/Történelmi tanulmányok.  Összeállította: Dobszay Károly/ 

Szálasi Ferenc

Tartalom: 
Dobszay Károly: ELŐSZÓ 
Henney Árpád: HUNGARISTA EMLÉKIRAT 
Újlaki Miklós: FÉNYEK ÉS ÁRNYAK OKTÓBER IDUSÁN 
Szálasi Ferenc: AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN 
Koós Kálmán: IN MEMORIAM 
Tóth Kurucz Mária: A HÁBORÚS BŰNÖS 
Fiala Ferenc: ÍGY TÖRTÉNT 
Tiszántúli: EGY ÉVFORDULÓRA 
Alföldi Géza: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT 
Major Tibor: A NEMZET SZOLGÁLATÁBAN A VÉRTANÚSÁGIG 
Marschalkó Lajos: A RÓMAI SZÁZADOS 
Dobszay Károly: A GOLGOTÁN 
Mi a hungarizmus? Összeállította: Henney Árpád

Dobszay Károly: ELŐSZÓ

Ma van pontosan száz esztendeje annak, hogy Kassán megszületett az a férfi, akinek neve 1945 óta a magyar történelemben példa nélkül álló gyűlölet szimbólumává változott, hála a nemzetellenes agymosás jeles bajnokainak, de éppúgy a hazugságokat, hamisításokat feltétel nélkül igazságnak elfogadó tömegemberek együgyű érdektelenségének.

Szálasi Ferenc személye úgy szerepel a köztudatban, mint történelmünk legnagyobb gonosztevője, aki 600 000 magyarországi zsidó könyörtelen el pusztításáért felelős, s akit ezért a háború után jogosan Ítéltek halálra és végeztek ki követőivel együtt.

Aki a mai Magyarországon Szálasi Ferenc nevét nem az agymosók által előírt szövegkörnyezetben említi, esetleg továbbmenve még kételkedik is a róla elterjesztett, örök érvényűnek nyilvánított megállapítások igazságtartalmában, az nagyon könnyen maga is szalonképtelenné válhat, sőt a "demokrácia normái szerint" megbélyegzést és teljes kiközösítést érdemel. S ha még ez sem javít szélsőséges" gondolkodásmódján, akkor végső megoldásként ott van a háború végén védtelen csendőrökre lövöldöző, később "patkány" fedőnéven a kommunista terrorszervezetet szolgáló szeretett államelnökünk által megálmodott "gyűlölettörvény" alkalmazása, aminek következtében az illető akár évekig is rács mögött találhatja magát.

Ki volt hát valójában az az ember, akitől halála után ötven évvel is ennyire félnek a mai hatalom percemberkéi? Ki volt hát valójában az a politikus, akire történelmünk során a legtöbb mocskot dobálták és dobálják még ma is azok, akik a Nemzet valódi sírásóinak számítanak? És ki volt hát valójában az a magyar, akinek halála után ötven évvel sem adatott meg, hogy tisztességgel eltemethessék abba a magyar földbe, ahol egy Rákosi Mátyásnak vagy Kádár Jánosnak, a magyarság két legnagyobb hóhérjának mindenki által látogatható díszsírhely jutott?

Ez a könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ, mégpedig az eddig otthon megjelent egysíkú, faji elfogultságtól elvakított "kiválasztott történészek" több mint százra tehető "szakirodalmának" gyakorlatától eltérően, bemutatva az érem másik oldalát is.

Ha újabb száz év múlva majdani magyar történészek meg akarnák vizsgálni Szálasi Ferenc személyét és tevékenységét, az emigrációban kiadott és otthon alig ismert néhány könyvön kívül nem támaszkodhatnának más forrásmunkákra, csak a már említett egyoldalú fércmunkákra, s így a következtetésük is csak egy lehetne: Szálasi Ferenc a magyar történelem legnagyobb gonosztevője volt. Hogy ez ne így legyen, az ennek a kis könyvnek a körülményekhez mérten szerény célkitűzése.

