Az április eleji nagy erejű földrengésben súlyos károkat szenvedett közép-olaszországi L’Aquilában július 8-án megkezdett csúcstalálkozón az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország vezetői mellett az Európai Bizottság elnöke és az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Svédország képviselői tárgyaltak az első napon.

Másnap csatlakoznak a kevésbé sikeresek, a nagy felzárkózó gazdaságú országokat tömörítő G5 – Brazília, Dél-Afrika, India, Kína és Mexikó –, valamint Egyiptom, és részt vesz a munkában számos nemzetközi szervezet, például a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és a WTO küldöttsége is.
A klímaváltozás megfékezése, a világgazdaság jelen helyzete, illetve várható alakulása, a fejlődő országok támogatása – ezek voltak a főbb témakörök a világ legfontosabb országai csúcstalálkozójának első két napján.
Gazdasági kérdésekben a Nyolcak megjegyezték: a válság után némi jelét látni a stabilizációnak, de a világgazdaságra továbbra is veszélyek leselkednek. Megállapodtak abban is, hogy válságkezelő, stimulációs csomagok után költekezést mérséklő programokat dolgoznak ki. Egyelőre azonban többségük nem zárja ki, hogy újabb közpénzeket kell a gazdaságba pumpálni.
Hogy is kell értelmezni ezt a pumpálást?
Mint ismeretes, a jelenlegi pénzügyi világválság a pénzintézetek felelőtlen és spekulációs és hazardírozó cselekményei miatt jött létre, bankok százai, eladósodottak százezrei mentek tönkre. Utóbbiakkal nem törődve a bankok megmentésével indult el a válság kezelése oly módon, hogy minden országban az állam tölti fel pénzzel a bankokat, hogy újra tudjanak üzletelni. Számos állam, köztük a magyar, hitelt vesz fel erre a célra, amit majd az adófizetők térítenek meg. Ez értendő a „közpénzek gazdaságba pumpálásán”.
Miként kell ezt értelmezni nem szaknyelven?
A válság kezeléséből láthatóan a küzdőtérnek két egymással szembenálló oldala van: a mindinkább egységesülő üzlet emitt, és az állam vele szemben, amely az lakosság gazdasági igazgatója. A gazdasági válság mindkét oldalt sújtja. Utóbbit már hosszú ideje, Magyarország bérből élő többségét pedig úgyszólván évszázada. Például új hír az, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabb megállapodást kötött a magyar kormánnyal. Az 54 oldalas angolnyelvű anyag két részből áll: egyik a szándéknyilatkozat, a másik az ország gazdasági helyzetéről készített elemzés és elvárás. Olvassuk csak Csath Magdolna közgazdász elemzéséből a vonatkozó részt:
„A szándéknyilatkozatban a pénzügyminiszter és a bankelnök ígéretet tesz azokra a megszorításokra, amelyeket az alap követel. Az elemzés bemutatja, hogy mi történt a gazdaságban az IMF-fel tavaly októberben kötött első egyezség óta, ezenkívül megismétli a szándéknyilatkozatban felajánlott megszorításokat, mint az IMF által is követelt teendőket. Így a két rész közös lényege, hogy Magyarországon folytatni kell a megszorításokat, annak ellenére, hogy az eddigiek következtében minden lényeges gazdasági mutatónk zuhanórepülésben van.”
Másszóval, a nemzetközi pénzügyi egységesítés érdekében elvégzendő, Magyarországra nézve kötelező előírásokat teljesíteni kell, tekintet nélkül arra, hogy az milyen következményekkel jár. Az idézett közgazdász szerint a megszorítások áldozata ismét a mezőgazdaság lesz. Mintha az lenne a cél, hogy az így ellehetetlenülő termelőket el lehessen hajtani a földjükről, hogy aztán azt mások felvásárolhassák. Az önkormányzatoknál előírt százhúszmilliárdos megszorítás következtében az újabb áldozat az oktatás, az egészségügy és a kultúra területe lesz. Az önkormányzatoktól elvont pénz a lakosság életminőségét tovább rontja azzal, hogy fontos önkormányzati szolgáltatásokról kell majd az embereknek lemondaniuk, illetve azok alacsonyabb szintjével megelégedniük. Az elemzés úgy fogalmaz: „az IMF már most felkészül arra, hogy az »együttműködést« majd az új kormánnyal is folytatni akarja”.
