Ezen a napon született Kazinczy Ferenc irodalomszervező, költő, író, a magyar nyelvújítás vezéregyénisége, a magyar felvilágosodás író-literátora. Óriási levelezése mutatja irodalomszervező munkáját, melyet 1806-tól széphalmi otthonából látott el.

Kazinczy Ferenc Érsemlyénen született 1759. október 27-én, birtokos nemesként. 1769–79-ben a sárospataki kollégiumban tanult, majd Kassán, Eperjesen és Pesten joggyakorlatot folytatott. Már ekkor kapcsolatba került a szabadkőművességgel és 1784-től tagja lett a szervezetnek.

1784-től Kassán lakott, kinevezték Abaúj vármegye aljegyzőjévé, 1786-tól mint a kassai tankerület elemi iskoláinak felügyelője szolgálta II. József felvilágosodott szellemű iskolapolitikáját. 1788-ban lefordította Gessner Salamon Idylliumit, a következő évben pedig átdolgozott egy német szentimentális regényt Bácsmegyeinek összveszedett levelei címmel. Mindkettővel a stílusreformot szolgálta.

1788-ban Batsányi és Baróti Szabó társaságában megindította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot, majd Batsányitól elfordulva 1790-ben külön folyóiratot adott ki, az Orpheust. A kezdet nehézségeivel küzdő magyar színészet támogatására Shakespeare-, Lessing-, Moličre-darabokat fordított magyarra. 1791-ben, mikor állását elvesztette, Regmecre, birtokára költözött gazdálkodni.

1794-ben csatlakozott a jakobinus mozgalomhoz. Emiatt ez év decemberében letartóztatták, 1795. májusában halálra ítélték, majd királyi kegyelem az ítéletet bizonytalan ideig tartó várfogságra módosította. Spielbergben, Obrovicon, Kufsteinben és Munkácson raboskodott. Ezt az időt később Fogságom naplója címmel örökítette meg (csak halála után száz évvel jelent meg).

1801-ben kiszabadult, Regmecen, 1804-től Érsemlyénben, 1806-tól az általa Széphalomnak nevezett Bányácskán gazdálkodott. 1804-ben feleségül vette gróf Török Sophiet. Kiszabadulása után a nyelvújítás mezején, az irodalmi élet megszervezésével a politikai és társadalmi haladásért harcolt. Minden régi és kezdő írót felkeresett leveleivel, tanácsaival, buzdításaival; levelezése pótolta a hiányzó irodalmi folyóiratot.

Hamarosan az irodalom vezére lett. Fontos célja a nyelv megreformálása, csinosítása, ezért küzdött a Poétai epistola Vitkovics Mihály barátomhoz (Buda, 1811) és a Tövisek és virágok (Sárospatak, 1811) című köteteiben. A nyelvújítási harcot Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (1819) című értekezése zárta le az új irány sikerével.

Élete végén nehéz körülmények között élt, adósságok szorongatták. Ezért Zemplén vármegye levéltárában írnokságot vállalt. 1828-ban jelent meg legjobb műve, önéletrajza, a Pályám emlékezete. 1831-ben Pannonhalmára utazott, útja leírását ki is adta (Kazinczy útja Pannonhalmára...). Pár hónappal később, augusztus 22-én Széphalmon kolerában meghalt.