Az agymosás ördögi fondorlatosságait és sikereit ismerve, biztosak vagyunk benne, hogy az évtizedek alatt lerakódott és megkövült hazugságok, hamisítások szétrobbantását ez a tanulmánygyűjtemény sem fogja elérni. Mégis reméljük, hogy aki elolvassa, legalább elgondolkozik egy pillanatra. Úgy mondják, akit egyszer hazugságon fogtak, arról elképzelhető, hogy többször is hazudott. Történelmünk során még soha annyiszor nem fogtak hazugságon senkit, mint a Hazánkat 1945 óta hatalmukban tartó nemzetellenes társaságot. Hihető-e, hogy pont Szálasi Ferenc és az általa vezetett Hungarista Mozgalom esetében mondanának igazat?

Nem! Az ő egész hatalmuk kizárólag hazugságokra épült. Ezek közül is az egyik legfondorlatosabb alaphazugság, hogy többek között Szálasi Ferenc és a "nyilasok" - tehát a magyarok - felelősek olyan bűnökért, amelyek valódiságát és mértékét már világszerte nem egyszer megkérdőjelezték az igazságot kereső bátor emberek. Nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: ha megdől ez az alaphazugság - mert egyszer minden hazugságnak meg kell dőlnie -, akkor kártyavárként omlik össze az erre épített hatalmuk. Ebből az alaphazugságból származtatják maguknak azt a jogot, hogy ötven éve újabb és újabb sarcra ítélik a már mindenéből kifosztott, kivérzett magyarságot. Ebből az alaphazugságból kiindulva terjesztik gátlástalanul a "bűnös nemzet" legendáját az egész világon, s ezzel az alaphazugsággal álcázzák saját nemzetellenes tevékenységüket, amelynek végső célja nem lehet más, mint a Montefiore Mózes által már a múlt században meghirdetett "Magyarország felszámolása ".

Hogy ez az alaphazugság megdőljön, az ennek a könyvnek szintén a kitűzött célja.Valóban olyan bűnös volt-e Szálasi Ferenc, ahogy azt ötven éve szakadatlanul sulykolják az újabb és újabb magyar nemzedékek agyába a magyarság megátalkodott ellenségei és - ami még szomorúbb - a magyarság soraiból toborzott, elbutított "hasznos hülyék"! A választ a tanulmányok elolvasása után az Olvasó hivatott eldönteni.

1997. január 6. 
Dobszay Károly

Henney Árpád: HUNGARISTA EMLÉKIRAT

Magyarországnak a második világháborúban játszott szerepe a világ közvéleménye előtt ma is helytelen megvilágításban szerepel, különösen az összeomlás előtti utolsó fél esztendő kormányzópártjának, a Nyilaskeresztes Pártnak szerepét illetően.

E Pártot és az őt életre keltő Hungarista Mozgalmat úgy ismerik, mint amely a magyar belpolitikát Németország érdekei szerint alakította, ideológiájában pedig a német nemzetiszocializmust másolta le és igyekezett átültetni a magyar politikai és szellemi életbe. Ezen túlmenően a Pártot háborús bűnösséggel, a háború meghosszabbításának vádjával illetik.

A Hungarista Mozgalom életben lévő és szabadon élő vezetői kötelességüknek tartják a fenti állításokkal ellenkező, okmányokkal és tanúkkal igazolható igazságot lefektetni, hogy ezzel egyrészt Nemzetünknek, másrészt a történelmi tisztánlátásnak szolgálatot tegyenek.

I. A HUNGARISTA MOZGALOM KELETKEZÉSE ÉS SZÜKSÉGSZERŰSÉGE

A trianoni békeszerződés szinte megoldhatatlan feladat elé állította Magyarországot abból a szempontból, hogy politikai függetlenségének megtartása mellett továbbra is a keresztény, nyugati kultúra és civilizáció legkeletibb védőbástyája maradhasson a keletkezőben lévő új keleti veszedelemmel, a bolsevizmus köntösébe burkolt szláv imperializmussal szemben.

E hivatás teljesítése a magyarság számára évezredes hagyományokon nyugodott, az újabb történelmi szituációban pedig létkérdéssé vált. A szláv tengerbe ékelt Magyarországnak külpolitikai orientáció tekintetében mindig a Nyugatra kellett támaszkodnia, belső berendezkedésében pedig a szláv nyomással és a bolsevista térhódítás törekvéseivel szemben ellenállóképes, erős, biztonságot jelentő politikai, gazdasági és társadalmi rendszert kellett megalkotnia.