Visszatérve a kiinduló pontra, a szembenálló felek közül az állam húzza a rövidet. A magyar állam különösen, hiszen komprádor kormányai már minden termelő üzemet elprivatizáltak. Mindez a liberalizmusnak nevezett politikai-, gazdasági filozófia alaptételének megfelelően történik, amely szerint a gazdasági élet területére az államot nem kell beengedni, mert ott a piac tesz rendet, automatikusan – és mindenkinél jobban – szabályozza a folyamatokat. Ezt az elméletet követve fosztották ki a magyar államot, amely a szocializmusban minden vállalat tulajdonosa volt. A privatizálás úgy folyt le, hogy részben külföldi tőkések vették meg, a maradékot a hazai elvtársak elosztották maguk között. Az eredmény, az ország teljes kiszolgáltatottsága a hitelező pénzintézetek uzsorás diktátumának.
Első az ember! Ez hangzott el jelszóként a nagyhatalmi mágnások csúcstalálkozóján. Emlékszünk erre a jelszóra az internálótáboros, akasztófás időkből. Most is csak annyi ebben az igazság. Úgy olvassuk a tudósításokból, hogy: a nagyok elismerték, hogy a pénzügyi-gazdasági válság továbbra is veszélyezteti a társadalmi stabilitást. De arról nem szóltak, hogy az ő gazdasági rendszerük okozza a társadalom elszegényedését. Ebbe roppant bele a Fleto-kormány és párt, és nem tudjuk, mi lesz a kimenetele annak az IMF-diktatúrának, amely gúzsban tartja Magyarországot.
A G8+G5-ös megbeszélésen megállapodtak, hogy ésszerűbb valutarendszert kell létrehozni az árfolyamok stabilizálására, és ösztönözni kell egy diverzifikált nemzetközi tartalékvaluta-rendszer kialakítását. Ezzel kapcsolatban megállapodtak, hogy tartózkodnak a versenycélú valutaleértékelésektől. A vezető iparhatalmak nyilatkozatukban hangsúlyozzák, hogy fokozni kell a fejlődő országok támogatását. A terv szerint a fejlett ipari országok 2015-ig a hazai össztermék (GDP) 0,7 százalékára növelik az úgynevezett nemzetközi fejlesztésre, azaz a harmadik világ országainak támogatására fordított összeget. A nyilatkozat kiemeli, hogy változtatni kell az éhínség bevett kezelési módszerein; élelmiszersegélyek helyett a fenntartható mezőgazdaság kialakítására kell összpontosítani, mindenekelőtt Afrikában. A betegségek, járványok megfékezésére a tavalyi németországi csúcson előirányzott 60 milliárd eurót 2012-ig fel kell használni, áll a dokumentumban.
Az ötök a találkozón nagyobb beleszólást követeltek a nemzetközi döntéshozatalba, megjegyezve, hogy tagjaik pozitívan járulnak hozzá a globális gondok megoldásához.
A várakozásokat megcáfolva sikerült megállapodniuk a G8-as csoport tagjainak a klímaváltozás elleni fellépésről. Barack Obama amerikai elnök is elfogadta azt a szöveget, amely célként tűzi ki, hogy a világ átlaghőmérséklete nem emelkedhet 2 Celsius foknál magasabb mértékben. A program része volt egy külön tanácskozás a G8 kibővítéséről, mivel már maguk a nyolcak is felismerik, nem diktálhatnak gazdasági és politikai kérdésekben a világ többi országának.
Inyencségben sem volt hiány a G8+G5 csúcson: az újságírók hada írta–vélte–hitte, hogy Obama fordulatot hozott, „végleg nemzetközi pontot tett a Bush-korszakra”. Ugyan, miben nyilatkozik a fordulat? Hacsak nem abban, hogy kezet rázott Kadhafival, akinek országában (és Romániában) képezték ki a terroristákat a 80-as években. Egyebek között 1988. december 21-én a Pan Am Londbonból Washingtonba tartó repülőgépén, 9 kilométer magasan Skócia felett robbant a terroristák pokolgépe. A gépen lévő 259 ember közül senki sem élte túl a robbanást, a lezuhanó roncsok pedig a földön is 11 áldozatot követeltek. A halottak között 4 magyar is volt. A terrorcselekménnyel 2 líbiai állampolgárt vádoltak, tárgyalásuk 1999-ig húzódott. Líbia hivatalosan 2003-ban vállalt felelősséget a merényletért, az addig fennálló ENSZ szankciók feloldásáért cserébe. Erkölcsi bizonyítványnak elég gyenge, de politikusok nem szoktak kényeskedni..
