművesség minden időben és minden országban elsőrendű feladatának a jótékonyság gyakorlását, a szegények és a gyengék, az elhagyatottak és szükséget szenvedők gyámolítását." (Bevezetés.)

A volt kúriai bíró, dr. Bakonyi Kálmán, a Szimbolikus Nagypáholy helyettes nagymestere már említett védőiratában (A magyar szabadkőművesek igazsága. Budapest, 1927. 1. füzet.) semmivel sem marad Balassa szaktársának mögötte a dicsőítés terén.

"A szabadkőművesség célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása - írja munkájában - majd így folytatja: A szabadkőművesek szövetsége kötelezi tagjait, hogy engedelmeskedjenek hazájuk törvényeinek és tartsák meg annak az országnak törvényeit, amelyben élnek. A hazaszeretet a szabadkőműves egyik legszebb kötelessége.

... A szabadkőművesség arra törekedett, hogy jótékony hatással legyen a közéletre és a társadalmi kérdések tárgyalásával és megoldásával, hasznos munkát végezzen

... A szabadkőművesség a jótékony, az emberbaráti, a kulturális intézmény egész seregét létesíti, az emberekben megmozgatja a szívet, hogy egymásért dobogjon, hogy a gazdag a szegényért, a hatalmas a gyengéért, a tudós a tudatlanért dolgozzék." (6., 7., 10. oldalak.)
Még Bakonyinál és Balassánál is több jót, több dicsőt és szépet tud azonban erről az intézményről összehordani Arató Frigyes testvér a "Szabadkőművesség" című és a "művelt közönségnek" szánt, jobban mondva annak megtévesztésére írt munkájában. Nézzünk egy pár szemelvényt belőle:

"A szabadkőművesség, mint filozófiai, filantropikus és progresszív intézmény, erkölcsi tartalmára nézve filozófiai, a társadalmi, vallási törekvésekkel és társulásokkal azonosítja magát. A szabadkőművesség története tehát lényegében véve a legelső öntudatosan jóra törekvő emberrel kezdődik s magában foglalja mindazt a munkásságot, mely bárminő formában, bárminő szervezetben, az értelem világosságának, a szeretet, melegének terjesztésére s az erkölcsi jónak gyakorlására irányul.

... A szabadkőműves lelkületű emberek a természetes társulás ösztönénél fogva minden időben kerestek rá módot és formát, amely szerint jóra irányított törekvéseiket együttes munkássággal eredményesebbé tegyék.

... Oly férfiak lépnek tehát ebbe a szövetségbe, akik érzésük melegsége és tisztasága által részvéttel vannak a szerencsétlenek iránt, s férfias akaraterejük tudatában minden nemes elhatározás, munkásság, küzdelem támogatására bármikor készek.

... A páholyok tehát kénytelenek igen magas erkölcsi mérték alá állítani mindazokat, akik bebocsátást kérnek; s ha már a gyarló emberek világában tökéletességet senkitől sem várhatnak, az erkölcsi tisztaságot, a szívjóságot s az önzetlen jóakaratot feltétlenül megkövetelik.

... A szabadkőművesség folyton azon fárad, hogy a szegény, az elnyomott, a nehéz sorssal küszködő, ne a becsület árán igyekezzék a boldogulásra; ne az isteni és emberi törvények felforgatásából remélje sorsának javulását, ne a bosszúvágyban keresse lelkének megnyugvását... hanem megértse, belássa, hogy... minél nagyobb tiszteletet tanúsít az erkölcsi és társadalmi törvények iránt, annál nagyobb mértékben számíthat azok védelmére.

... Teljes jóakarattal és buzgósággal arra törekszik, hogy az erős a gyengét el ne tiporja, hanem megvédelmezze, az úr a szolgát le ne nézze, hanem megbecsülje, a hatalmas az elnyomottat el ne tiporja, hanem felemelje, a gazdag a szegényt ki ne zsarolja, hanem gyámolítsa, a boldog a boldogtalant el ne kerülje, hanem megvigasztalja . . . s annál nagyobb tökéletesség tudatában törekedjék mindenki a szerencsétlen felsegítésére és megmentésére, minél magasabban áll felette tudásban, anyagi és erkölcsi erőben'" (14., 23., 31. old.)