Az első világháború utáni hivatalos magyar politika elvileg ugyan felismerte és zászlajára tűzte ezt a feladatot és a keresztény, nemzeti irány alapjainak megteremtésével ebben az irányban indult el, később azonban - konszolidáció folyamán - bár bizonyos rendet és életbiztonságot teremtett az új rezsim, a fenti szempontokat szem elől tévesztette és más irányba fordult.

Az új rendszer politikai vonalvezetése különösen szociálpolitikai téren mutatkozott helytelennek. A vagyon- és jövedelemelosztás aránytalansága következtében rendkívül jelentős néptömegek kerültek viszonylag nehéz helyzetbe és különösen a népszaporodás csökkenésében mutatta meg hátrányait. Az egészséges és szükségszerű földreform ellenzése a parasztság fejlődését hátráltatta, az alacsony munkabérek pedig az ipari munkásság kommunista orientációjának veszélyével fenyegettek.

Ezenkívül a munkás érdekképviseletet a kormányzat olyan nemzetközi szerv kezén hagyta, amely az 1919 évi magyarországi kommün idején a szélsőbaloldal mellett kompromittálta magát. Az ország politikai struktúrája nélkülözte az egészséges parlamenti váltógazdaságot, társadalmi berendezkedésünk elmaradt az egészséges fejlődés mögött.

Bár az uralkodó rendszer a bolsevizmus elleni küzdelem szükségességét elvileg hangoztatta, gyakorlati politikájában elmulasztotta az eredményes ellenállás feltételeinek megteremtését. Ezt az ellentmondást és következetlenséget s a benne rejlő veszélyeket vezérkari tanulmányai során felismerte Szálasi Ferenc és Nemzete sorsa feletti aggódásában kereste az orvoslás módjait, megfogalmazta a hungarista célkitűzéseket és ezzel útjára indította a Hungarista Mozgalmat.

II. A HUNGARIZMUS CÉLKITŰZÉSEINEK LÉNYEGE

Szálasi Ferenc "Út és Cél" című alapvető munkájában leszögezi, hogy az ő ideológiai tanítása "nem hitlerizmus, nem fasizmus, nem antiszemitizmus, hanem Hungarizmus". Lényege a Pax Hungarica, amely a Kárpát-medencén belül a vezető magyar nép és a vele együttélő népcsoportok között helyreállítandó békét jelenti, ezen túlmenően pedig a Nemzet kebelében élő összes dolgozó rétegek munkabékéje lesz az alapja.

Ez a munkabéke fogja megbonthatatlan népi egységbe a nemzettartó parasztot, a nemzetépítő munkást, a nemzetvezető értelmiséget, a nemzetvédő katonát és a Nemzet halhatatlanságának zálogát, a nőt és az ifjúságot.

A Hungarizmus ezenkívül megteremti:

1. a gazdasági békét, amely a munka és a termelés eredményeinek hasznát arányosan osztja meg, hogy megszüntesse a munkásság reménytelen nyomorát;

2. a társadalmi békét, amely nem ismer kiváltságolt, a társadalomban egymás fölé- és alárendelt osztályokat, - hanem csupán hivatás és rendeltetés szempontjából különböző, egymásnak mellérendelt, egyenlő jogú néprétegeket.

3. a politikai békét, amelyben nem önző pártérdekek vezetik az országot, hanem az irányító vezérgondolat: a Nemzet boldogulásának biztosítása a többi európai nép közösségében.

A Hungarizmus leglényegesebb célja azonban a nemzetiségi béke megteremtése volt. Szálasi előtt mindenkor az évezredes hagyományokkal rendelkező történelmi Magyarország képe lebegett a maga különböző nép személyiségeivel és megbonthatatlan, tökéletes geopolitikai, geográfiai és gazdasági egységével. A történelmi Magyarország területén több népszemélyiség élt, amely hosszú századokon át békés együttműködésben tette Közép-Európa egyik vezető hatalmává a Kárpátok övezte Duna-medencében élő politikai Nemzetet.