Egyébként hiába keresünk a sok, de majdnem egyforma beszámolókban valami olyan, arra utaló kijelentést, vagy akárcsak célzást, ami szerint gondolnának a szórakozó nagyurak lényegesen másképpen igazgatni a világot, mint eddig. A pénzügyi világválság kirobbanása után hamarosan számos elemzés látott napvilágot, melyek szerint a neoliberális gazdaságpolitika bukását jelzi a válság, és a világ foglalkozik a szabadjára engedett kapitalizmus helyében egy szabályozott gazdasági rend létrehozásának tervével. Még a csúcsértekezlet előtti napokban is történtek várakozó megnyilatkozások. Orbán Viktor is tett célzásokat a világgazdaságban várható közeli kedvező változásra. A tudósításokból annyi látszik, hogy a gazdag államok klubja ismét öszejött néhány kellemes napra, közköltségen, hogy érezzék, milyen jó együtt, és milyen szép ettől a világ, nehogy már megváltozzon. Egy kicsit megsajnálták az afrikai éhezőket, odalöktek egy marék dollárt, 40 milliárdot, ami hamar felszívódik, mint vödör víz a Szahara homokján.
Az olaszföldi csúcstalálkozó idején és alkalmával a Vatikán, illetve XVI. Benedek pápa is megnyilatkozott világgazdasági témában. A pápa a nagyhatalmi vezetők tanácskozását megelőző napon adta ki új enciklikáját Caritas in Veritate (Szeretet az igazságban) névvel, amelynek középpontjában a gazdasági válság és annak kezelésére szánt javaslat szerepel.
Obama a csúcs helyszínéről a Vatikánváros felé vette útját: a pápai dolgozószobában, tolmácsokkal tartott beszélgetése XVI. Benedekkel 35 percig tartott. Az államfőknek fenntartott időt szentelte Obamának a pápa, egy perccel sem többet. Az audienciának szokás szerint csak a témái ismertek: szegénység elleni küzdelem, vallásszabadság, bioetika.
Az egyházfő a napokkal előbb bemutatott enciklikáját ajándékozta az amerikai elnöknek. „Lesz mit olvasnom a repülőn” – köszönte meg a Szentatyának kislányait és anyósát is bemutató Obama. „Imádkozom Önért!” – mondta a pápa, aki az olasz sajtó szerint az új írásművében említett példamutató világvezetőről írva éppen Obamára gondolt.
A világméretű gazdasági válság leküzdéséhez ugyancsak „globális kormányzást” tart szükségesnek a katolikus egyházfő a közreadott első társadalmi tárgyú enciklikájában. A szándékosan a G8-országcsoport július 8-án kezdődő olaszországi találkozója elé időzítetten megjelent enciklika súlypontjai: a globalizáció témája mellett a fejlődés, a szolidaritás, valamint a szegénység elleni harc. XVI. Benedek az írásban rámutat: a világméretű válság és a globalizáció lehetőséget nyújt arra, hogy a világ igazságosabb, szolidáris legyen. A gazdasági és pénzügyi válság súlyos torzulásokat és visszásságokat fedett föl; strukturális változtatásokra van szükség ezekkel szemben. Ha a profit a közjóra való tekintet nélküli kizárólagos, végső céllá válik, az azzal a veszéllyel jár, hogy a gazdagság elpusztul, és nyomor keletkezik – figyelmeztetett a pápa.
Az enciklikában a pápa többször is kifejezte, hogy erõs fenntartásai vannak a teljesen szabad piac iránt. Szerinte az egyének többször is visszaéltek a gazdasági folyamatokkal, avval, hogy teljesen kivonták azt az erkölcs fennhatósága alól. „Hosszú távon ez a meggyõzõdés olyan gazdasági, szociális és politikai rendszerekhez vezetett, amik az egyéni és szociális szabadságon taposnak és épp azt az igazságosságot nem valósítják meg, amit ígértek.” A profit, XVI. Benedek szerint, csak akkor hasznos, ha az egész emberiség jövõjét szolgálja. A gazdaságban etikára is szükség van, hogy működjenek a dolgok, de ennek az etikának szigorúan emberközpontúnak kell majd lennie.