De talán elég ennyi az idézetekből.

A jóhiszemű, "jóhírű, feddhetetlen jellemű" (mint ők nevezik az áldozatot) férfi egészen megszédül ily fráziszuhatag olvasására, vagy hallásakor. "Szegény Tisza, minek is bántjátok" - mondja Petőfi, "szegény szabadkőművesek, minek is simfelitek" - mondja a jámbor gimpli, aki lépen ragadt a "művelt közönség számára" megírt szabadkőműves munkák ömlengésein.

Hát kell ennél szebb, nemesebb és altruistább intézmény, okoskodik tovább a gyanútlan halandó. Hiszen az egyenesen arra van teremtve, hogy a keresztény nagy ideálokat minél mélyebben ágyazza be az emberiség lelkületébe és gondolkozásába, hiszen ez nem egyéb, mint maradék nélküli megértése és követése Krisztus Urunk tanításának. Lám ők is minduntalan előveszik az Üdvözítőt, citálják szavait, magukévá teszik igéit, sőt ki is mondják, hogy Öt tekintik első szabadkőművesnek.

Hogy még az embereknek is csak a javát, a tiszta-szívű, az önzetlen jóakaratúakat veszik be maguk közé a testvéri láncba, ez a körülmény meg egyenesen elszédítő hatással van az emberre. Ki ne akarna tetszelegni, legalább maga előtt abban, hogy ezek az eszmények ő benne a legnagyobb mértékben megvannak, élnek, buzognak s csak egy intézményt keresnek, amelynek keretében ki is törjenek és résztvegyenek a gyönyörű cél, az emberiség boldogításának fenséges munkájában.

Hogyne lépne be tehát a megszédített férfi közéjük, mikor ez már magában is megtisztelő reá nézve, hogyne kopogtatna a páholyok ajtaján, mikor még a szabadkőműves kátéban is - tehát mikor már maguk között vannak - azt hirdetik, hogy Krisztus, ki a szeretet vallását alapította, a legigazibb szabadkőműves volt, hogyne bájolná el az érdeklődőt (szabadkőműves nyelven "keresőt"), mikor kötelességévé teszik, hogy "szigorúan kövesse azon kötelességeket, amelyekkel istennek, embertársainak és önmagának tartozik... legyen az államnak békés polgára és mindenekfelett legyen hű és odaadó hazájához, engedelmes annak törvényeihez." Az elbűvölt egyénnek már nem tűnik fel az, hogy az "Isten" szót következetesen kis "i"-vel látja írva a kátéban, az sem tűnik fel, hogy ezek a szép dolgok csak az "inas" számára írt tudnivalókban szerepelnek, de mind kevesebb és kevesebb említést tesznek róluk a "legény" és "mester" kötelességeit tárgyazó kátékban s hogy a páholyszónoklatok és vakolások következetesen elfelejtik ezeket hangoztatni és a testvérek lelkére kötni.

Az így megszédített ember ezek olvasásakor bizonyos nehezteléssel gondol a katolicizmusra és a pápákra, akik ezt a jámbor és szerfelett becsületes jótékony intézményt, oly sokszor támadják s azokra az epés és elfogult egyénekre, akik hol itt, hol ott azt Írogatják és hirdetik, hogy a szabadkőművesség nem éppen fenékig tejfel intézmény, sem a hazafiság, sem az erkölcsi tökéletesedést illetőleg s hogy nagyon a körme alá kell nézni úgy vallási mint nemzeti szempontból.