Szálasi Hungarizmusa legalább eszmei vonatkozásban akarta helyreállítani a Kárpát-medence népei között ezt az egységet és együttműködésre alkalmas összhangot. Ezért ideológiájának sarktétele a népek békéje volt -népek békéje a Kárpát-medencében: a Pax Hungarica. A Hungarizmus tehát a történelmi Magyarország hagyományai és sok évszázados tapasztalatai alapján, a különféle népek együttműködésének feltételeit keresi, elsősorban a Kárpát-medencében, ezenkívül azonban nagyobb területek belső problémájaként is.

Eszerint Európa már nemcsak földrajzi fogalom, hanem a ben ne élő népek és nemzetek sorsazonosságának felismeréséből kialakuló élet-és társközösség, másképpen csupa nemzetiségből álló politikai, gazdasági és társadalmi nagytér, amelynek legnagyobb problémája éppen ezért a nemzetiségi kérdés lesz. E probléma megoldása csak az érdekelt nemzetek együttes akaratából oldható meg. Az együttműködés alapja jogok és kötelességek kölcsönös tisztelete, az egyenrangúság elismerése. A Hungarizmusból így alkotta meg Szálasi a konnacionalizmust, amely Európa népi töredékcsoportjait integrálódási folyamat révén nagyobb és ésszerűbb - gazdasági szempontból indokolt - egységekbe kívánta tömöríteni.

Itt kívánunk rámutatni arra is, hogy a Hungarizmus merőben különbözött a német nemzetiszocializmustól, annak eszmei térhódításáért tehát nem szállt síkra. Kétségtelen és ma is vállalt tény, hogy Mozgalmunk a német nemzetiszocialista rendszer számos gazdasági jellegű elgondolását és végrehajtott akcióját helyesnek és hasznosnak ítélte és e tekintetben nem vonakodott programjába belevenni olyan dolgokat, amelyek már Németországban beváltak és amiknek pusztán gazdasági jellegű értékén kívül politikai vagy ideológiai vonatkozása nem volt.

Ideológiai vonatkozásban azonban a Hungarizmus lényegbevágóan más, mint a német nemzetiszocializmus. Ez utóbbi tanításának leglényegesebb tétele az "egy faj - egy állam", valamint a "Blut und Boden" gondolata és olyan nemzet testére szabták, amelynek lakossága egyetlen fajhoz tartozik - a Hungarizmus pedig a különféle népcsoportokból összerakódó állam vezetési elveit rakja le. Ennek következtében - szemben a német ideológiával -nemzet- és államalkotó életalapoknak nem a fajközösséget hirdeti meg, ha nem a közös történelmi múlton alapuló sorsközösséget.

Szálasi célkitűzései tehát nem idegen hatásra születtek, hanem a magyar adottságoknak és szükségleteknek megfelelően. Az ideológiai elvekhez simuló gyakorlati politikájában pedig a Nemzet ezeréves hivatásának alap feltételeit munkálta.

III. A HUNGARISTA MOZGALOM PÁRTJAI ÉS AZOK MŰKÖDÉSE

Szálasi a harmincas évek elején, amikor megfogalmazta a hungarista cél kitűzéseket, a korabeli magyar politikai élet egyik pártját sem találta alkalmasnak a célok megvalósítására. A kormánypárt maga volt megtestesítője annak a politikának, amelynek javítását Szálasi kívánatosnak tartotta; a polgári ellenzék erőtlennek bizonyult a feladatok elvégzésére és tulajdonképpen csak egyetlen társadalmi réteg, a parasztság megszervezésén fáradozott (Független Kisgazda Párt); a baloldali ellenzék pedig egyrészt kompromittálta magát az 1919 évi kommunista hatalomátvételben, másrészt a kormánnyal még a húszas évek elején paktumot kötött, hogy a munkás- érdekképviseletek fejében hivatalos ellenzék legyen (Szociáldemokrata Párt).

Éppen ezért Szálasi önálló párt megalakításával kísérletezett. Pártjának megjelenése a hivatalos politika körében általános riadalmat keltett és olyan retorziókat vont maga után mindjárt a kezdet kezdetén, hogy indulása pillanatától fogva a hamis vádak pergőtűzében állott. E vádakat később sikerült állandósítani, így a Mozgalom pártjaira ma is nehezedő vádak forrása innen ered.