Mindezek mellett szenzációként hatott az enciklika javaslata a bajok orvoslására. A vonatkozó részt a 67. pontból kivonatolva szabad fordításban adom, kérem figyelni:
„67. A közösségek egymáshoz való növekvő globális függése megköveteli, akár a világválság közepette is, az Egyesült Nemzetek Szervezetének megreformálását, ugyancsak a gazdasági intézmények és a nemzetközi financiális rendszer reformját, annak érdekében hogy ez a nemzetek családja valóban hatásos legyen. (...) Ugyancsak szükséges megteremteni annak a lehetőségét, hogy a szegényebb országok is részesek legyenek a döntéshozatalokban.” (...)
„A globális gazdaság működéséhez szükséges a jelenlegi válság túlélése, elkerülve annak rombolásait és nagyobb aránytalanságait, szükséges megvalósítani a lefegyverzést, biztosítani élelmet és békét, megvédeni a környezetet és szabályozni az elvándorlást – mindezek érdekében sürgős szükség van egy valódi világpolitikai hatalmi testületre [there is urgent need of a true world political authority], ahogyan azt áldott emlékű XXIII. János jelezte évekkel ezelőtt.” (...)
„Ennek hiánya azzal a kockázattal jár, hogy a nemzetközi jogot a legerősebb országok erőegyensúlya szabályozza. A népek együttes fejlődése és a nemzetközi együttműködés szükségesé teszi egy nagyobb hatékonyságú nemzetközi rend megalkotását, a szubszidiaritás [helyi szintű döntéshozatal] jegyében a globalizáció kezelésére.” (...)
„Ugyancsak szükséges egy olyan társadalmi rend megalkotása, amely legalább megfelel az erkölcsi rendnek, az erkölcsi és társadalmi szférák közötti kapcsolatnak, amiként azt előirányozta az Egyesült Nemzetek Kartája.”
– Egyfajta világkormány létrehozását sürgeti kedden kiadott, első társadalmi jellegű enciklikájában XVI. Benedek pápa – olvassuk a Magyar Hírlapban. Magában a szó: „Világkormány”, riadalmat kelt minden politikailag tájékozott emberben. Sokat hallottunk hosszú életünk során Világkormányról, Új Világrendről. Wilsontól kezdve úgyszólván minden amerikai elnök, számos, főleg angolszász politikus, politikai író, történész említi a törekvést. Megvalósulásához szükséges egy közös vallás, közös valuta, nemzeti államok és nemzeti identitás megszüntetése, mindenkire kiterjedő személyi kontrol, népszaporodás kontrol, politikai tilalom, irányított irodalom, privilegizált elit, központi tájékoztatás és iskolázás stb. Ezek ijesztő dolgok, és ha belegondolunk, ha egyetlen hatalom irányítaná a Föld népeit, nem is lehetne más, mint abszolut diktatúra. A másik felismerés az, hogy a XX. század idején nagy mértékben koncentrálódott földi világunkban a politikai, gazdasági, tájékoztató hatalom, ami arra utal, hogy az emberi világ politikai rendje egy központi világkormányzás felé tereli a föld népét, ugyanakkor az erőszakos terelést ellenző, a szerves fejlődés fenntartását kívánó gondolkodók a nemzetek és vallások megtartásában látják biztosítani az emberi nem szabad fejlődését. Ebben az összefüggésben vetődik fel a kérdés: mi késztette XVI. Benedek pápát arra, hogy egy politikai központosító csúcsszervezetre bízná a földi világot?
Tudvalevő, hogy a Szentszék a mai napig nem írta alá az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatát, és az Emberi Jogok Európai Konvencióját sem. Az ok – Edward J. Gratsch egyházjogász megfogalmazásában – az volt, és ma is az, hogy: „Az ENSZ Deklaráció nem utalt Istenre, mint az emberi jogok alapjára. (…) A pápa teljesen tudatában volt az ENSZ hiányosságainak. A világszervezet ugyanis nem ismerte el a Teremtő legfőbb tekintélyét az egyéni és kollektív moralitás alapjául.” (Azonos mulasztás jelenik meg az Európai Unió alkotmánytervezet szövegezésénél.)