Irigység, hatalomféltés, mondja ezekre önkénytelenül a mi emberünk, alaptalan üldözése egy nemes intézménynek nagyon alacsony érdekből! Máris kopogtat tehát a páholy ajtaján és büszkén sillabizálja a Jákin szót a felvételkor s még büszkébben tárja ki a mellét a körző hegyének, hogy elnyerhesse az inasfokot s tagja legyen a "testvéri láncnak". De vájjon mit mond az az ember, az előbb citált sok ömlengésre és dicséretre, aki ismeri a szabadkőművességet? Az nagy tehetetlenségében, haragjában és undorodásában bizonyára felnéz az égre és csodálkozik azon, hogy az nem szakad le ekkora szemérmetlen hazugságtenger láttára. Az elképedve kérdi magától, hogy csakugyan nincs az emberi vakmerőségnek határa s a műveltség és az ú. n. felvilágosodás idején, az emberiség életének 21-ik századában létezhet, terjeszkedhet, működhet és grasszálhat egy intézmény, mely létalapját hazugságokban bírja, mely az emberi hiszékenységre, ostobaságra és rossz hajlamaira építi fel sötét terveit és több mint gyanús tevékenységét?

Hát valóban lehet egy, a világot átfogó társulat erkölcsi bázisává tenni a hazugságot, azt a hazugságot, melyet a magyar szabadkőművesség napilapja erénnyé magasztosított a következő szövegezésben: "Az igazságért nem szabad mindig az igazsággal küzdeni... azok az igazi hősök, akik a hazugságot is fegyvertárukba iktatják" '"Világ" 1911 június 4.)
Valóban lehet, mert ez nemcsak elszól Is! Ugyanezen lap írja egy másik számában, hogy: "A vádlottnak szent joga a saját bőre érdekében hazudni is" (1911 augusztus 23.) s ezt a szabadkőműves erkölcsiséget és igazságot jellemzi és példázza a hasábjain megjelent következő vers is:

"Szeresd, szeresd a hazug szót.
Nem bűn az. Több . . . erény
Lágyabban cseng, mint az igaz,
Nem oly bántó . . . kemény.
Ragyogó, színes hazug szók által
Erős, nagy ember - isten lehetsz."

(Közölve Magyar Kultúra 1914 I 120. 79. old.)

Így van! Ez az ő moráljuk, ez a szabadkőművesség alap-tanítása, ezen épül fel, ezzel dolgozik.

Mert hazugság az, hogy a szabadkőművesség jótékony, filozofikus, hogy a szeretet ápolásának, az emberiség testvéri egybeolvadásának a szent céljáért dolgozik, hazugság, hogy hazafias működést fejt ki, hogy szereti a hazát, tiszteli a törvényt.
Hazugság! Hazugság!

Ellenben igazság az, hogy a szabadkőművesség az emberiség megfertőzésének melegágya, a szenvedések és gyötrelmek előkészítőié, az emberi rosszindulatok felfokozója és megduzzasztója s végül igazság az, hogy egy vért kívánó forradalmi szervezet, mely minden állam, minden ország rendjének felforgatására tör.

Tudjuk, hogy nagy szót mondtunk ki, de bizonyítani fogjuk állításainkat.

* * *

Azóta, hogy James Anderson, az anglikán lelkész 1723-ban a londoni szabadkőműves nagypáholy alkotmányát összeállította, már több mint két évszázad telt el. S milyen évszázadok! Forradalmakból forradalmakba kergették a népeket, országok váltak polgárháborúk, felkelések, politikai tömeggyilkosságok színhelyévé, kalandorok, lelketlen akarnokok korbácsolták fel az emberekben a bosszút, a haragot, az elégedetlenséget, az ellenállást, a rombolást, az öldöklést s még napjainkban is úgy látszik, hogy a béke és egyetértés, az emberiség nyugodt fejlődése csak vágy, csak hiú ábránd csupán.
Jelszavak, követelések, izgatások rohannak végig az ismert világon s valami földalatti nagy szövetkezés hajszolja a nemzeteket bele az izgalmakba, a lázadásokba, a háborúba, a vérbe s vadítja folyton az emberiséget egymás ellen s kergeti, űzi a föld összes halandóit kielégíthetetlen vágyak, elérhetetlen célok felé.