A kormánypárt radikálisnak ítélte, főleg szociális programja miatt, ezért a hatalom minden eszközével küzdött ellene. Következménye: többszörös kényszerű pártnév-csere, a kormánytól függő egész értelmiségnek a Pártba történő belépésétől kormányrendelettel való eltiltása; az ellenpropaganda lehetőségének mérhetetlen megnyitása; a vezetők üldözése és bebörtönzése; a legteljesebb elnyomatás. Ennek következtében mind belföldön, mind külföldön a Párt célkitűzéseit félreismerik.

Belföldön a polgári ellenzék a Párt szociális jellege, a munkásellenzék pedig nemzeti mivolta miatt szembe kerül a Párttal és helyesli a kormány intézkedéseket. Külföldi viszonylatban a kormánykörök sikeres propagandája révén a nyugati demokráciák előtt sikerül elhitetni, hogy a Mozgalom -amelynek egyes pártjai címükben a nemzeti és szocialista szavakat hordozták - a német nemzetiszocializmus pandantja; ugyanakkor viszont Németország a legkülönbözőbb kísérleteket tette Szálasi Mozgalmának szétrobbantására, mert a magyar nemzeti alapon álló és német igények előtt meg nem hajló szocialista mozgalom útjában állt a "nagy német eszmének".

A gátló körülmények ellenére Szálasi Pártja a népi tömegek körében jelentős sikereket aratott és az 1939 évi választáson a legnagyobb ellenzéki párttá növekedett annak ellenére, hogy a választási küzdelemben minden lehetőség nélkül indult. Ettől kezdve a kormánypárt mellett az ország belpolitikájának második legfontosabb tényezője lett s mint ilyen, parlamentáris úton igyekezett a belpolitikailag szociális, külpolitikailag antibolsevista célkitűzéseit diadalra vinni. Munkájában továbbra is gátolta a kormány további elnyomása, valamint a háború miatt magára kényszerített önfegyelem.

IV. A NYILASKERESZTES PÁRT "HÁBORÚS BŰNÖSSÉGE"

A Párt háborúban vitt szerepének megvilágítására szükséges röviden ismertetni Magyarország háborús szerepét is. Véleményünk szerint Magyarország e háború során a nyugati demokráciákkal sohasem került volna hadiállapotba, ha a nyugati hatalmaknak történetesen nem a Szovjetunió, a világbolsevizmus állama lett volna természetes szövetségese egyrészt, más részt ha nem a világbolsevizmus és a Szovjetunió imperialista törekvése jelentette volna a magyarság részére a legnagyobb és a legvészterhesebb veszedelmet.

Sajnálatos tény, hogy a második világháború vihara a magyarságot olyan hatalmi csoportba sodorta, amelyben a magyar nép szembe került a nyugati hatalmakkal. Ezért azonban sem Magyarország államvezetését, de még kevésbé a magyar nép egyetemét felelősség nem terhelheti. Országunk földrajzi helyzete, faji adottságai, hagyományai és kultúrája által szorosan Nyugat hoz csatoltan, a kommunista-szláv világ imperializmusától létében veszélyeztetve a második világháborúban is azt tette, amit sorstörvényei szerint ezer éven át tennie kellett. Hivatását teljesítette, nyugativá lett önmaga és Nyugat védelmében, amely hivatás éppannyira végzetszerű, mint háládatlan feladat.

Hogy számunkra ezt a Nyugatot, amelyre kelettel szemben támaszkodnunk kellett, a második világháború kitörésekor adódott külpolitikai helyzetben a Tengelyhatalmak jelentették, ebbéli elhatározásunkat nem a "nemzetiszocialista" doktrínák, hanem a magyar nép határozott antikommunista meggyőződése és ama külpolitikai helyzet determinálták, amelyeket maguk a nyugati hatalmak teremtettek számunkra a kihatásaiban példátlanul kegyetlen trianoni békével. E béke révén - a magyarság szlavofil ellenségeinek hamis adatai alapján - az ország területének 2/3-át, nyersanyag- és energiaforrásainak 90%-át és a magyar nép 2/3-át elszakították.