Buda Péter (Európa alkotmányos reszakralizációja című dolgozatában) ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „nagyon is súlyos eszmei oka volt-van annak, hogy a Szentszék nem csatlakozott az említett nemzetközi emberi jogi nyilatkozatokhoz. Az egyházi kifogás, mely szerint e dokumentumok nem Istent tették meg az emberi jogok, illetve az »egyéni és kollektív moralitás alapjául«, voltaképpen tehát arra utal, hogy a Szentszék egy emberi jogi fogalmakkal operáló, de a klasszikus liberális emberi jogi filozófiától lényegileg különböző, mondhatni azzal kifejezetten szembemenő koncepciót kíván érvényre juttatni. Malachi Martinnak, XXIII. János pápa egyik legközelebbi munkatársának, a terület egyik legavatottabb egyházi szakértőjének a témáról írt alapművében megfogalmazottak szerint: »a nyelvezetbeli hasonlóságok mögött hatalmas jelentés- és szándékbeli különbözőség rejlik«. A liberális szabadságeszme fő eleme az, hogy az emberi szabadságjogokat nem korlátozhatja az állam semmiféle állítólagos szakrális-erkölcsi rend nevében – ilyen rend létezését a liberális állameszme nem ismeri el. Jogaink gyakorlásának csak mások jogai állíthatnak határt. A katolikus felfogás ezzel szemben egy objektív-szakrális erkölcsi rend keretei közé helyezi az emberi szabadságjogokat és a politikai rend működését is. Így célja tehát nem a liberális szabadságjogok magáévá tétele, hanem éppen ellenkezőleg, a politikai rend perszonalista-természetjogi alapokra helyezett »új szakralizációja«! (...) A Zsinat nem adta áldását a liberalizmusra. Az Isten törvénye által megszabott szabadságot állítja az emberek elé. (…) A liberálisok által képviselt szabadság abszolút egyéni autonómiát követelt és követel meg Isten kinyilatkoztatásán, az Egyház tanításán és e tanítás kontextusában értelmezendő természetjog által képviselt törvényével szemben. A Zsinat egyértelműen elutasítja ezt a fajta liberalizmust. A szabadság, amelyet tanít, az Isten törvénye által megszabott szabadság.”
Ez így világos álláspont, ebben a kérdésben nem lehet kompromisszum. Most mégis felkapjuk a fejünket: mi történt? A pápa feladta a Szentszék álláspontját? A fent idézett 67. pontban elhangzott „az Egyesült Nemzetek Szervezetének megreformálása” megfogalmazásával milyen változásokra gondolt a pápa? Fedezi-e a „megreformálás” szó az egyéni és kollektív moralitás alapjául szolgáló szakralizáció elfogadtatását? Ilyen jelentős világnézeti újraalapozás felvetésére gyenge kifejezés a megreformálás. Az ENSZ ateista alapozásának teista átalakítása, vagyis annak az egy »a« betűnek az elvetése a mai világvezetőktől elképzelhetetlen. Az ENSZ a liberalista világuralmi törekvések egyik szervezete.
A liberalizmus soha nem épített, mindig ott tűnik fel, ahol társadalomellenes érdekek részére falakat kell lebontani. A liberalizmus a kapitalizmusnak is a megrontója. A kapitalizmus –amíg annak nem tulajdonítunk politikai tartalmat – a gazdálkodás pénzalapú rendje, ami mellett amióta a pénzt feltalálták, és ameddig az forgalomban lesz, az egyetlen elszámolási rendszere a kereskedelemnek. Csak a liberalizmussal fertőzött, vagy inkább annak párosításával megvalósított kapitalizmussal van baj. A liberalizmus kiszorította a szociális kapitalizmust a gazdasági és filozófiai pályáról, és a nemzet ellenségévé, tönkretevőjévé tette. A kapitalista módszer az ország gazdálkodó tevékenységének a szolgálatában a szociális követelmények megvalósítója lehetne. Az ami liberalizmus néven ártalmaskodik az emberiség utóbbi két évszázadában, nemcsak szülője és nevelője volt a bolsevizmusnak, hanem önmagában is megvalósuló, eredendően okcidentális bolsevizmus. Világos, hogy a liberalizmust kell legyőzni vagy túlélni.

Megjelent a Magyar Élet 2009. július 23-i számában
Forrás: http://www.polgarinfo.hu

B.KISS-TÓTH LÁSZLÓ