Az eseményeket figyelő és mélyebben gondolkodó, hidegen vizsgálódó férfiak, már régóta szorongva nézik a világnak ezt a permanens hisztérikus állapotát, a népeknek ezt a folytonos bujtogatását, keresik ennek az okait, kutatják ezeknek az okozóit.
Mert sokan voltak és vannak, akik nem hajlandók felülni azoknak a frázisoknak, amelyek ezeket a mozgalmakat magyarázni igyekeznek. Sokan látták és látják, hogy az emberi természettől és az emberiségtől ma is idegen rengeteg gondolat és eszme, számos törekvés és cél, amely felé ismeretlen kezek terelik, látják, hogy a kor úgynevezett nagy eszméiéinek nagy része nem evolúció eredménye, alapját nem a mélységben, nem az emberiség méhében bírja, hanem üstökénél előrángatott, a nemzetekre rátukmált, azoknak bebeszélt valami, amelyet a szokásos és divatos magyarázatokkal megfejteni, születésüket, hódításaikat és győzelmüket azokkal megmagyarázni nem lehet.

Különösen azóta akadtak férfiak, akik az események valódi rugóit igyekeznek felfedni, mióta XII. Kelemen pápa a szabadkőművességre az anatémát kimondotta s mint veszedelmes egyesülettől, eltiltotta a katolikus egyház híveit. A saját fejükkel gondolkodó emberek ugyanis rájöttek arra, hogy nagy okának kellett lenni a pápának és azóta a pápák egész sorának, ha ezt a tilalmat kibocsátották és a katolikus egyház híveit a szabadkőművességtől óvták és óvják.

Féltékenység nem vezethette a katolikus Egyház fejét ezen lépés megtételénél, hiszen az első tilalom 1738-ban született meg, tehát oly időben, midőn a szabadkőművesség még nem volt világot átfogó hatalom, működésének eredményei sem az állami, sem a vallási életben nem látszottak. A pápának tehát nem kellett sem a saját, sem a katolicizmus hatalmát és erejét attól az Angolországban csoportosuló páholytól félteni, amely csak akkor kezdte csápjait különféle államok felé kibocsájtani, azonban kétségtelenül még olyan alkotmány alapján, amely veszedelmet nem jelentett a fentemlített két hatalmi tényező egyikére sem. Az irigység sem lehetett a tilalom rugója, hiszen ha tényleg jótékony egyesületet jelentett a szabadkőművesség, ha kontemplatív társaság volt valóban, akkor semmiképpen sem hívhatta ki maga ellen azt a katolicizmust, amely szerzetesi rendjeiben soha nem látott mértékű kontemplatív társaságot kreált és istápol, jótékonysága pedig ennek a vallásnak egyenesen legfőbb parancsából folyik.
Hatalmát sem félthette tőle az Egyház, hiszen Délamerikában csaknem oly tömeget nyert meg a katolicizmusnak ebben a korban, mint amilyet a protestantizmus kebeléből kiszakított.

Másrészt meg az is kétségtelen tény, hogy a szabadkőművesség nem katolikus állam teremtménye. Angliában, tehát oly protestáns államban szervezkedett és gyarapodott, ahol a XVIII. század közepén katolikus alig volt. Angliából pedig ugyancsak protestáns államokba szivárgott be ez az intézmény, ott talált termékeny talajra, a Skandináv államokban és Poroszországban tette legnagyobb hódításait egészen az uralkodó családok magasságáig, s így egyáltalán nem volt érdeke a katolikus Egyház fejének, hogy itteni hódításait féltékenységgel és irigységgel nézze.

Ugyan hol volt 1738-ban a szabadkőművesség a katolikus államokban, Spanyolországban, Ausztriában, Lengyelországban, vagy Magyarországon, de még a katolikus Franciaországban is? Ki tudott róluk, ki látta munkájukat, ki érezte tanaik hatását az államrendben, a társadalomban, a nép között?

Márpedig, ha a pápa megtette ismeretes lépését, mégis csak megvolt rá az oka, s ezeknek az okoknak kutatása vezetett rá sok férfit arra, hogy a pápa ismerte fel helyesen a szabadkőművesség igazi természetét, titkos céljait, mert a több mint 200 év óta tartó forradalmak, felfordulások és nyugtalanságok a folytonos lázas állapotok okozói a szabadkőművesek, illetve a szabadkőművesség.