Ezek előrebocsátása után meg kell állapítanunk, miszerint ama tényben, hogy Magyarország a második világháborúban a Tengely oldalán állott, egyedül az a körülmény volt döntő, hogy az Antikomintern Paktum aláírásával a tengelyhatalmak tették meg a vörös imperializmus nemzetközi izolációja felé az első lépést, és hogy a Trianont követő húszesztendős nemzeti gyász egyetlen derűs intermezzóját: a magyarlakta területek részbeni visszacsatolását a tengelyhatalmak intervenciójának köszönhettük.

E szempontok voltak irányadók akkor, amikor Magyarország az Antikomintern Paktumot aláírta. E ténnyel került Magyarország szövetségi viszonyba a Tengellyel. A polgári erkölcs világszerte tiszteli a hűséget és üldözi az árulást. Magyarország sohasem árulta el szövetségeseit. Amikor Magyarország az Antikomintern Paktumot aláírta, még nem tudhatta, hogy szövetségesei nemcsak a Szovjetunióval, hanem - ezek sorozatos külpolitikai hibái következtében - szembe fognak kerülni a nyugati hatalmakkal is.

Ugyanazzal az öngyilkossággal határos hűséggel, amellyel Magyarország szerződésbeli kötelességét az Antikomintern oldalán teljesítette, állottunk volna a nyugati hatalmak oldalára, ha történetesen ezek a hatalmak lettek volna az elsők, akik a kommunizmus elleni nemzetközi harcot meghirdetik és Magyarország sérelmeinek jóvátételében legalább annyi megértést tanúsítanak, mint a Tengely.

Távolabbi perspektívából tekintve Magyarország háborús szerepe nem a német csatlósállam megítélését kívánja, hanem annak felismerését, hogy Magyarország évezredes hagyományok alapján Kelet és Nyugat mérkőzésében önmaga és a Nyugat védelmében teljesített szolgálatot.

A Hungarista Mozgalom ebből a szempontból tekintette Hazánknak a háborúban történő részvételét. Külpolitikai állásfoglalásában sohasem a németek iránti szimpátiából vagy antipátiából ítélt. Dr. Edmund Weesenmayer, Németország 1944 március 19. utáni budapesti követe már a megszállás előtt Magyarországon tartózkodott és tárgyalásokat folytatott a német érdekek szempontjából megbízható magyar belpolitikai tényezőkkel, a megszállás esetén felállítandó koalíciós kormány ügyében.

Hogy Pártunk mennyire nem volt megbízható a német törekvések számára, élesen bizonyítja az a tény, hogy Dr. Weesenmayer még csak kísérletet sem tett arra, hogy e célból a Párthoz közeledjék. 1944 március 19-én, amikor a német haderő megszállotta Magyarországot, a Nyilaskeresztes Párt volt az egyetlen működő párt, amely deklarációban helytelenítette a megszállás tényét, kijelentvén, hogy hatalmat csakis a magyar nép szuverén akaratából kivan gyakorolni és, hogy a bekövetkezett események nem változtatják meg a Hungarizmus ideológiáját. A kormányzó és a németek által alakított koalíciós kormányban a Nyilaskeresztes Párt nem vett részt.

Ennek ellenére 1944 október 15-én a Párt mégis vállalta a politikai felelősséget a harc továbbviteléért a németek oldalán, de csakis alkotmányos úton, mert ez volt a magyar nép többségének akarata az ezeréves múlt, de főleg 1919 tanulsága alapján. Ebben az időpontban a magyarság részére nem a háború elvesztése vagy megnyerése, nem is a tengelyhatalmak melletti vagy elleni kiállás volt a kérdés, hanem elsősorban az, hogy az orosz hadsereg brutalitásaitól és a kommunizmus veszedelmétől hogyan menthetjük meg a veszélyeztetett néprétegeket, valamint a szellemi, erkölcsi és anyagi értékeket.

1944 október 15-én a kormányzó fegyverszüneti kiáltványt tett közzé, miután azonban látta, hogy lépése nem találkozik az ország helyeslésével, kiáltványát visszavonta, Szálasit miniszterelnökké nevezte ki, majd le mondott és Lakatos volt miniszterelnök tanácsára német védőőrizetet kért. A parlament határozatképes többsége e tényt tudomásul vette, Szálasi kinevezését megerősítette, ideiglenes államfői jogkörrel ruházta fel és a kormányzás alkotmányosságát biztosította.