Nincs terünk, hogy ennek a titkos egyesületnek történetét végignyomozzuk s felsoroljuk mindazon munkákat és mindazok neveit, akik könyvtárakra menő könyvrengetegben leplezték le ezt a társaságot. Csak három munkáról teszünk említést, amelyek a legutóbbi időben a szabadkőművesség tevékenységével foglalkoztak és ismételten lerántották róla a titkok fátyolát.

Egyik volt Wichtl Frigyes osztrák képviselő, aki "Weltfreimauerei, Weltrevolution, Weltrepublik" című művében mutatja ki, hogy az utolsó két évszázad minden zavargása, minden nyugtalansága, minden forradalma és nagy politikai gyilkossága a szabadkőművesség munkája.

A másik a "Morning Post" című angol liberális világlap cikksorozata a forradalmak okairól, mely kutatásai után a Wichtlével azonos eredményre jut s amely cikksorozatot "Földalatti összeesküvők" címen magyar nyelvre is lefordítottak.

A harmadik, amely minket legközelebbről érdekel, egy magyar munka. A címe: "A szabadkőművesség bűnei" és két kötetben került a könyvpiacra. Ez a mű a felosztás után a páholyokban talált anyagot dolgozta fel s mintegy hivatalos kiadásban (szerzője Barcsay Adorján belügyminiszteri osztálytanácsos volt) tárta a megdöbbent magyar közönség elé a maga teljes meztelenségében a magyarországi szabadkőművesség munkáját.
Ezeken felül természetesen óriási anyag került a napfényre, kisebb művek, cikkek és előadások alakjában, amelyek különösen Németországban a germán fajt jellemző alaposság és szívóssággal kutatták fel a páholyok mélyén elrejtett terveket, beszédeket stb. s valóban vátesi szóval figyelmeztették az emberiséget arra a veszedelemre, amelyet reá a szabadkőművesség jelent.

Ezek között a művek között egy sincs olyan, amely a legalaposabb kutatás után, az adatok feltárása alapján ne azt az eredményt szűrné le, hogy a szabadkőművesség forradalmi intézmény s az utolsó két évszázad minden forradalma és háborúja a szabadkőművesség átkos és sötét munkájának eredménye.

III. A magyar szabadkőművesség forradalmi egyesülés

Kőhalmi Lajos testvér "Szabadkőműves Káté"-ja. - A szabadkőművesség már eredetileg is forradalmi célokat szolgált. - Jónás testvér elszólása. - Sztroiny József testvér beismeri, hogy a szabadkőművesség forradalmakat csinált. - Az olasz szabadkőművesség. - A francia szabadkőművesség 1901. évi botránya. - A szabadkőműves jelleg egész életre kihat. - Röpiratok a magyar kaszárnyákban 1918 elején. - Vázsonyi nyilatkozata. - Mi volt a Galilei kör? - Kik alapították a "Világ" napilapot? - A magyar szabadkőművesség forradalmár egyesületei és lapjai. - Hogy izgatták a földműveseket és tisztviselőket? - A "Huszadik Század" és Scotus Viator barátkozása, a magyar történelem lebecsülése. - Destruálás a tanítókon keresztül egészen a vásári ponyvairodalomig. - "Mindent elfoglalni." - Az angol szabadkőművesség megtagadta a magyar szabadkőművességet. - A végcél kommunizmus, ateizmus, kozmopolitizmus, mondja Bíró Lajos testvér..

Annak az állításunknak bebizonyításánál, hogy a szabadkőművesség forradalmi intézmény, - különösen forradalmi és veszedelmes az az ú. n. latin szabadkőművesség, amelyhez a magyar is tartozott, - a rendelkezésünkre álló anyagot két részre osztjuk.
Az első részben azt fogjuk beigazolni, hogy a magyar szabadkőművesség forradalmi intézmény volt, a második részében pedig azt fogjuk bizonyítani, hogy a világ-szabadkőművesség sem más s hogy annak hatalmasabb része az előbb említett latin szabadkőművesség, az a miazmatelep, amelyből az emberiséget megfertőző bacilusok a világba kirajzanak.