Ezen időpontot követően Magyarország még kerek hat hónapig tartóztatta fel a vörös hadsereget Európa elleni rohamában. A dolog fontossága miatt ismételten rá kell mutatnunk, hogy az 1919 évi kommunista uralom megdöntése után, 25 éven keresztül többek között, de nem utolsó sorban, az antibolsevizmus volt a magyarság közszelleme. Az ország vezetőképes rétege, értelmisége túlnyomórészt, hivatalnoki kara pedig kizárólag nyíltan vallotta ezt a meggyőződést. A hadsereg pedig teljes egészében, cselekvőleg kompromittálta magát a Szovjettel szemben. A parasztságot létében fenyegette a kommunizmus. Munkásságunk tekintélyes része nacionalista öntudata miatt szembenállt a Szovjetunió eszméivel. Az ország jelentékeny, aktív rétegeit börtönnel, elhurcolással, hadifogsággal vagy kíméletlen megtorlással fenyegette a szovjet megszállás. Nem egy vékony vezető rétegről, hanem milliókat jelentő tömegekről volt szó, amelyek számára biztosítani kellett a menekülés útját. Az emberéletek megmentésén túl gondoskodni kellett az ország javainak, aranykészletének, a Szent Koronának, szuverenitásunk legféltettebb szimbólumának biztonságba helyezéséről. Mindez lehetetlenné vált volna, ha ellenállásunk nem biztosítja a mentéshez szükséges időt.

Az a tény, hogy a hathónapos ellenállás alatt kerek egymillió ember élt az önkéntes menekülés jogával, továbbá az a körülmény, hogy a Szovjet elől olyan országok néptömegei is elmenekültek, amelyek a nyugati hatalmakkal szövetségi viszonyban voltak, bizonyítja, hogy a Szálasi által vállalt harc nem politikai hatalomvágyból, vagy a nyugati hatalmakkal szembeni antipátiából eredt, hanem parancsoló szükségből.

Mindezek a felsorolt tények a magyarság belső szempontjából lényegesek. Önmagunk védelmében, azonban Nyugat érdekében is cselekedtünk. Budapest hősies ellenállása, amely ötven napig tartóztatta fel a vörös hadsereg rohamát, nemcsak a magyarság részbeni kitelepítését tette lehetővé, ha nem azt is, hogy a keleti-arcvonal déli szakaszán a szovjet haderők nem jutottak olyan messze Nyugatra, mint északon. Általánosságban is ez a harc le fékezte a Szovjet katonai térnyerését Európában. Ha a szovjet páncélosok Linznél és nem valahol a francia és svájci határok mentén találkoztak a nyugati hatalmak hadseregeivel, ez igen nagy mértékben a Szálasi által vezetett magyar ellenállásnak köszönhető.

E hősi és eredményes ellenállás természetesen nem kizárólag a Nyilaskeresztes Párt érdeme, hanem az egyetemes magyarság nagy teljesítménye, a magyar hadsereg önfeláldozó magatartása. Szálasi hathónapos vezetése alatt végzett munka szerves folytatása annak a kötelező magatartásnak, amely évezredes történelmünk elmellőzhetetlen velejárója, egyben betetőzése az elmúlt 25 esztendő antikommunista beállítottságának. Ezen antibolsevista közszellem eredményezte, hogy az orosz megszállás alatt sínylődő népünk az 1945-ös és 1947-es választásokon a megszállók kényszere, macchiavellizrnusa ellenére imponáló és az orosz által megszállt országokban egyedülálló módon fejezte ki azon szándékát, hogy az európai létre veszélyes marxizmus-leninizmus előtt nem hódol meg, hanem azzal szemben a legbiztosabb gátat jelenti.

KONKLÚZIÓK

A Nyilaskeresztes Párt történetének hatalmi időszakában a ránehezedő hatalmas problémák megoldása mellett nem törődhetett azzal, hogy az egy évtizeden át ellene felhozott vádakat cáfolja, vagy hogy célkitűzéseit a maguk tisztaságában ismertesse. Ezzel szemben a rosszindulatú megfigyelők a Párt rovására írnak minden olyan visszataszító jelenséget, amely egy elvesz tett háború legutolsó fázisában az államhatalom felbomlásának mindenkori következménye. Emiatt a felelősség azonban nem hárítható át sem a Nyilaskeresztes Pártra, sem a Szálasi vezetése alatt működő rezsim egyetemére.