Mi ugyanis nagyon jól ismerjük a hárompontos testvéreket. Tudjuk, hogy mily művészettel tudnak csűrni-csavarni, ferdíteni és hazudni, el vagyunk tehát rá készülve, hogy az általánosságban tartott bizonyítékokra az őket jellemző ál-szenteskedő szemforgatással így válaszolnának: "Mi közünk nekünk a francia, olasz, portugál, török, spanyol, szerb, stb. szabadkőművességhez? Az lehet, vagy lehetett forradalmi intézmény, a magyar szabadkőművesség azonban tényleg az a jámbor, finom, kedves és csendes társaság volt, amely a páholyokban csak azon törte a fejét, hogy miként lehetne a hazát jobban szeretni s az volt az egyetlen s legfőbb gondja, hogy enyhítse tőle telhetőleg a nyomort, csökkentse a bajokat s jótékony intézményei útján segítségére siessen az elesetteknek, a nyomorultaknak, az elhagyottaknak.

Bakonyi főmester bizonyára tovább is fújná a régi nótát, hogy a magyar szabadkőművesség "nem lép fel támadólag sem állami, sem társadalmi, vagy vallási intézmények ellen.'"
Nem azért szabadkőműves, hogy így ne beszélne! Hiszen neki arra is volt bátorsága, hogy a nyugodt lelkiismeretű polgár jámbor fejcsóválásával és csendes neheztelésével fogadja a belügyminiszter feloszlató (1550/1920. res. sz.) rendeletét, amely szószerint így indokolta meg a feloszlatás szükségességét: "A szabadkőművességnek a háború felidézésében, a háború folyamán, majd pedig annak szerencsétlen országunkat balsikerrel sújtott befejeztével a defetizmus és az általános destrukciók élesztgetésében, a forradalmak és a bolsevizmus felidézésében való tartós aknamunkája köztudomású tény." Bakonyi azt mondja erre, hogy "a rendelet indokolása teljesen alaptalan és vagy tévedés, vagy elfogultság sugallta."

No jó! Lássuk hát, kinek van igaza!

Kőhalmi Lajos testvér az általa szerkesztett "Szabadkőműves káté" harmadik füzetében, mely a mesterfokot ismerteti s amelyet minden tagnak, akit ebbe a fokba fel óhajtanak avatni, alaposan tudnia és ismernie kell, a fok eredetét a következőképpen magyarázza: "A mesterfok az összes szabadkőműves rendszerekben a harmadik. Némelyek szerint 1650-ben létesítették és arra szolgált, hogy az e fokban felavatott I. Károly angol király szerencsétlen halálának emlékét híven megőrizze. Célja az volt, hogy II. Károly újból való trónraemelését elősegítse, míg a tanonc- és a legényfok arra szolgált, hogy az összeesküvés részesei e szándékot megismerjék és megszokják."

Kőhalmi testvér ugyan a szabadkőműves mentalitáshoz híven ezt a magyarázatot nem fogadja el, azonban kétségtelen, hogy pikáns kis rész ez ebben a kátéban. Mert akár van igaza Kőhalmi testvérnek, akár nincs, azt ö maga is kénytelen felemlíteni, ha a történelmi igazságot meg akarja közelíteni, hogy a szabadkőművesség, illetve annak általánosan bevett tisztségeinek eredete "némelyek szerint" kivétel nélkül forradalmi bölcsőben született meg.

Ugyancsak ő a füzet 36. oldalán a különféle szabadkőműves rendszereket magyarázva így tanít az ú. n. skót fokokról: "A skót fokok (Szent András rend) felállítása volt az első és legmesszebbmenő eltérés az eredeti és igaz szabadkőművességtől. A trónjavesztett II. Jakab angol király idejében vette eredetét. Franciaországban jutott további fejlődésre, ahol az odamenekült Stuartok terjesztették, azzal a célzattal, hogy politikai törekvéseiknek híveket szerezzenek."