A tízéves ellenzéki harc elnyomatásának és a hathónapos szerencsétlen és háládatlan időszakban történő önfeláldozó uralkodásnak minden terhét hordozza a Hungarista Mozgalom maradványa ma a Nyugat megítélésében. A Nyilaskeresztes Párt ma már minden erényével és hibájával a múlté. Politikai felelősségét - megfelelő távlat után - a történelem hivatott megállapítani, nem a napi politika mai érdekei. A történelem tárgyilagos ítélete előtt is kétségtelenül megállapítható azonban, hogy a Párt semmi esetre sem volt a német nemzetiszocializmus szülötte, támogatója vagy éppen kiszolgálója: a hatalmat alkotmányos keretek között vette át és gyakorolta. Hatalmi időszakában Nemzete és a Nyugat szolgálatában vélte kötelességét teljesíteni és Magyarország ezeréves hagyományaihoz híven Nyugat védőbástyája volt.

Ha a Nyilaskeresztes Párt, mint annak idején időszerű politikai alakulás, ma már a múlté is, a hungarista célkitűzések helyességéről - mint a történelmi hivatását betölteni akaró önálló Magyar Birodalom hitvallásáról - a magyar népnek a világ minden tájára szétszórt rétegei ma is meg vannak győződve. A magyar nemzet jövő életében ezek a népi tömegek az intézményesített humanizmus, vagyis a szocializmus alatt keresztény szellemben fogant igazságos politikai, gazdasági és társadalmi rend kialakítását értjük, amely homlokegyenest ellenkezik a marxizmussal. A társadalom igazságos és ésszerű elrendezését kívánjuk, s ezirányú törekvéseinkben a hangsúly nem valami világnézet dogmatikus vallásán, hanem az igazságon és ésszerűségen van.

Nacionalizmusunk nem sovinizmus - nem a más nemzetek érdekeit sértő nemzeti elfogultság - hanem köteles hazaszeretet és a saját népünkkel szemben érzett felelősség. Hungarizmusunk és konnacionalista felfogásunk alapvető tételeként hirdetjük, hogy a nacionalizmust alá kell rendelni az emberiség egyetemes nagy érdekeinek, összhangba kell hozni egy-egy integrálódott nagy terület belső életével és olyan európai- és világrendet kell kialakítani, amelyen belül az egyes nemzetek nemzeti érzése megkülönböztető szín, olyan erő, amelynek tudata a közös munkában való részvételre ad fokozottabb kedvet és ösztönzést. Felfogásunk szerint tehát a nacionalizmus nem lehet cél, hanem jelleg, amely politikai vetületében lehetővé teszi, hogy internacionalista sivárság helyett konnacionalista együttműködés biztosítsa az emberiség munkáját.

Mozgalmunk ma is tántoríthatatlan híve a nyugati orientációnak, engesztelhetetlen ellensége a kommunista-bolsevista hatalmi akarásoknak és eszmei tanításoknak. Harcra kész és hithű, ma is szervezett tábor, amely szétszórt hívei által az egész Európát lefedi.

A Hungarista Mozgalom hívei komoly erőt jelentenek addig is, amíg hazájukba visszatérhetnek, a Haza felszabadítását célzó egyetemes magyar összefogás ügyét akarják szolgálni és e célból minden becsületes kezdeményezésnek készséggel és önzetlenül állnak rendelkezésére.

Az Emlékirat célja, hogy a Hungarista Mozgalom szerepe tisztán álljon az elfogulatlan szemlélők előtt és a Mozgalom szándékait, célkitűzéseit illetően ugyancsak tiszta helyzet teremtessék.

Henney Árpád s.k. A Hungarista Mozgalom vezetője

Megjegyzés: Ezt az "Emlékiratot" a nyugati hatalmak külügyminisztériumai 1948-ban a saját nyelvükre lefordítva, hivatalosan megkapták.