Előttünk áll tehát egy intézmény, amelynek tisztségei, hierarchiájának fokozatai forradalmi eredetűek. Nem filozofikus, nem filantropikus elme és rendszer szülte, hanem politika, hatalmi vágy, háborús terv, belső zavarok keltésére, forradalmak megrendezésére jött e világra. Bűnben fogant tehát! El lehet-e hinni, hogy ezt a jellegét elvesztette volna, fel lehet-e tételezni, hogy ez a szellem benne az elmúlt 200 év alatt elsorvadt volna? Hiszen a mesterfok keletkezésekor a szabadkőművesség már nem volt a középkori céhek gyűlő-helye, azok akkor már megszűntek s a kakukk ismert trükkje alapján a jámbor kőművesek helyére forradalmárok siklottak be a páholyokba s ezek voltak a mostani rendszerek megalapozói, a mostani testvérek ősapái, legitim ősei.

Hogy pedig az ilyen forradalmár cseppet sem filantropikus lelkek gyűlőhelye lett a szabadkőművesség, azt Jónás János testvér is igazolja, aki "Páholy-e vagy párt" című füzetében a szabadkőművesektől megszokott tolvajnyelven ugyan, de elég érthetően így beszél: "... E varázserejű szimbólumok és jelszavak eltanulása, mélyebb értelmük buzgó kutatása elég szép, tartalmas és nagy feladat volt a saját lelkiviláguk kifejezéséért küszködő kedélyeknek, amelyek a szigorúan szervezett egyház s az abszolút hatalom Pántjaival összetartott állam szorító béklyóiból a páholyokban kerestek menekvést spanyolcsizmába szorított egyéniségük számára." (6. oldal.)

Hogy az "abszolút" hatalom kontemplatív, jótékony és filozofáló lelkeket nem üldözte, hiszen éppen azt szerette volna, ha minden ember a filantrópiában látta volna egyetlen életcélját, az bizonyos. Akik a páholyok sötétjébe bújtak el, hogy "egyéniségük számára" megfelelő helyet találjanak, azok bizony nem voltak jámbor férfiak, hanem összeesküvők és forradalmárok.

Jónás testvér be is ismeri, hogy ezek a felforgató egyéniségek eredményesen is dolgoztak a páholyokban, mert később így ír: "Nem a szabadkőművesség tulajdonképp való hazájában, a különben elég praktikus Angliában, hanem inkább csak a vérmesebb déli népeknél találunk példát arra, hogy a szabadkőművesség gyökeréből olyan szervezetek, de a páholyokon kívül már szorosan hierarchikus természetű szervezetek is sarjadtak, amelyek már határozottan programszerű politikai feladatok megoldására törekedtek." (I. m. 7. oldal.)

Talán lesznek, akik nagyot bámulnak ezen a fifikus nyelvezeten. Hja, bizony nehéz a szabadkőművest megérteni, mert az igen óvatos fajta.
Ennek a körmönfont mondatnak is az az értelme, hogy a páholyok szépen kidajkálták, felnevelték az összeesküvőket, forradalmárokat, anarchistákat, karbonárikat, jakobinusokat, s miután ellátták őket elmebelileg a páholyok tanaival, kieresztették a világba az egész truppot, hogy bombát, tőrt, kést, revolvert már az átelleni boltban vásároljon s "programszerű politikai feladatukat" azaz a forradalmakat, a barikádharcokat, a polgárháborúkat és egyéb ilyen filozofikus munkálkodást önállóan végezzenek. Végre is a szabadkőművesség nem tudja, kiben mi lakik, hátha egyik-másik elszólja magát, vagy vallani talál, akkor a páholy és a szabadkőművesség rámutat arra, hogy neki már régen semmi köze hozzájuk, ő nem is ismeri őket.

Gelléri Mór, egyik főfő szabadkőműves "Szabadkőművesi reformok" című füzetében, a címnek megfelelő témáról értekezvén, többek között ezeket mondja: "A nyilvánosság kérdését tárgyalta Ducomun testvér egy berni páholy legutóbbi munkáján. Bár híve a haladásnak, nem kívánja, hogy a szabadkőművesség teljesen a nyilvánosságba olvadjon, mert miként minden egészséges magnak, bizonyos ideig a föld alatt kell tenyésznie, úgy a szabadkőművességnek is egyelőre el kell magát vonni a nyilvánosság elől." (12. oldal.)

De hát mi szüksége v